A Wall Street-i boszorkány

 2011.12.13. 10:31

Luca napját az egész magyar nyelvterületen gonoszjáró napnak tartották, ezért mindenütt védekeztek a boszorkányok ellen. A néphit kétféle Lucát ismer: a jóságost és a boszorkányost. Ez utóbbi terjedt el a néphagyományban. Kevés olyan jeles nap van, amelyhez annyi szokás, hiedelem, jóslás, tiltás kapcsolódna, mind december 13-hoz, Luca napjához. Ez a nap épp úgy alkalmas volt termékenység varázslására, mint házasság-, halál- és időjóslásra, vagy bizonyos női munkák tiltására. Az első látogatóból a várható állatszaporulatra jósoltak. Ugyanis, ha Luca reggelén férfi lép a házba, a szaporodás bika lesz, ha pedig nőlátogató érkezik, üsző. Amennyiben visszatekintünk a múltba, és áthajózunk az óceánon, akkor egy igazi tőzsdei boszorkány történetével találkozhatunk.

Hetty Green (1834-1916) a Wall Street-i boszorkány

Henrietta Howland Robinson Green kiváló üzleti érzékkel rendelkező befektető volt – az egyetlen nő, aki vezető szerephez jutott a Wall Street-i pénzvilágban. A vagyona J. P. Morganéval vetekedett. Ízléstelen, piszkos, fekete ruhájával és páratlan fösvénységével méltán kiérdemelte a „a Wall Street boszorkánya” nevet. „Sem hamisítástól, sem esküszegéstől, sem nélkülözéstől nem riadt vissza – rendkívüli ravaszsága, kíméletlensége és fizikai állóképessége Amerika leggazdagabb és egyben legmegvetettebb asszonyává tette.”
Green egy massachusettsi kvéker családban született. Az apja, aki egy bálnavadászcég társtulajdonosa volt, és Kínával kereskedett, gyakran vitte magával egyetlen lányát ületi útra. A fiatal Hetty bűzlő bálnaolajos hordók és nem kevésbé „bűzlő” vállalkozások világában nőtt fel. Míg kortársnői a lányregényeket bújták, ő a New York-i és bostoni napilapok üzleti rovataiba temetkezett.
Amikor az apja 1865-ben meghalt, az akkor harmincegy éves Hetty hatmillió dollárt örökölt, amikor pedig nem sokkal ezután a nagynénje is eltávozott az élők sorából, egymillió dolláros életjáradékot hagyott az unokahúgára. Ő azonban kevesellte ezt az összeget, és bírósághoz fordult, hogy a teljes kétmilliós vagyont megszerezze. Bemutatott egy meglehetősen kétes végrendeletet, amelyben az a kitétel szerepelt, hogy a nagynénje végrendeletét nem lehet az ő beleegyezése nélkül megváltoztatni, ugyanakkor őt nevezte mega vagyon fő örökösének. Az ügy öt évig húzódott a bíróságon, míg végre az írásszakértők arra a megállapításra jutottak, hogy a dokumentumon szereplő aláírás hamisítvány. Hetty elvesztette a pert, és az kiraté-hamisítás vádja elől kénytelen volt Angliába szökni.
1867-ben Hetty hozzáment egy milliomos selyemkereskedőhöz, Edward Henry Greenhez. Egy új jogi formula – a házasság előtti szerződés – lehetővé tette, hogy a házasfelek anyagilag függetlenek maradjanak egymástól. A szerződés elsősorban Hetty vagyonának védelmét volt hivatott biztosítani. A házaspárnak két gyermeke született Angliában. Nyolc év külföldi tartózkodás után Hetty visszatért New Yorkba, és aktív tőzsdézésbe kezdett.
Amikor csak tehette, alacsony árfolyamon vásárolt, és magas árfolyamon adott el – többniyre a tőzsdepánikokat használta ki, hogy jócskán áron alul nagy mennyiségű részvénycsomagokat vásároljon fel. Az 1906-os nagy pánik idején komoly összegeket adott kölcsön megszorult befektetőknek, busás hasznot kovácsolva magának mások balszerencséjéből. Kiváló hosszjátékos is volt – számos esetben felhajtotta a vasúti részvények árát, hogy értéken felül eladhassa őket. Szívesen fektetett be kormány- és helyhatósági kötvényekbe, valamint ingatlanügyletekbe – csak Chicagóban ötmillió dollár értékű ingatlanrészvényt vásárolt.
Hetty Green híres volt a fösvénységéről. Dísztelen, ódivatú ruháját és kopott körgallérját addig viselte, amíg szürkévé nem fakultak. Ruhája feneketlen zsebeiből szikkadt szendvicseket és kekszeket varázsolt elő, ha megéhezett. Többnyire panziókban lakott, hogy ne kelljen fizetnie a magas New York-i vagyonadót, reggeli zabpelyhes tejét pedig hidegen fogyasztotta, hogy a megmelegítésen is spórolhasson.
Egy ízben, amikor a fia, Edward megsérült a térdén egy szánkóbalesetben, rongyokba öltöztette, hogy szegénynek álcázva fogadják egy ingyenes klinikán. Az orvos azonban felismerte, és követelte, hogy fizessenek a kezelésért. Green feldühödött, hazavitte a fiát, és maga próbálta – sikertelenül – ellátni a sérülést. A fiú lába hamarosan üszkösödni kezdett, és amputálni kellett.
A férje, aki Greennél sokkal vakmerőbb spekuláns volt, 1885-ben csődbe ment, de Hetty nem volt hajlandó átvállalni az adósságait. Nem sokkal ezután el is váltak. Green ettől fogva a lányával élt, hol kis hobokeni lakásában, hol New York-ban. A gyermekeivel gyakran igen feszült volt a kapcsolata. (Egy ízben megkérdezték a lányát, hogy a bátyja hol élt egy bizonyos időszakban, mire ő gúnyosan így válaszolt: „Az anyámmal – ha azt egyáltalán életnek lehet nevezni.”
Green rendszeres látogatója volt a bíróságoknak, ahol többnyire a vagyonára pályázó rokonok és számos üzleti ellenfele ellen kellett hadakoznia. Egy alkalommal, amikor egy peres ügyben beidézték valamelyik chicagói bíróságra, kisebbfajta színjátékot rendezett, hogy mentse magát. A multimilliomos üzletasszony a legkopottabb ruhájában jelent meg a tárgyaláson, majd szegénységére és üldöztetett sorsára apellált. Az együtt érző esküdtszék az ő javára ítélt az ügyben.
Green mélységesen megvetette az ügyvédeket. Amikor megkérdezték tőle, hogy miért váltott ki fegyverviselési engedélyt, gúnyos mosollyal válaszolta: „Mindenekelőtt azért, hogy megvédjem magam az ügyvédek ellen. Tőlünk ugyanis még a rablóknál vagy a gengsztereknél is jobban félek.”
Amikor elkezdett gyengélkedni, fia, Edward vette át az üzleti ügyei intézését. Green örökösének nevelte Edwardot – még fordhami egyetemi tanulmányait is finanszírozta, jólleet megígértette vele, hogy a diplomázását követő húsz éven belül nem foga megnősülni, hoy minden idejét és energiáját az üzletnek szentelhesse. Edward ügyesen ellátta az anyja által rárótt üzleti teendőket, amiért napi 3 dollár „gyakornoki fizetést” kapott tőle.
Miután Green 1916-ban, nyolcvanegy éves korában meghalt, Edward megnősült, és követve anyja példáját, ő is házasság előtti vagyoni szerződést kötött. 40 milliós vagyonát visszavonultan élő húgára, Mrs. Matthew Astro Wilksre hagyta. Amikor 1951-ben ő is meghalt örökösök nélkül, 100 milliós vagyonának java részét felemésztették az adók, a fennmaradt 25 millió dollárt pedig hatvanhárom különböző jótékonysági adományra fordították.
 

Hetty Green

Becsült vagyon:    

  100 millió dollár                       

A feltüntetett érték a tulajdonos halála kori   (1916)  érték                                       
Arány (vagyon/GDP): 498 A vagyon relatív értéke a halálának évében kimutatott bruttó hazai termék (GDP) aránya alapján, vagyis az akkori GDP értékének 498 –ed része.

 Forrás: Michael Klepper- Robert Gunther: 100 gazdag ember

Ne feledjék ma elkezdeni faragni  a Luca-széket, úgy, hogy minden nap csak egyetlen műveletet szabad rajta végezni! Az éjféli misére szentestén vigyék magukkal, és ha ráállnak, majd meglátják a boszorkányokat! Megérne egy misét karácsony éjjelén, ha beterelnénk a neves spekulánsokat, bankárokat, politikusokat, hitelminősítőket egy éjféli misére, s ráálva a Luca-székünkre mit is látnánk...

Szoták Attila - Győr

Címkék: portfolioblogger

A bejegyzés trackback címe:

https://tozsdemamor.blog.hu/api/trackback/id/tr333459839

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.