A „fogyó hold” canyon-ja

 2014.03.26. 08:47

Tegnap újra csökkentette az MNB a jegybanki alapkamatot, ami most 2,6%. Az indoklás pedig olyan ködös, hiszen azt írják, hogy még látnak teret további kamatvágásra, de ha a nemzetközi helyzet fokozódik, megállnak. (A Hold sem nő, meg egyre szűkül a canyon is, amiben lovagolnak Indiana Jones után szabadon.) Erre varrjon gombot a befektető. Szintén érkeztek hírek az ECB háza tájáról, ahol egyre inkább körvonalazódni látszik, vagy annak látszó nyilatkozatok látnak napvilágot, hogy esetleg az európai központi bank is rászánhatja magát erősebb monetáris lazításra. Ennek igazából a dollárerősödésre váró (vágyó) spekulánsok tömege örülne nagyon. Az, hogy így lesz-e, kiderül a következő ECB kamatdöntő ülésen…

 

Nézzük a piacokat:

OTP: A stratégia továbbra is az lehet a papírban, hogy negatív piaci mozgások közepette az esésben sávosan (3.850 Ft-tól lefelé) bele lehet (kell ?!) venni és egy-két korrekciós napon pedig a nyereséges pozícióknak a fenekére kell verni. Valamint maradjon mindenképpen valamennyi puskapor mindig szárazon.

MOL: Az árfolyam szerintem továbbra is az „Adria” foglya, akiknek van, tartsák továbbra is, akiknek nincs szerintem vásároljanak bele, és tegyék félre az INA sztori végkifejletéig.

Richter: Hektikusan mozog, hasonló stratégia követhető benne, mint az OTP-ben.

FHB: Amennyiben megközelíti az 1.000 Ft-ot, továbbra is kiszállást javasolnék belőle.

Akiknek van Danubius és PannErgy csomag, továbbra is tartsák meg azokat.

A nemzetközi részvénypiacon továbbra is tartanám a Dax shortokat, figyelném a labdarúgó vb szponzorainak részvényeit, és „nagy” spekiknek érdemes lehet óvatosan figyelniük a közösségi cégek részvényeire, azt vizslatva, mikor durran ki a lufi bennük.

Devizapiaci csillagászok a jelenlegi szinteken óvatos EUR/HUF longokat kereshetnek, és közben morfondírozhatnak azon,” mennyi pénzt kell kitargoncázni és elégetni a kazánban”, hogy ilyen meleg legyen a forint. Az EUR/CHF párban továbbra is 1,22 alatt longokat keressenek, illetve egy erőteljesebb dollárerősödés esetén még jobban pöröghet az USD/CHF long, úgyhogy 0,88 alatt mindenki itt is a longokat keresheti pénzének megfelelő nagyságban, kitettségben. Az EUR/USD-t pedig hagyján meg a Hubble teleszkópot kezelőknek.

A csökkenő forint kamatot miatt továbbra is kiemelten érdemes figyelni euróban megtakarítani szándékozóknak az OTP euró kötvényeit. Valamint érdemes hosszú távú „nyugdíj előtakarékosságként” a magyar dolláros államkötvények felé kacsingatni.

Az izomláz és egy Indiana Jones DVD legyen Önökkel! Óvatos és sikeres kereskedést!

 

 

Ziegler Mátyás

Címkék: portfolioblogger

A bejegyzés trackback címe:

https://tozsdemamor.blog.hu/api/trackback/id/tr575879384

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása