Füstbe ment terv !?

 2013.03.13. 08:52

„Egész uton –hazafelé- Azon gondolkodám: Hogyan is lesz majd holnap, a mai nap után?”

 Fekete füst szállt fel tegnap este a Vatikánban, tehát az első szavazást nem követte még siker, a mai reggelen még nincs új pápa. Az első mondatokat mormolhatta akár minden bíboros, szállása felé sétálva. De az új MNB elnök is mormolhatta, a tegnapi nem kamatdöntő MNB ülés után. Egyelőre sajnos az a forgatókönyv alakult ki a forint piacán, amit sokan vártak, bár a jelölés utáni napokban még nem ezt lehetett látni, hiszen még erősödni is tudott a forint, ami most nem mondható el róla. Sokan már a múltkori csúcsokat vizionálják (EUR/HUF 325Ft), ami a spekulánsoknak lehet, hogy jó is lesz, de a boltban vásárlók, a benzinkúton tankolók kevéssé rajonganak a gyenge forint miatt. A közelgő ünnepre történő felkészülés során kokárdája már mindenkinek van. De lesz-e erősebb forintunk? Figyeljük a füstöt. A Szabadság téren is…

 

 

Nézzük a piacokat:

 

 

OTP: Még elég távoli az általam várt 4.000 Ft körüli szint, de kevéssé oly reménytelen, mint volt egy hete. Továbbra sem vennék, inkább kivárnék, vagy a másik két blue chip papírral foglalkoznék.

 

MOL: Akinek a múlt héten elég volt 3% nyereség, az eladta a 17.000 Ft körüli vételét. Ha így tettek, vegyék újra vissza 17.000 Ft körül, ha tovább esik, vegyenek még belőle sávosan.

 

Richter: Itt még csak inkább a beszállási pontokat lehet keresni, amire mindenképpen jó alkalom a 34,500 Ft körüli szint. Esésben sávosan vennék még belőle.

 

PannErgy: Továbbra is kitartás elvtársak. Meleg víz volt, van, lesz?! Ha a portfóliójukhoz képest nem nagy csomaggal ülnek benne, nincs miért aggódni. „Több is veszett már Mohácsnál”. Ne feledjék, a meleg víznek fehér a „füstje.” J

 

Danubius: Szálloda spekik továbbra is kereshetik, kis csomagokkal.

 

A nemzetközi részvénypiacon továbbra is kivárnék, esetleg az adrenalin függők óvatos S&P vagy DAX shortokat kereshetnek.

 

Devizapiaci törpefüstölők pedig sávosan nyitogathatják az EUR/HUF shortokat, mégis legyünk hazafiak (meg ugye a kamat nem az ember ellen dolgozik) Viszont legyen elég pénz akár 325-ig is. 240 Ft körül USD/HUF short is óvatosan nyitható. Kisnyugdíjasok továbbra is az EUR/CHF longokat keressék 1,22 alatt. Az EUR/USD meg tisztára olyan, mint az időjárás. Egyszer fent, egyszer lent.

 

Aki eurójával fehér füstre vágyik, az OTP euró kötvényre pályázik! De aki MOL Magnóliára vágyik, annak a képzeletében is csak fehér füst látszik!

 

Az izomláz és egy (fehér)füstgép legyen Önökkel! Óvatos és sikeres kereskedést!

 

Ziegler Mátyás

Címkék: portfolioblogger

A bejegyzés trackback címe:

https://tozsdemamor.blog.hu/api/trackback/id/tr135132168

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.