Tőzsdevers

 2011.02.11. 14:15

Irodalmi rovatunkban most egy külföldi szerzőtől olvashatnak: Émile Verhaeren (1855-1916) egy flamand származású, francia nyelven író belga költő és drámaíró, akinek tőzsdéről született versét Kosztolanyi Dezső fordította.  "Jaj, mennyi álom s halovány rőt tűz cikáz el tétován ezen az őrült palotán!"

 

 ÉMILE VERHAEREN: A TŐZSDE

Az óriási utca és a roppant

házak rekesztik el a tömeget

s gránitfaluk ablak-szemén kilobbant,

sugáros estek búcsúja remeg.

 

Akár egy csonka kő-és fémszobor,

belétemetve szennybe és titokba,

dobogó szívvel, élettől nyihogva,

forr az aranyház, a sötétbe forr.

 

Fekete bankok állanak emellett,

oromdiszével mind magasba les

s úgy tartja ezt a sok érc-Herkules,

hogy azt hiszed, páncélszekrényt emelnek.

 

Hová a tőzsde néz, a köz,

megbomlik, rajta láz szalad,

vágyik delejes mélyihöz,

a köz, a tér, a házfalak,

a gáz, a száz kis gáz-szalag

és árny suhan és fény suhan,

a járda aszfaltján busan.

 

Jaj, mennyi álom s halovány

rőt tűz cikáz el tétován

ezen az őrült palotán!

Cudar merés, gonosz nyerés

csomóba bogozódik és

kígyózik egyre tágulóbb körökbe.

Házból a házba átoson,

ragályt teremt a városon.

 

Pénztár csapódik orkánként dörögve,

hörögve vív a pompa, küzd örökre.

Majd mint vihar jön a Bukás.

Bőszen parittyáz szerteszét

s a földre nyomja a csudás,

nagy polgárok kövér fejét.

 

Így délután, az elhagyott

órán, a láz tán még nagyobb,

benn csöndben erjed-gerjed ez,

már a falakba terjedez.,

A mozdulatlan lámpapózna,

mint zászlórúd feszül vadul

és mintha a vágy harapózna,

besurran és kígyózva dúl

és sustorog és sistereg

a márvány lépcsőkön, feljebb.

 

Sápadt reménység délibábja

őbennük olykor új tüzet szít

s fölvillan a füst és a lárma

poklába, hol lelkűk üzekszik.

Horgásznak ők hamis horoggal,

éles szemmel, rekedt torokkal,

agyukba nyüzsgő milliók,

félelmek és ribilliók.

 

Itt gyorsaság mímel erőt,

versengve, ki a vakmerőbb,

csak ujjuk görbül el a lázba,

a rémülettől kaparászva.

Ha villám sujt egy népre néha,

"leszámitolják" ezt kajánul.

Agyrém nyilal föl, mint rakéta.

Szerencse tárul és kitárul.

Megegyeznek, marakszanak.

Verekszenek, haragszanak.

Izzó a lég --- és száll a sok mammut-szám, a pénzt kövér kötegbe fogják, vetik, hajítják, visszadobják az összevissza hercehurcán, amíg a harc, bár még sovárak és küzdenek az árak, kifárad.

 

Aztán mikor lesujt a Csőd, a Bomlás,

öngyilkosoktól népesül a romlás

és csupa rom és omladék az omlás,

melyet befáklyáz egy mesés

és óriási temetés.

De este már az akarat

megint kigyullad és arat

s a szenvedély, a sunyi harc,

mint egykor, újra fölviharz.

 

Ármányt, mosolyt, cselt látni itt,

mások halálát készítik.

Mint gép dohog a gyűlölet,

embert öl és embert ölet.

Ellopják azt is, ami nincs,

attól, kinek a semmi kincs.

Bűnt és erényt zagyválnak össze,

országokat is lekötözve,

hogy őt imádják mind alant,

a becstelen, forró aranyt.

 

Ó, az arany! mint fellegekbe tornyok,

akár a tornyok, délibábbá forgók,

roppant arany! mint tornyok messze lenn, hány millió kar tárul esztelen és hány fohász feléd sok estelen, imák dörögnek és imák epednek a földgolyón dicsőség a nevednek!

 

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ fordítása

 

Szoták Attila - Győr

A bejegyzés trackback címe:

https://tozsdemamor.blog.hu/api/trackback/id/tr592653911

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TopK 2011.02.12. 10:56:31

Na ilyen egy vers. Van belső ritmusa, lüktetése, hangulata. Nyilván egy műfordítás legalább annyira a műfordító mint a szerző műve, sőt gyakran sokkal inkább a műfordítóé.