Október van, a piacok a csúcsokon, rég volt már esés. Minden adott egy jó kis tőzsdekrach-hoz. Vagy mégsem? Hát igen, ezt találgatja minden piaci szereplő egészen október 17-ig. Nagy kérdés, megegyeznek-e az amerikai politikai élet szereplői, és emelkedik a plafon, vagy beverik a fejüket abba a mostani plafonba, és kinek-kinek kisebb nagyobb pukli keletkezik a fején? Lehet összeesküvés elméleteket gyártani a lehetséges forgatókönyvekre. Az enyém az, hogy megegyeznek, de kicsit később, hagy legyen egy kis pánik, amiben a nagyok olcsóbban bevásárolnak. Aztán meg előállnak, hogy „hát csak sikerült megegyeznünk”. Itthon továbbra is a MOL-INA „konfliktus?!” tartja lázban, bizonytalanságban a befektetőket. Itt csak egy kérdés merülhet fel. Ha eddig is támadási felület volt az, hogy nincs meg az 50%+1 szavazat, ellenben az irányítási jogok meg itt vannak, nem kellett volna lépni valamit? 0,9%-nyi INA részvénycsomag hiányzik ahhoz a nyamvadt 50%-hoz. „Hős vezetőnk” nem tudott volna venni, vetetni valakivel a 6% INA közkéz hányadból ennyit? Akár aranyáron is. Aztán ha megvan, nincs miről beszélni, ugye? Itt sem az ár lenne (lett volna) fontos, mint oly sok helyen, hanem az, hogy ne adjon a MOL magának támadási felületet, legalábbis ilyen nagyot…  

 

Nézzük a piacokat:

 

OTP: Remélem, aki vágyott a bankpapírra, az kivárta ezt a 4.150 Ft körüli szintet, és ott vett egy csomagot. Türelmük dicséretet érdemel. Ha tovább esne, 4.000 Ft körül vegyenek még egy csomagot, de az esetleges plafon-pánik miatt hagyjanak még pénzt az esetleges esébeni vásárlásra. A megvett csomagot pedig 4.300 Ft felett realizálhatják.

 

MOL: „Vihar egy kanál olajban”. Szerintem ennyi ez az egész tragikomédia. A horvátoknak nincs pénze az INA csomagra, az oroszok szerintem rosszabb társbérlők, mint a MOL. Akkor meg mi van? Le kellene szállni arról a vadkanról, gondolkodni egy kicsit, aztán megnyugodni, hogy az INA nem lesz többé a horvát politika fejőstehene. Ennyi. Amúgy meg én venném, tartanám az olajpapírt, mert szerintem ő fog kijönni nyertesen a dologból. De ez csak saját vélemény…

 

Richter: Repül a nehéz kő,ki tudja hol áll meg… A papírt vásárolni szándékozóknak kifejezetten jól jönne egy kis piaci zakó,mert egy pánikban a papír is esne, viszont ezzel jó vételi lehetőséghez jutnának az utána sóvárgók. Akinek meg van, eldöntheti itt 4.000 Ft körül, hogy spekulál-e még további emelkedésre, vagy elviszi a jól megérdemelt nyereséget.

 

Továbbra is tartsanak kisebb csomagot a PannErgy és a Danubius papírjából, tanulva az EGIS-ből. Soha sem lehet tudni.

 

A nemzetközi részvénypiacon, ha esetleg lenne egy zakó, a VW részvényeit figyelném, ha 140-145 euróig leesne.(lehetőség, nem ígéret)

 

A devizapiaci törpecápák remélem sávosan, szorgosan vásárolják az EUR/HUF illetve az USD/HUF longokat. Aki az elmúlt héten 1,23 alatt vásárolt EUR/CHF longot, ha nyereséges, 1,23 felett realizálhat. Az EUR/USD meg továbbra is bizonytalan terep, mint a plafonemelés. Vigyázzanak, nehogy Önökre szakadjon.

 

Aki eurójával nem akar félni semmitől, az OTP euró kötvény vételével boldogan álomba szenderül! Fekete igaz, de aranyként ragyog is, MOL Magnóliája van már Önnek is?

 

Az izomláz és egy omlásmérő legyen Önökkel! Óvatos és sikeres kereskedést!

 

 

Ziegler Mátyás

 

nap közbeni update: kimaradt, de nincs elfelejtve, ha a maximum felé törne a dax, továbbra is szem előtt tartanám belőle a shortokat.

Címkék: portfolioblogger

A bejegyzés trackback címe:

https://tozsdemamor.blog.hu/api/trackback/id/tr625558249

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.