Görög tragikomédia SOK(KKK).0

 2012.05.18. 15:51

Hihetetlen, ami görög ügyben zajlik. Évezredekkel ezelőtt, ha ilyen tragikomédiát sikerült volna írni valamelyik híres görög drámaírónak, napokig nem mentek volna haza az emberek a színházakból, és véresre tapsolták volna a tenyerüket. A vér és a tenyér most is megvan, csak az a kérdés, hogy a tenyér fog vérezni a végén vagy valami más? Bár nagy a tét, de én továbbra is azt gondolom, az egész vihar egy kanál vízben.

 Hiszen az alapvető probléma, nem a deviza típusával van Görögországban. Azzal van gond, hogy az elmúlt időszakban, mint már oly sokszor előfordult az a hellén történelem folyamán, sokkal többet költöttek, mint amennyit megkerestek. Ez a effektus teljesen független attól, hogy ezt euróban vagy drachmában teszik, ennek mindenképpen mínuszos szaldó a vége. Most nem mennék bele a görög euró, illetve az euró közgazdasági mélységeibe, vannak erre nálam sokkal okosabb, tanultabb elemzők, ezt meghagynám nekik. Mitől lenne jobb drachmában, mint euróban? Szerintem semmivel. Hiszen, ha nem euró lenne a görögöknél, ki üzletelne velük. Senkinek nem kellene a drachma, mindenki az árujáért, eurót, dollárt vagy akár kuvaiti dinárt kérne, és akkor megint ott vagyunk a kör elején. A nagy kérdés az, hogy a görög történelemből mi fog a júniusi választások folyamán megismétlődni?
 Az, amikor Spárta és Athén összefogott, és egységes erővel legyőzték a perzsákat? Vagy az, amikor Spárta és Athén egymás ellen fordult, és a perzsák legyőzték őket? Bár a jelenlegi hellén hangulatot látva egyelőre az előbbinek van kisebb esélye, de én azt várom, hogy az euró pártiak összefognak, kényszerből, érdekből, meggyőződésből, és legyűrik az euró- valamint megszorítás ellenes erőket a következő választásokon. Hiszen egy csőd esetén felesleges lenne elballagni a bank automatákig, mert nem fog adni nyugdíjat, közalkalmazotti fizetést, számlán tartott pénzt, semmit. Maximum a filmekben látott fehér porhoz lesz majd használható, egyébre nem lesz jó.
Szerintem a görög emberek között is van sok józanul gondolkodó, aki a dühöngés után, amit a megszorítások váltottak ki elkezdett higgadtan mérlegelni, és rájött mennyivel többet veszíthetnek egy esetleges csőddel, mintsem ami nyereség lehet a megszorítások elutasításával. Nincs mese, rövidíteni kell a napi szieszta idejét, és megfogni a munka végét, leszámolni a mañana jelenséggel.
 
Hiszen egy rossz döntés esetén nem lesz mañana. A görögöknek sem.

 

Ziegler Mátyás

Címkék: portfolioblogger

A bejegyzés trackback címe:

https://tozsdemamor.blog.hu/api/trackback/id/tr14524537

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hungeralien 2012.05.19. 01:46:10

Nagyon igaz. De a mañana az holnap lesz. Magyaroknak is és görögöknek is. És a holnapról derűs, pozitív képet festenek az ottani és az itteni politikusok is.

Az emberek pedig nem sakkjátékosok hogy egy lépésnél előbbre tudjanak tervezni.

Sajnos teljesen hülye az átlag választó. Tök hülye, úgy szakmailag (matematika?), mint emberileg (következetesség?).