Nero, ez Franco!

 2011.11.23. 08:50

A mai nap ünnepli születésnapját Franco Nero olasz színész, aki pályafutása során több magyar filmben is játszott. Születésnapjára emlékezünk filmjeivel. A héten nem sikerült megegyeznie az USA-ban a „szuperbizottságnak az adósság további csökkentésével kapcsolatban. Az eddig pihentetett USA problémák újra felerősödhetnek az elkövetkezendő időszakban (Úgy hívták őket …zsiványok). Az IMF és az EU megkapta Magyarország valamiféle „védőháló” kérelmét (Levelek Júliának). Itthon elfogadták a 2012-es adótörvényeket (Még drágább az életed). 2012-től kivezetik a BÉT-ről a magyar állampapírokat, és egy másik platformon keresztül fog folyni rájuk a kereskedés (Az ártatlan alvás). Pletykák szerint így a kínai befektetők könnyebben férhetnek hozzá a magyar papírokhoz (Julianus barát).

A hazai bankvezérek szerint a jelenleginél erősebb forintra lenne szükség a gazdaságnak, hangzott el egy konferencia beszélgetés keretében (Angyalok beszéde). Egyiptomban bár nincs már Mubarak, újra felerősödtek a tüntetések, bizonytalanná téve a közel-keleti helyzetet (Sahara Cross). Valamint felerősödtek az Iránnal kapcsolatos szankciók, ami szintén nem a megnyugvás felé tereli a jelenlegi gazdasági folyamatokat (Tűzsivatag). Érdekes hír volt olvasható tegnap a Reuters oldalán, miszerint „megemelheti a kormány a bankadót, ha egy bírósági döntés következtében az államnak kell megtérítenie a bankok felé a végtörlesztésből származó veszteségeket”. Ha ez tényleg igaz, és esetleg a későbbiekben megvalósulna, az lehet, hogy nagyobb nyomás alá helyezné a magyar bankok árfolyamát, mint egy esetleges leminősítés (Keresztes lovagok). De a legnagyobb kérdés, amit mindenki lélegzetvisszafojtva vár, hogy nyilatkozik az S&P Magyarország hitelminősítéséről (A méregkeverő). Nagy a csend, valami történni fog. Önök nem így gondolják?

Nézzük a piacokat:

OTP: Egyik nap 3000 alatt, másik nap 3000 felett. Nem egyszerű a befektetők helyzete. Ha a fundamentumokat nézzük, és összehasonlítjuk a versenytársakkal, 3000 Ft alatt venni kell. Az óvatosságra a hazai és nemzetközi események adnak okot. Esésben 3.000 Ft alatt mindenképpen venném sávosan, és aki rövid időre játszik, pozitív korrekciós napon realizálhat is. De nagyobb portfóliókba, ilyen árfolyamon már tartásra is jó. Szerintem…

Mol: Sokkal jobban tetszik, mint az OTP, de a beszálláshoz magasnak tartom a 18.000 Ft körüli árat. Itt inkább realizálnék, és ha jön egy negatívabb hangulatú esős idő, 16.000 Ft vagy alatta mindenképpen vételeket keresnék.

Richter: Kezdett a gólyák téli repülési irányába állni, és ha ez így marad egy darabig, akkor igazán jó vételi lehetőségek jönnének el 32.000 Ft körül vagy alatta, de jelenleg csak nagyobb portfóliókba tenném, mert a hangulatváltozásokra sokkal lomhábban reagál (ami nem baj) és az előző két papírral rövidebb távon nagyobb hozam érhető el.

A kisebb papírok továbbra is csak nagyobb portfólióba, hosszabb távra tervezhetőek, de ne feledjük el, sohasem lehet tudni, melyik forgatókönyvből lesz kasszasiker. Az FHB, a Danubius, az EGIS és a PannErgy forgatókönyvét olvasgatnám.

Ha valaki nemzetközi részvényt keres, 100 euró körül mindenképpen vennék VW részvényt, illetve ha 20 euró alá esne a Hyundai részvény ára, azzal is színezném a nemzetközi portfóliót.

Devizapiaci törpecápák remélem realizálták a múlt heti EUR/HUF és CHF/HUF short illetve az EUR/CHF long pozíciók nyereségét. Ha igen lassan itt az újabb beszállási lehetőség. EUR/HUF shortokat 310 Ft felett, CHF/HUF shortokat 250 Ft felett sávosan nyitnék, valamint 1,23 körül elkezdeném az EUR/CHF longok sávos vételét. (A mikulás hozzon deflációt Svájcba, Önöknek meg nyereséget)

Ha eurójával a biztonságra vágyna, gondolatainak az OTP EURO kötvény a tárgya! Jó kötvény befektetésre vágyik? Akkor Ön a MOL Magnóliájára vadászik!

Az izomláz és egy Honfoglalás DVD legyen Önökkel! Óvatos és sikeres kereskedést!
 

 

Ziegler Mátyás - Győr

Címkék: portfolioblogger

A bejegyzés trackback címe:

https://tozsdemamor.blog.hu/api/trackback/id/tr463405192

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása