„Télen vásárolj szalmakalapot, amikor senkinek sem kell, és add el nyáron, amikor mindenki azt akar venni.”

A mélységes mély tőzsdei-gazdasági életrajzok kútjából merítve, pillantsunk be egy érdekes amerikai milliomos élettörténetébe. Miként volt lehetséges, hogy apró bolti árus és lókupec dollármilliókat keressen, illetve a mostanság sokat hangoztatott nincs „ingyen ebéd”-ben megrendüljön hitünk, továbbá a gazdaság és politika összefonódása régen is kifizetődő volt az alábbi élettörténetből megtudhatjuk. Van aki, szereti az érdekes, régi történeteket, sőt, mostanság olyat is hallottam, hogy valaki a Dallas régi epizódjait nézi, hogy tanuljon Jockeytól. Jó olvasást!

Russel Sage (1816-1906), a tőzsdemanipulátor élete:

Russel Sage rendkívül ravasz tőzsdemanipulátor volt, aki vasúti és távírórészvényekből szerezte vagyonát. Minden politikai és pénzügyi fortélyát latba vetve ő honosította meg a stellázsügyletet a Wall Streeten, s ennek köszönhetően több mint 100 milliós vagyont sikerült felhalmoznia.
Az olcsó, kopottas öltönyben és elnyűtt mellényben járó Sage megnézett minden egyes dollárt. Ugyanakkor bevett szokása volt, hogya Western Union Bank igazgatótanácsi üléseit követően – amelyekre ő is hivatalos volt – jegyzetfüzeteket és egyéb mozdítható tárgyakat elemeljen. Egy alkalommal, amint egy frissen eltulajdonított értéktelen legyezővel éppen távozni készült a bank épületéből, egy hivatalsegéd – egy másik tanácstag, J.P. Morgan kérésére – feltartóztatta a kapunál. Az alkalmazott közölte Sage-dzsel, hogy a legyező a Western Union tulajdona. Sage felháborodottan fordult az alkalmazotthoz: „Ha eddig nem tudta, majd megtudja, hogy a Western Union én vagyok!” – kiáltotta, majd a legyezővel a kezében kiviharzott az épületből.
Paul Sarnoff Russel Sage, The Money King (Russel Sage, a pénzkirály) című életrajzában leír egy jelenetet, amely híven érzékelteti Sage kivételes vitalitását és gátlástalan opportunizmusát. Sage mindig villamossal ment a Western Union tanácsüléseit követő ingyenebédekre, mert állítólag nem engedhette meg magának, hogy bérkocsival közlekedjen. Egy alkalommal a nyolcvanhat éves multimilliomos a tanácsülésre menet megpróbált felugrani egy mozgó villamosra, de elvétette a lépést, leesett a lépcsőről, és felhemperedett az úttesten. Pillanatok alatt jókora tömeg verődött össze körülötte, Sage azonban néhány perc múlva feltápászkodott, majd sűrűn káromkodva elkezdte rázni az öklét a villamos után, amiért az nem állt meg. Miután az orvosa megvizsgálta, az első dolga volt, hogy keresetet nyújtson be a villamostársaság ellen. Sage minden alkalmat megragadott, hogy hasznot húzzon belőle, bármilyen jelentéktelen legyen is az. „Ha odafigyelsz a pennykre – mondogatta gyakran -, a dollárok már maguktól jönnek.”
Sage-nek fiatalkorában nem volt sok pennyje, amire odafigyelhetett volna. Egy nyugatra tartó társzekéren született 1816-ban. A szülei a New England-i éhínség elől menekültek Michigan felé. Az első szakasz Cincinnatiig 55 napot vett volna igénybe. Még nem hagyták el New York államot, amikor Sage megszületett, így a család kénytelen volt megszakítani az utazást, és végül, visszatérve New Yorkba, a Mohawk-völgyben telepedett le. Sage tizenkét évesen már a bátyja élelmiszerboltjában segédkezett havi 4 dollárért. Béréből és a saját üzleti tevékenysége hasznából sikerült annyi pénzt összegyűjtenie, hogy nemsokára önálló boltot nyithatott. Még fiatalemberként megesküdött, hogy soha nem fog szegénységben élni. Lókupeckedésből, kiskereskedelemből, áruszállításból és a barátainak nyújtott kölcsönökből annyi pénzt csinált, hogy huszonegy éves korára már vagyonos polgárnak számított a New York állambeli Troy városában, ahol meg is választották elöljárónak, majd később Rennselaer megye kincstárnokának.
Sage, példaképeit, John Jacob Astrot és De Witt Clinton kormányzót követve, mind az üzleti, mind a politikai életben sokra vitte. A két pálya jól jövedelmező együttesnek bizonyult. Sage-et 1852-ben, harminchat éves korában beválasztották az Egyesült Államok kongresszusába. Már képviselőként jött rá, hogy a New York Central vasúti társaságnak nagy szüksége lenne a Troy and Shenectady vonalra, hogy terjeszkedhessen. Minta vonal igazgatója, meggyőzte Troy városának elöljáróit, hogy adják el a 23 km hosszú vasútvonalat egy kis társaságnak 200 000 dollárért, ami alig egyharmada volt a tényleges értékének. A társaság, amely megvásárolta a vasutat, csupán látszatvállalkozás volt, amelyet Sage szervezett. A következő lépésben Sage eladta a vasútvonalat a New York Centralnak 900 000 dollárért és egy tagságért az igazgatótanácsban. Ez az eset is bizonyítja, milyen jövedelmező volt Sage számára az üzlet és a politika összeházasítása.
Sage, miután két hivatali időszakot szolgált a kongresszusban, visszatért New Yorkba, és újból az üzletnek szentelte magát. Egy ütött-kopott kis második emeleti irodában, egy forgószékben üldögélve (amely egykor George Washingtoné volt) intézte az üzleti ügyeit. Itt dolgozta ki a kettős prémiumügylet rendszerét – egy olyan élő- és utóprémiumos díjügyleti formát, amely egy meghatározott időtartamra korlátozta a részvények vásárlását és eladását, és ezzel lehetővé tette a befektetők számára, hogy előre lássák az értékpapírok árának emelkedését, ill. csökkenését.

Minthogy Sage nem volt hazárdjátékos, gyakran manipulálta a részvények árait, hogy azok számára kedvezően alakuljanak. Kontrarista befektető volt, aki gyakran hangoztatta: „Télen vásárolj szalmakalapot, amikor senkinek sem kell, és add el nyáron, amikor mindenki azt akar venni.”

Sage-et, aki mindenkinek - a kongresszusi tagoktól kezdve a kisbefektetőkig – magas kamatra adott kölcsönt, 1869-ben letartóztatták, miután bebizonyosodott, hogy benne volt egy uzsorahálózatban, amelyen keresztül bonyolította üzelmeit. Ezek egyike volt, hogy áresés idején magas kamatra adott kölcsönt a megszorult befektetőknek. Sage azzal védekezett a vádak ellen, hogy ő csak rászorult embertársain akart ily módon segíteni. Politikai kapcsolatai segítségével végül sikerült megúsznia a börtönbüntetést.

Sage Jay Goulddal is jó kapcsolatba került, ami nem meglepő, hiszen mind a vasútban, mind a pénzpiacon közös érdekeltségük volt. Első közös üzleti vállalkozásuk a Pacific Mail gőzhajózási társaság felvásárlása volt ötmillió dollárért. Az 1873-as tőzsdekrachot követően felvásárolták a Union Pacific vasúti társaság legyengült részvényeit is. Sage segítségével Gould ekkor látott neki, hogy kiépítse hatalmas nyugati vasútbirodalmát. Gould és Sage a később Western Union-tulajdonba került két távírótársaság, az Atlancit Telegraph Company és a Pacific Telegraph Company megszerzéséhez is szövetkezett. Mindez persze távolról sem jelenti azt, hogy Sage megbízott Gouldban. Egy ízben még azt a távíróvonalat is lehallgatta, amelyen keresztül ifjabb üzlettársa az otthonából tartotta a kapcsolatot a tőzsdével.
Sage-nek nem volt gyereke, és nem élt a gazdasága biztosította szórakozási lehetőségekkel sem. Egy ízben a szakácsnője azzal próbálta megzsarolni, hogy Sage a fia apja, egy másik alkalommal pedig egy festőnő vádolta be, hogy viszonya volt vele, amikor Sage modellt ült egy képéhez. Valószínű azonban, hogy ezek hamis vádak voltak, amelyek csupán arra irányultak, hogy a vádlók megkaparinthassák Sage tetemes vagyonának egy részét. Sohasem sikerült rábizonyítani, hogy bűnös, és semmi jel nem mutatott arra, hogy bármikor is időt szakított volna ilyen elhajlásokra egyetlen igaz szenvedélye, a pénzcsinálás rovására.
 

Sage 1867-ben elveszítette az első feleségét, de két év múlva másodszor is megnősült – ezúttal a troyi illetőségű Margaret Olivia Slocumot vette el. Margaret később azzal szerzett hírnevet, hogy Sage 1906-ban bekövetkezett halála után rövid idő alatt a végére járt annak az óriási vagyonnak, amelyet a férje olyan módszeresen egy egész élet alatt összegyűjtött. Egyetemeknek, egyházaknak és különféle jótékonysági intézményeknek tett adományokat, és halálakor, 1918-ban több mint 40 millió dollárt hagyott különféle jótékonysági célokra.
Legnagyobb összegű adománya az a 10 millió dollár volt, amellyel létrehozta a Russel Sage Alapítványt. Az alapítvány, amely az első általános célkitűzésű filantrópiai vállalkozás volt az Egyesült Államok történetében, alapszabályában kimondta, hogy bármilyen célra felhasználható, amely „elősegíti az amerikai lakosság szociális és életkörülményeinek a javítását”. A Russel Sage Alapítvány egyke volt azoknak a vállalkozásoknak, amelyek elsőként járultak hozzá a szervezett szociális tevékenység professzionalizálásához, többek között a kutatás, az oktatás és a lakásellátás javítása terén. A sors iróniája, hogy a szociológiai kutatások között az egyik első terület, amely jelentős támogatást kapott az uzsorás Russel Sage egykori vagyonából, a fogyasztói hitelrendszer felmérése volt.
Sage özvegye, aki oly sokat szenvedett férje fukarságától és igénytelenségétől, most végre kedvére rendelkezhetett a vagyon fölött. A Sage Alapítvány első igazgatósági ülésén meg is jegyezte: „Csaknem nyolcvanéves vagyok, mégis úgy érzem, mintha csak most kezdenék el élni.”
Ennek ellenére Margaret Sage gyakran kötötte a férje nevét az adományaikhoz. Az alapítvány mellett létrehozta a Russel Sage Egyetemet a New York állambeli Troy városában és a Russel Sage Patológiai Intézetet a városi kórházban. Így történhetett, hogy annak az embernek a neve, aki életében hírhedtté vált zsugoriságáról és filantrópiaellenes nézeteiről, halála után az önzetlenség és a jótékonykodás jelképévé vált.

Forrás: Michael Klepper – Robert Gunther: 100 gazdag ember
 

Sz.A.