A maga felé hajló kéz

 2015.02.11. 08:49

Az elmúlt napok meglepetése nem is az újabb állami bankvásárlás volt, hanem a bankadó tervezett csökkentése. Főleg annak tükrében, hogy az elmúlt időszakban többször is nyilatkoztak róla, hogy szükség van rá, mert a költségvetésnek szüksége van az ebből befolyó összegre stb. Mi változott azóta? Ne legyünk álszentek, nem kaptuk kölcsön egy hétvégére a 100 eurós klisét az ECB-től, tehát a kieső bankadó biztos hiányozni fog, vagyis gondolom nem fog, mert majd más módon nyilván kivetésre kerül, viszont az a kivetés nem fogja érinteni az egyre jobban terebélyesedő hazai tulajdonú bankrendszert. Mert adót senki sem fizet szívesen, ahogy látjuk. De nem mindenki tudja eltéríteni maga elől az adófizetés hógolyóját. Csak Az a kéz. De még ez sem számítana, ha bizakodhatnának az emberek, hogy így akár olcsóbb lehet a bankolás. A bizakodás ingyen van. Még…

 

Nézzük a piacokat:

OTP: „Repül a nehéz kő, ki tudja hol áll meg? Ki tudja hol áll meg, s kit hogyan talál meg?” Nagy meglepetés volt az OTP részvényeseknek az elmúlt pár nap. Aki sávosan vásárolt belőle az elmúlt időszakban, az biztosan keresett vele, még ha nem is a tetején adta el, hanem szintén sávosan szállt ki belőle. Azért azt érdemes végiggondolni, messze még 2016, még el sem fogadták a bankadó csökkentést, meg elég lőporos a világ. Úgyhogy az örömködés mellett nem árt azért az óvatosság is. Akinek volt még magasabbról beragadt pozíciója, most az is ki tud szállni belőle. Ezeken a mostani szinteken a vételekkel kivárnék.

MOL: A surranó pályán szépen komótosan emelkedget. Továbbra is venném,tartanám.

Richter: Nem volt szép az eredménye,nem lenne meglepő egy két célárfolyam csökkentés a közeljövőben. ha ez megtörténne, és egy kicsit lejjebb csúszna a papír,nagyobb portfóliókba sávosan,óvatosan csipegetném.

A kisebb papírok közül továbbra is legyen a bevásárló kosarakba egy kis Danubius és PannErgy.

A nemzetközi részvénypiacon 42 euró vagy alatta újra figyelnék a Hyundai papírjaira, sávos vételekkel.

Továbbra is jó gondolat lehet az olaj vétele, de csak úgy szálljanak bele, ha akár éves szinten is tudják tartani. Ezért még mindig csak a tőkeáttétel nélküli formát preferálnám, ETF (ETC) vásárlásával.

A svájci bicskával szétszabdalt devizapiacon 310 alatt sávosan továbbra is keressék az EUR/HUF longokat. Ha valaki még mer EUR/CHF pozícióban gondolkodni,az figyelje a devizapárt minden olyan esetben, amikor 1:1 alatt van az árfolyam, vételi szándékkal.

Az olcsó euró, a pénznyomtatás mind-mind az OTP euró kötvények irányába mutat. Ne csak ott mutasson szépen,hanem az Önök számláján is. Vegyék, tartsák, örüljenek a kedvező hozamnak.

Az izomláz és egy szent kép legyen Önökkel! Óvatos és sikeres kereskedést!

 

Ziegler Mátyás

Címkék: portfolioblogger

A bejegyzés trackback címe:

https://tozsdemamor.blog.hu/api/trackback/id/tr167160611

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása