Egy új pápa megválasztása mindig ráirányítja a figyelmet a Vatikánra; az évszázados hagyományok, mint a a felszálló fehér füst, a piros cipő és a histórikus svájci gárda történetét sokat halljuk. Egyedül egy terület van, amit mély hallgatás, titok leng körül, ami nem más, mint a vatikáni pénzügyek. Pedig ahol pénz és hatalom van, ott lenni kell intrikáknak, cselszövésnek, s nem utolsó sorban kacifántos banki, tőzsdei történeteknek. Bankot alapító Vatikánról, tőzsdéző pápáról, részvénytársaságok egész sorát birtokló Szentszékről szóló történetekről fújjuk le a port.
A középkorban az egyház volt a legnagyobb földbirtokos (a földbirtokok egyharmadát is birtokolta esetenként) ez által a legnagyobb hűbérúr is volt. Fő bevételi forrás a saját földtulajdonon való gazdálkodásból, az egyháznak fizetet tizedből, az apostoli széknek fizetendő ajándékokból, és a beneficiumok új urainak kötelezően fizetendő illetékből, monopóliumokból származott. Az egyháznak később sikerült az, ami az alkimistáknak nem: a semmiből aranyat csinálni. A búcsúcédulák (pénzen vásárolt bűnbocsánat) árusításából, az eretnekek és boszorkányok üldözéséből, a keresztes háborúkból, az ereklyék és zarándoklatokból szintén tetemes bevétel keletkezett. A befolyó pénzt őrizni, szállítani és beváltani is kellett, amire a templomos lovagok kaptak megbízást. A reneszánsz idején a pápaság és a bankárok kapcsolata (no és persze az uzsorásokkal való kapcsolat is) megerősödött. A pápaságnak ugyanis elég gyakran a bevételei meghaladták a kiadásait.
Az első forradalmi újítás az volt, amikor a pápa saját jövedelmét is eladta, sajátos részvénytársaságot („montéket") szervezett, amelyek rendelkeztek a különféle beneficiumok jövedelmével. A társaság 10%-os jövedelmet biztosított a részvénytulajdonosoknak. VII. Kelemen 1526-ban 200.000 seudo tőkével megalapította a Hit Társaságot monopóliumok hasznosítására (társasság alakul később a lisztörlés, a sóforgalom, a timsó monopóliumára). V. Pál 1605-ben már egyenesen bankok alapít, mely a hangzatos Szentlélek Bank nevet kapja (Banco di scuto spirito), tudván, hogy a jó üzleteléshez kell egy bank is. Természetesen gazdasági szempontból voltak rosszabb időszakok is a pápaság történetében, elég csak V. Mártonra gondolnunk, aki megválasztása után a pápai tiarát egyből kénytelen volt elzálogosítani. A tizenhatodik századra a pápai jövedelem kétharmada ment az uzsorásoknak és a pápai vállalatok részvénytulajdonosainak járó kamatra. A reformáció és a francia forradalom is apasztotta a pápai kamara bevételeit. A francia revolúció egyenesen felért egy apokaliptikus csapással. Az egyházat és az államot szétválasztották, vagyonát elkobozták. Zűrzavaros évek, de a gazdasági hanyatlásról a papság is tehetett; elég csak arra gondolni, hogy a gazdasági tárgyú könyveket az egyházi cenzúra istentelennek és veszélyesnek nyilvánította és betiltotta azokat. A pápai területvolt a legelmaradottabb. XVI. Gergely például a haladás és újítás megtestesítőjét, a vasutat, egyenesen az ördög művének nyilvánította, miközben a zsidókat gettóba záratta, de nem restelkedett a Rothschildoktól kölcsönkérni.
A XIX. században felgyorsultak az események. A Vatikán 1830-ban megalapítja a Banco di Scontét, 1834-ben az ingatlan spekulációval foglalkozó Banco Romanát, és korszerűsíti a Szentlélek Bankot. 1854-ben vatikáni részvénytársaság alakul a római vízközművek üzemeltetésére. Ezek az első, de határozott lépések a kapitalizmus felé, aminek nélkülözhetetlen manifesztuma a részvénytársaság, a tőzsde. (Magyarországon még mindig majd egy évtizedre van szükség, hogy kinyisson a tőzsde...)
Az évszázad végére XIII. Leó (1878-1903) pápa már korának gyermeke. Beteges vonzódást érzett a tőzsdei játék és a részvények iránt, s megválasztását követően első dolgai egyike volt, hogy magánkápolnájába egy hatalmas páncélszekrényt helyeztessen, amibe aztán szépen kerültek osztrák, bajor, francia, belga értékpapírok. A tőzsdei árak tekintetében mindig kitűnően tájékozott volt. Regnálása alatt a Banco di Romana is tőzsdei spekulációkba fogott, a 90-es évekre gombamód szaporodtak a vatikáni hitelbankok, a spekuláció és uzsora szervezetek. A század végére a vatikáni tőke ellenőrizte Rómában a vízszolgáltatást, világítást, a közlekedést, a malom és építőipart. (Mikszáth Kálmán híres regényének, a Különös házasság utolsó mondatának értelme is érdekesen cseng tőzsdei, banki, befektetési szempontból: „csak a békák brekegik néha a közeli mocsarakban: Urrak a papok! Urrak a papok!")
Ám pénz- és tőzsdei ügyletekben még a pápa sem lehet csalhatatlan. A 80-as évekbeli római ingatlanválság a Banca di Romanát is majdnem csődbe vitte; 1893-ban a bank a kormány tagjaival karöltve hamis obligációs (kötelezvény, kötvény) botránya robbant ki. (Az eltévedt bankároknak a Jóisten minden bizonnyal megbocsájtott, hisz az a mestersége.)
Mindezek ellenére a pápa 15 millió frankot hagyott hátra örökösének, X. Piusnak (1903-1914). Pius atyától sem állt messze a bank és tőzsdék káprázatos világa, hiszen csak 26 évesen lett csak pap, addig ügyvédként kereste kenyerét, s pápává választása előtt már egy velencei tőkéscsoporttal megalakítja a Szent Márk bankot.
Időközben a Banco di Roma a tripoliszi háborút követően az olasz bankok között a második legtőkeerősebbje lett, ám a pápa fájdalommal konstatálhatta azt is, hogy a Vatikán orosz értékpapírjai a forradalom következtében elértéktelenedtek. Az Osztrák- Magyar Monarchia az egyházi állam második bevételi forrása volt, s ezzel párhuzamosan tőkéjének jelentős része osztrák értékpapírokban voltak, amik szintén semmivé váltak..
XI. Pius a 20-as évek elején rohanhatott amerikai barátaihoz, hogy a megint csőd közelbe került Banco di Romana helyzetét megszilárdítsa. Természetesen a péterfillérekből csordogáló adományok a folyó kiadásokat fedezték, a tengerentúlról jött kölcsön megint mehetett a spekuláció harcmezejére.
1928-ban XI. Pius a Vatikán a pénzügyigazgatást megreformálta. A húszas, harmincas években a bevételek többszörösen meghaladták a kiadásokat, amiben döntő szerepet kapott a lateráni szerződést megkötése! A Mussolinival kötött konkordátum következtében a Vatikán mintegy 90 millió dollárt kapott a Ducetől! A konkordátum aláírása, február 11-e állami ünnepnap Vatikánban. Szép emlékű Benedek pápánk nem véletlenül ezt a napot választotta lemondásának bejelentésére is..
A Mussolini milliók jókor jöttek, mert a New York-i tőzsdekrach bizonyosan a Vatikán portfólióján is mély sebeket ejtett. Az újjászervezett Vatikán egyéb befektetések mellett például francia és magyar vasúti részvényeket is vett, hogy legyen egy kis hazai kapcsolódás is. A második világégés előtti részvénybefektetésekre inkább az volt jellemző, hogy még döntő befolyásra és irányításra még nem törekedett a Vatikán. A háborút követően ez gyökeresen megváltozott: a részvénytársaságok döntő tulajdoni hányadára is törekedett már a Vatikán, illetve a mai portfólió menedzserek is elismerően biccentenek, hogy milyen széleskörű befektetései voltak a Vatikánnak (tucatnyi ágazatba és több országban diverzifikálták a részvénybefektetéseket).
A háború előtti egyik legfontosabb történés az volt, hogy a Vallásügyi Hivatalból bank lett! A hivatalos nevén Istituto per le Opere di Religione, röviden IOR a Vatikán bankja; tükörfordítása: Vallási Művek Intézete.(Gondolták volna, hogy a bank egyetlen részvényese, maga Őszentsége?) A bankot XII. Piusz alapította 1942-ben, vezetésével Bernardino Nogarát bízta meg. Nogara és a Vatikán kapcsolata is az üzérkedéshez köthető: a bankár Törökországban volt bankigazgató, amikor még az előző pápa megbízásából a Vatikán számlájára kedvező spekulációt folytatott törökországi kölcsönökkel. Valószínűleg már akkor is jól végezte a munkáját. Első feladatának egyike az volt, hogy a Vatikán aranytartalékát teremtse meg az USA-ban. Ez olyan jól sikerült, hogy 1952-re 11 md $ készlettel rendelkezett a Vatikán, egyedül az Egyesült Államoknak volt ennél több (a Vatikán készlete meghaladta az olasz, francia, angol együttes készletét).
A háború után potom áron vásárolta föl a Vatikán a részvényeket. A Vatikán ezen részvény vásárlásait inkább tekintsük hosszú távú befektetéseknek, mint rövid futamidejű spekulációnak, már csak azért is, mert Dante óta tudjuk, hogy a nyerészkedők a pokol rondabugyrának ötödik bugyrában főnek szurokkal teli üstben, miközben a ördögök szurkálják őket vasvillával. A Vatikán részesedése is tulajdonában álló részvénytársaságok szektorális szinten: vegyipar, vasút, vízmű, villamos ipar, ingatlan, bankok, telefon, kohóművek, csőgyár, hajózási társaság, cellulóz gyár, műselyemgyártás.
A Vatikán napjainkban sem gondolnónk, hogy másképp működik. Bevételei, befektetései bizonyára vannak szép számmal. Az, hogy szándékosan leplezi pénzügyeit, rendszerint titkos megbízottak útját, esetleg offshore cégeken keresztül bonyolítja dolgait nem új keletű. Befektetnie, spekulálnia bizony a Vatikánnak is kell, amit a kánonjogi kódex is szentesít, mikor az 1495-ös paragrafus kimondja, hogy a katolikus egyháznak és a szentszéknek belátása szerint és a polgári hatóságoktól függetlenül joga van céljai elérése érdekében földi javak megszerzésére, tartására és a velük való rendelkezésre.
A Vatikán háború utáni bank és pénzügyletei legalább annyira érdekfeszítők, mint a megelőző évszázadoké: isten bankárát egy londoni híd alatt találják felakasztva, titkos társaságok bukkannak fel a szentszék körül, adóparadicsomokba került milliók, pénzmosás, és az olasz maffia polipkarjai is körbeölelik csak a méretében törpe államot.(A világégés utáni vatikáni pénzügyekről a cikk második részében olvashatnak majd bővebben.) De ez már egy másik történet. Az, aki nem részesült a hit ajándékában, annak talán érdekes. Az elsőáldozó, kilencéves, talpig fehérbe öltözött tündéri kislánynak, aki imára kulcsolja kezét májusi vasárnap, annak egészen más a fontos.
T-Sz. A.
