Drégely Palánkja…

 2013.07.10. 08:46

461 éve a mai napon esett el Szondi György várkapitány, és vette be a várat a török. Bátor magatartása miatt díszes pompával temettette el Hádim Ali budai pasa. Róla írta Arany szép költeményét Szondi két apródja címmel. Példája tanulság lehet mindenki számára, még ma is, a tőkepiacokon is, ahol a holló hollónak is kivájja szemét, akár egy szem mag miatt. Nem ellenségek vannak a piacokon, hanem ellenfelek. Devizában, részvényben, árutőzsdén egyaránt. Sőt, a befektető saját magának sem ellensége. Legalábbis így kellene, hogy legyen. Ezért, a jelenlegi kánikulai időben nem kell mindenáron pozíciókat nyitni, élvezzék az eddigi nyereséget (akinek persze megadatott) nyaraljanak, pihenjenek, és azután tiszta fejjel, újult erővel birkózhatnak meg a „pénzvárukra” támadó „törökkel”.

 

 

Nézzük a piacokat:

 

OTP: Janicsár látszik mindenfelé, akik létráikat az 5.000 Ft-os falnak támasztották. Ha átjutnak rajta, egészen az 5.200 Ft-os belső várig is eljuthatnak. Ott realizáljanak. Vételekkel meg egyelőre várjanak.

 

MOL: Sikeres várvédők 16.900 Ft vagy felette kiöntötték az olcsón (16.300 Ft körül) vett szurkot az ellenfelekre. Ha a szurok ismét akciós lesz 16.300 Ft körül, vegyenek egy üsttel, és ha további esés lenne, növeljék az üstök számát.

 

Richter: Jól szerepelnek a csatatéri felcserek is. De mielőtt elfogyna a kötszer, keressenek új állomáshelyet 36.000 Ft környékén. Majd csak akkor térjenek vissza a csata helyszínére, ha 34.000 Ft alatt növekedne a sebesültek száma.

 

Danubius: A fürdőkultúra a régmúltban is híres volt. A török is 145 évig vendégeskedett nálunk. A spekiknek addig talán nem kell. Továbbra is tartanám.

 

A nemzetközi csatatéren a nagy nyári „várjátékok” keretében 145 euró alatt vásárolnék a bástyára VW „ágyúkat”.

 

A devizapiaci bajvívás során az apródok erősítsék meg fegyvereiket 293 Ft alatt EUR/HUF longokkal. Akik a svájci gárdánál töltötték el a szabadságot, és 1,225 körüli EUR/CHF long vízummal rendelkeznek, a következő összetartásig térjenek haza 1,24 körüli táborukból. Az EUR/USD buzogány pedig mindenki számára veszélyes lehet, páncélvastagságtól függetlenül.

 

Ha nyugodtan akar várában pihenni, a várárkot OTP euró kötvénnyel kell feltölteni! Békeidőben szurok helyett az euró üstjében MOL Magnólia legyen!

 

Az izomláz és egy Arany összes legyen Önökkel! Óvatos és sikeres kereskedést!

 

 

Ziegler Mátyás

Címkék: portfolioblogger

A bejegyzés trackback címe:

https://tozsdemamor.blog.hu/api/trackback/id/tr445398558

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása