Gondolom, sok embernek megvan Bruce Willis-szel az Ötödik elem című film, ahol Willis nem kisebb dologra vállalkozott, mint a világ megmentése. A filmnek ezzel a részével jelen cikkünkben nem foglalkoznánk, azt meghagyom a nézőknek, hanem ami ebben a filmben sokkal érdekesebb, a cikk témája szempontjából az ötödik elem, aki egyesíteni tudja a négy elemet (a tüzet, a vizet, a földet és a levegőt), és megvédi a bolygót a gonosz erőtől. Bár a film Luc Besson jóvoltából könnyed hangvételű,és a szinkronnak köszönhetően igen élvezhető limonádéra sikeredett, a valóságban a négy elem egyesítése korántsem ennyire komikus,valamint nagyon is valóságos a védelmük a sötét erőktől.

Ha belegondolunk, hogy a jelenlegi erőforrások döntő többségét a fosszilis energiák lévén nyerjük, ne csodálkozzunk azon, hogy mindenki keresi annak a lehetőségét, hogy ezeket a véges készletű, viszonylag koncentráltan elhelyezkedő energiaforrásokat valami olyan helyettesítő lehetőséggel váltsák ki, ami mindenki számára elérhető, és nagy mennyiségben hozzáférhető,valamint folyamatosan termelődik. Mert a jelenlegi erőforrások, ameddig rendelkezésre állnak,mondhatni korlátlanul elérhetőek. Hiszen egy szénnel, olajjal, gázzal, vagy urambocsá atomenergiával működő erőmű folyamatosan tud energiát termelni. Viszont a mennyiség véges, felhasználásuk nem javítja a Föld ökoszisztémáját.

A 40-es korosztály még élénken emlékezhet Mel Gibson Mad Max című filmjeire, ami egy kicsit utópisztikus jövőben játszódik, ahol hatalmas harc folyik az erőforrásokért. Több mint 30 évvel a film forgatása után már nem is tűnik annyira utópisztikusnak, habár egyelőre még nem tartunk a filmbeli szintnél, de sajnos az irány arrafelé mutat, hacsak nem változik meg az energia kinyerése, mert úgy néz ki az energia felhasználás az inkább nő, mintsem csökkenne. Bár a harmadik filmben, mint láthattuk, már megjelenik az alternatív energia, a biomassza formájában, Tina Turner filmbéli „birtokán”.

.

Viszont az energia illetve annak felhasználása nem csak a „jövő” emberét foglalkoztatja, hanem foglalkoztatta az embert az ősidőktől fogva. Ahogy az ember „megszelidítette” a tüzet, azon gondolkozott, hogyan tudja megtartani,hiszen az első tüzek felhasználása igen viszonylagos volt, gondoljunk csak arra, hogy egy-egy villámcsapás után jött először létre. Az energia jó hatással járt az étkezési kultúra fejlődésére (sült hús), valamint jelentősen növelte őseink komfortérzetét is. (melegedés a tűz mellett)

 

De térjünk vissza a cikk eleji gondolathoz, a négy elemhez. Ha alternatív energialehetőségekben gondolkodunk, e négy elem igénybevétele alkalmas lehet arra, hogy belőlük energiát nyerjünk. A tűz (a napenergia), a víz (vízierőművek), föld (geotermikus energia) és a levegő (szélerőművek) mind-mind alkalmas arra, hogy belőle energia legyen kinyerhető. Mind a négy energiára igaz, hogy korlátlan mértékben elérhető, gyakorlatilag nincs koncentrálva egy szűk réteg számára. A legnagyobb megoldásra váró probléma, ennek az energiának a tárolása, valamint annak az áthidalása, hogy ezeknek az energiáknak az elérése ciklikus, nem folyamatos. Hiszen a legnagyobb gond, hogy amikor sötét van, akkor nics termelés a napenergia által, ha nem fúj a szél, akkor a szélerőmű sem termel, egy esetleges ingadozó vízszint esetén a vízi erőművel is lehetnek gondok termelés esetén. Egyedül a geotermikus energia tekinthető állandónak, viszont leszámítva egy vízerőmű megépítését, a másik három energiához képest a geotermikus energia kívánja a legnagyobb kezdeti befektetést.

Ma már saját otthonunkban is elérhető ezeknek a megvalósítása, viszont arányaiban a bekerülési költségek jelenleg még egy átlagos háztartás anyagi szintjét meghaladják. Manapság ez úgy néz ki, sokan rokonszenveznek ezekkel az energianyerési lehetőségekkel, de nem engedhetik meg maguknak, kevesen vannak olyanok, akik szeretnék és meg is engedhetik maguknak, illetve jelentős sajnos azoknak is az aránya akik megengedhetnék maguknak, csak nem érdekli őket a dolog.

Tehát, mi csináljanak azok, akik szeretnének profitálni az alternatív energiákból, de saját környezetükben, mikro szinten nincs erre lehetőségük? Vásárolhatnak alternatív energiával foglalkozó, vagy ahhoz kapcsolódó cégek részvényeiből. Magára az egész szektorra igaz, hogy mivel az elterjedésének elsősorban anyagi akadályai vannak, (most azon összeesküvés elméletekkel, miszerint a fosszilis energiában utazók szándékosan „gáncsolják” ezeknek az energiáknak az elterjedését, nem foglalkozunk) az egész alternatív energia iparra nagy kihatással bír, ha egyes országok éppen jelentős támogatással segítik elterjedésüket, vagy éppen ezeket a támogatásokat csökkentik. Ezek a támogatások sokfélék lehetnek. Megjelenhetnek a beruházásokhoz kapcsolódóan, a rendszerek kiépítésének támogatásában, de megjelenhet a rendszerek által termelt energia átvételi árának premizálása formájában is. Mindezek a dolgok időnként, akár pozitív, akár negatív formában jelentősen kihatnak az ebben az iparágban utazó cégek részvényei árfolyamára. Nylván az is hat ezekre a cégekre, ha a technikai fejlődés segítségével az általuk előállított termékek árát csökkenteni tudják, mert nagyon ár érzékeny iparágról van szó.

Mivel nagyon sok ilyen cég van a piacon,illetve a tőzsdéken, a teljes bemutatásra, idő és helyszűke miatt természetesen nem vállalkozhatunk,viszont megpróbáltam mazsolázni a cégek közül, megpróbálva bemutatni egy-egy jelentősebb szereplőjét a piacnak.

Kezdjük először talán a hazai piaccal. Itthon egy olyan cég van a tőzsdén, aki a cikkben szereplő kategóriába tartozik, a PannErgy. A műanyagipari Pannonplast-ból alakult át idővel a geotermikus energiára koncentráló PannErgy-vé. Egy kisebb geotermikus erőmű megvalósítása után (Szentlőrinc), az első nagyobb erőmű Miskolcon került megvalósításra, ezt követte a győri projekt. A cég legnagyobb problémája a részvény gyenge likviditása, valamint az átláthatatlan vállalati, tulajdonosi szerkezet. Befektetés szempontjából sajnos csak arra jó, hogy egy nagyobb portfóliót színezzen, az alternatív energiák iránt elkötelezett befektetők részére. A Budapesti Értéktőzsdén az elmúlt évben 277 Ft és 415 Ft között mozgott, jelenleg a cikk írásakor 317 Ft környékén található. Én személy szerint szeretem az alternatív energia befektetéseket, ezért kis mennyiséggel nagyobb portfóliókba, tartós befektetési számlára ajánlanám, az íze végett.

A Pannergy-hez hasonló cég, aki maga valósítja meg a geotermikus projekteket nincs nagyon. Van egy cég, aki ott van a geotermikus piacon (is), viszont nála az a jellemző, hogy olyan területeket vásárol fel, ahol viszonylag kedvező, vékony a földkéreg,így kedvezőbb fúrási lehetőségek rejlenek a föld mélyében, és ezt adja bérbe. Ez a cég az Alterra Power (TSX:AXY), ami a Magma Energy Corp. és a Plutonic Power Corp. egyesülésével jött létre 2011-ben. A vállalat, mind a négy elem által megvalósítandó energiagyártásban részt vesz. Kiterjedt feltárási és fejlesztési projektjei illetve képzett nemzetközi szakmai gárda támogatja a növekedési terveit. A torontói tőzsdén forgó cég az elmúlt évben 0,27 és 0,37 CAD között mozgott, jelenleg 0,33 CAD-on áll, tehát közel éves maximumához. Elon Musk kapcsán érdemes említést tenni a SolarCity (SCTY:xnas) nevű cégről. Musk ,aki a többi között a Tesla autók kapcsán is a befektetők előtt van, segített a vállalatnak az indulásban (amit 2006-ban a Rive testvérek alapítottak, akiknek unokatestvére Musk),valamint a cég elnöke is. 2007 óta Kalifornia vezető lakossági napenergia szolgáltatója, de nemcsak a lakossági piaccal foglalkozik. A cég részvénye a NASDAQ-on forog, az elmúlt 52 hétben 42,38 USD és 88.35 USD között ingadozott, jelenleg 52 USD körül mozog. Hosszabb távú, kockázatokat kedvelő és helyén kezelő befektetők számára ajánlott.

A következő cég, amiről érdemes említést tenni, az a First Solar. (FSLR:xnas) 1999-ben alapították, az egyik legnagyobb amerikai szolár vállalat. Világszerte 8 GW kapacitást épített ki megalakulása óta. Az elmúlt évben 40 dollár és 73 dollár között mozgott, jelenleg 57 dollár környékén mozog. Ez a papír 50 dollár környékén szintén érdekes lehet, nagyobb portfóliókba, hosszabb távra.

Érdekes lehet a befektetők számára a SolarWorld (SWVK:xetra), ami egy német cég. 1988-ban alapította az elődjét Frank Asbeck, majd 1998-ban a tevékenység átkerült az akkor alapított SolarWorld AG-be. Erre a cégre is igaz, mind mindegyik megújuló cégre, hogy jelentősen kihat rá az éppen aktuális támogatási rendszer, ami az elmúlt időszakban mindenhol, így Németországban is csökkent. A részvények több részvény átalakítás nyomán az elmúlt évben 50 euró és 10 euró között mozogtak, jelenleg 13 euró környékén tanyáznak. Befektetési szempontból a cég részvényei elég szörnyűen muzsikáltak tavaly. Nagyon spekulatív papír, ennek megfelelően viszonylag kis összeggel érdemes vásárolni a portfólión belül.

Nézzünk akkor egy kínai gyártót. Jellemző a piacra, hogy az európai és amerikai gyártók a kínai gyártókat okolja problémáikért, azt állítva, hogy a kínai versenytársak burkolt formában állami támogatások segítségével tudják többi versenytársuknál olcsóbban adni a termékeiket. Ezért megpróbálják a kínai gyártóktól védővámokkal távol tartani a saját piacaikat. De sokszor még a védővámokkal is olcsóbbak a kínaiak, valamint ők is meg tudják tenni, hogy áthelyezik a gyártást, kikerülve így a vámokat. A Yingli Green 1998-ban alakult meg, 2003-ban kezdett modulgyártással foglalkozni.2007 júniusában vezették be a new-yorki tőzsdére (YGE:xnys) a részvényeket. Manapság egy kiegyensúlyozott, vertikálisan integrált 2450 MW termelési kapacitással rendelkezik. A FIFA kiemelt szponzora. Az elmúlt évben 8 dollár és 2,5 dollár között mozgott. Jelenleg 2,8 dolláron kereskednek vele.

Üljünk fel egy szellőre és nézzünk szét a szélerőművek között. Aki utazott már az M1-es autópályán, vagy járt annak folytatásában, Ausztriában, rengeteg „szélpörgővel” találkozott már. Szomszédunknál már nagyon régóta, nálunk a közelmúltban kezdett elterjedni ez az energiatermelési módszer. (volt is rá nagy igény, amikor kiírták a szélerőmű létesítési pályázatokat). Bár a piaci verseny jelentősen csökkentette részesedését, de sokak számára ezen a piacon továbbra is a Vestas az etalon. Ez a dán cég 1945-ben alakult. Kezdetben sok mindennel foglalkozott, 1968-ban lépett a szélturbina piacra, és 1989 óta csak ezzel foglalkozik. 2003-ban összeolvadt a NEG Micon gyártóval, hogy Vestas Wind System (VWS:xetr) néven a világ legnagyobb szélturbina gyártója legyen. Aki repülővel érkezik Dániába, a tengerben is láthat ilyen turbinákat. A részvény az elmúlt évben 18 és 40 euró között ingadozott, jelenleg 27 euró környékén tanyázik. Megújuló energia szektorba fektető befektetőknek „kötelező elem” a portfóliójukban, természetesen a beszállási pont jó megválasztása mellett.

A következő szélturbinákkal foglalkozó cég a Nordex (NDX1:xetra), amelyet bár 1985-ben Dániában alapítottak, központja Hamburgban található. A cég jelenleg 1,5MW és 2,%MW névleges teljesítményű turbinákat gyárt, és értékesíti szerte a világban. az elmúlt egy évben 10 euró és 17 euró között ingadozott az árfolyam, jelenleg picit 14 euró alatt tartózkodik.

Érdemes még megemlíteni az Iberdrola-t. Ez egy spanyol állami multinacionális áramszolgáltató. 2001-ben a kapitalizáció alapján a legnagyobb spanyol energetikai csoporttá vált. Maga a vállalat jelenlegi formájában 1992-ben jött létre több cég egyesülésével. Az előd vállalatokat az 1900-as végek elején alapították. Jelentős vízierőmű kapacitásokkal is rendelkezik, de a portfóliójában atomerőmű is található. A cég megújuló energiával foglalkozó leányvállalata az Iberdrola Renovables 2011-ig volt tőzsdén, azóta az anyacég magába integrálta. Így csak az anyacég vásárolható meg a tőzsdén. Az elmúlt évben 4,2 és 5,75 euró között mozgott a papír, és jelenleg is a maximuma környékén tanyázik. (nem hiába idén elég cudar volt az időjárás, pöröghettek a szélkerekekJ)

Ha megnézzük a cégek mozgását, láthatjuk, hogy befektetésként sem olyan egyszerű ez a megújuló piac, mint ahogy az általuk termelt energia folyamatosságának biztosítása sem az. Ez az iparág, ahogy már korábban is említettem, jelentős mértékben ki van szolgáltatva a különböző támogatásoknak, ami pozitív és negatív értelemben is továbbgyűrűzik a részvények árfolyamába. Ennek ellenére, mivel a Föld szempontjából a jövő mindenképpen a megújuló energiaforrások előállításának, használatának növelése, ezért bízhatunk abba, a megújuló energiával foglalkozó cégek részvényei hosszú távon jó befektetésként funkcionálnak, a technikai fejlődéseknek köszönhetően akár támogatások nélkül is. Persze igaz az is, hogy még egy darabig a befektetésre szolgáló portfóliójuk kisebb szeletét fogják a befektetők ebbe az iparágba fektetni.

A cél, hogy bolygónk fenntartható fejlődésének biztosítását végezzük el mi emberek, ne kényszerüljünk rá segítséget kérni az „Ötödik elemtől”!

 

 

 

 Ziegler Mátyás

 

Megjelent a Gentlemen's Choice 2014/5. számában

Címkék: portfolioblogger

A bejegyzés trackback címe:

https://tozsdemamor.blog.hu/api/trackback/id/tr276969899

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

StanLee · https://newsroll.net 2014.12.10. 09:46:38

En nem tennem a penzem megujulos cegbe, se technologia gyartoba, se projektfejlesztobe. Habar megujulo energia szektorban dolgozom, jo szivvel nem tudom azt ajanlani. A poszt ezen mondataval egyet kell erteni, es nagyon meg kell fontolni: "az egész alternatív energia iparra nagy kihatással bír, ha egyes országok éppen jelentős támogatással segítik elterjedésüket, vagy éppen ezeket a támogatásokat csökkentik".

Ha valamibe, akkor esetleg szelbe fektetnek, mert ott lassan a produktum ara azon a szinten van, ami mar kezd konkuralni a fosszilis energiahordozokbol termelt energia araval.

Sokan kerdezik, hogy az osztrak oldalon miert van olyan sok szelkerek, nalunk meg szinte semmi: azert, mert az osztrakok tudjak tarolni a feles energiat, mi meg nem.
süti beállítások módosítása