Téli? Olimpia

 2014.02.12. 09:06

Gondolom minden sportszerető ezekben a napokban nem elsősorban a kereskedéssel foglalkozik, hanem ha teheti, az olimpiát nézi. Bár kicsit olybá tűnik Szocsiban téli olimpiát rendezni olyan, mint Katarban nyári labdarúgó világbajnokságot szervezni, a lényeg, hogy van, megrendezték. Az, hogy „picit” többe került, mint ahogy eltervezték, az hogy a szervezés egy „pici” kívánnivalót hagy maga után? Valahogy a Tanú című film „magyar narancs” jelenete jut eszembe erről: „Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk.” Így lehetnek vele az oroszok is: „kicsit meleg van, kicsit olvad a hó,de téli olimpia van.” A piac is inkább az olimpiát figyeli, enyhe csapkodástól eltekintve, nincs határozott irány.  Ebben a sávozásban kis pénzek óvatosan elhozhatóak,de figyeljenek arra,ha megmozdul a piac valamelyik irányba,legyenek résen. Mindegy milyen formában (hó,jég,olvadt folyadék), de a víz hosszú távon áztató hatású. Ne Önök ázzanak el…

Nézzük a piacokat:

 

OTP: Bár most a fánk korszak van, ez a devizahiteles dolog nyúlik, mint a rétestészta.  Továbbra is minden olyan pillanatban, amikor a pozíciókon van profit, realizáljanak. 4.150 Ft környékén meg megint vehetnek egy csomagot.

MOL: A hírekben erősödik az a vélekedés,hogy a MOL kiszáll az INA-ból.  Így lesz-e nem tudni, de egy biztos, bármilyen biztos megoldás rövid távon emelkedést fog okozni szerintem az olajpapír árfolyamában. Tartsák,akinek meg nincs még vegyen bele.

Richter: „ A kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg orvosát,gyógyszerészét.” Most éppen azt élik át a befektetők, amikor a mellékhatások kerülnek szem elé. Nagy emelkedés után,jelentős korrekción van túl a gyógyszerpapír, 3.900 Ft alatt azért nagyobb csomagokba mindenképpen vásárolnék.

FHB: Pletykák mozgatják, a legnagyobb pozitívum a papírban, hogy régebbről beragadt pozíciók sávosan eladhatóvá válnak. Nemhiába ilyen enyhe az idei tél,kiolvadnak még a rossz pozik is.

Továbbra is tartsák a pozícióikat a Danubius és a PannErgy részvényeiben.

A nemzetközi piacokon továbbra is hagyják a lélegeztetőkészüléken a DAX shortokat. Kövessék figyelemmel továbbra is a 2014-es VB szponzorok papírjait.

Devizapiaci síelők szlalomozhatnak az EUR/HUF párban 307 és 314 Ft között. „Kisnyugdíjas” síelők pedig továbbra is az EUR/CHF longokban suhanjanak.

Akiknek euró megtakarításai kiolvadtak az elmúlt időszak ónos esője alól, még továbbra is vásárolhatják az OTP euró alapú kötvényeit. De azoknak is jó lehetőségek adódnak,akik régebben vásárolták és esetleg jelentősebb profittal rendelkeznek.

 

Az izomláz és egy télifagyi legyen Önökkel! Óvatos és sikeres kereskedést!  

 

 

Ziegler Mátyás

Címkék: portfolioblogger

Föltámadott a tenger

 2014.02.05. 08:46

Sok embernek csengnek a fülébe (remélem) a régebbi tanulmányai során megtanult szép sorok. Egy helyen átírtam egy szót jellemezve a jelenlegi piaci helyzetet: „Föltámadott a tenger, A „spekulánsok” tengere; Ijesztve eget-földet,Szilaj hullámokat vet Rémítő ereje.” Mert mi történt az elmúlt időszakban? Semmi. Vagyis sok minden. A semmi arra vonatkozik, hogy csak előre tudott dolgok történtek, hiszen a FED szépen lassan elkezdte kivonni a hihetetlen mennyiségű ingyen pénzt a piacról. Azt az ingyen pénzt, ami kényelmessé tette az országokat, meg úgymond mindenkit és az égbe emelt minden befektetési terméket az elmúlt időszakban. Pedig nagyon igaz, hogy „a fák sohasem nőnek az égig”, csak a növekedésük idejének hossza nem tudott. A spekulánsok pedig nem csináltak mást, mint amit az állatvilágban tesznek a gyengékkel, őket vadásszák le legelőször. A spekulánsok nem okozói a dolgoknak, csak maximum kihasználják az adandó lehetőségeket. Aki azt mondja, nem kell velük foglalkozni,homokba dugja a fejét, mert „Azért a víz az úr!”

 

Nézzük a piacokat:

 

OTP: Újra jó beszállók látszanak a bankpapír rajongóknak., a 4.250 Ft alatti szinteken sávosan érdemes vételeket keresni, és nyereséggel ki is szállni belőle.

 

MOL: Ha el is adná a MOL az INA-t, szerintem rövidtávon az is pozitív reakciókat válthatna ki a piaci szereplőkből, hiszen megszűnne a bizonytalanság, a kapott pénz pedig befektethető más projektekbe,esetleg egy jelentősebb osztalék is fizethető belőle. Vegyék, tartsák a papírt.

 

Richter: Bár az elemzői várakozásoktól elmaradt az eredménye,és ez miatt a már elkezdődött csökkenés folytatódhat tovább,de lényeges lesz a reggeli sajtótájékoztató. Egy nagyobb esésben vételeket keresnék nagyobb portfóliók számára.

 

Továbbra is tartanám a meglévő Danubius illetve PannErgy papírokat.

 

A nemzetközi részvénypiacokon remélem, vannak még túlélő DAX shortosok. Ha megvannak, tartsák még a pozíciókat. A 2014-es vb szponzorok közül a jelenlegi szinteken vennék Hyundai papírokat, valamint belevennék egy csomaggal az Adidas illetve a McDonald’s részvényeibe.

 

Azok a devizapiaci törpecápák, akik sávosan megshortolták az EUR/HUF devizapárt, a mostani „konszolidációban” szépen sávosan realizálhatnak is. Amennyiben valami csoda folytán 303 Ft vagy alá esne, sávosan longokat keresnék. Ha pedig újra fordul a kocka, felfelé újra sávosan megshortolnám. A jelenlegi szinteken továbbra is vásárolnám az EUR/CHF longokat, illetve 1,47 alatti szinteken aGBP/CHF devizapárban is longokat keresnék.

 

Továbbra is jó pozíció alakítható ki az OTP euró kötvények piacán mind a vevők, mind az eladók számára. Vegyék számításba portfóliójuk átalakításakor.

 

Az izomláz és egy Petőfi verseskötet legyen Önökkel! Óvatos és sikeres kereskedést!

 

 

Ziegler Mátyás

Címkék: portfolioblogger

"Vörös" félhold

 2014.01.29. 08:56

Tegnap este újra kiderült, hogy Svájcon kívül, aki, amíg van brazil őserdő, annyi frankot nyomtat amennyit akar, hogy megvédje a devizáját (persze neki könnyű ,mert neki a frank erősödést kell megállítani,míg másoknak a devizájuk gyengülését,amit nem lehet megoldani pénznyomtatással), az azt megtámadó spekulánsoktól, más ország jegybankjainak (kivéve a FED) előbb-utóbb fejet kell hajtani a devizájukat megtámadó spekulánsok előtt. Ahogy az állatvilágban, a pénzügyi vadonban is a csoportosan vadászó „vadállatok” a leggyengébb célállatot támadják meg, és szinte 100 %, hogy el is ejtik. Mert mi történt Törökországban, amíg a jegybank kamatot nem emelt? Fűtötte a kazánt, de nem volt fűtőértéke a papírnak. (Az intervenciókkal sok pénzt „égetett el” a jegybank.) Kérdés, ennyi elég volt-e, hogy megnyugodjanak a kedélyek (délelőtt mindenképpen pozitív korrekció várható) vagy csak félidő van a török : spekuláns meccsen? Az idő megmutatja a választ. Ne feledjük a ma este is tartogat izgalmakat, hiszen Amerikában is felFEDik a kártyákat…

 

 

Nézzük a piacokat:

 

 

OTP: Aki az elmúlt héten illetve az elmúlt napokban az esésben olcsón ( 4.300 Ft vagy alatta) hozzájutott, egy pozitív korrekcióban nyereséget realizálva adja is el őket.

 

MOL: A bizonytalanság a legrosszabb a papír számára. Szerintem INA ügyben a pletykára eladni, hírre venni effektus fog bekövetkezni,mindegy mi lesz a csata vége. Továbbra is tartsák, vegyék.

 

Richter: Aki szeretne az eredményre spekulálni, az 4.650Ft vagy alatta vegyen bele. Aki szerencsésen a jelenlegi ár felett eladta, vagy vegye vissza vagy vegyen helyette olajpapírt.

 

A kisebb papírok közül nyugodtan aludhatnak Danubius illetve PannErgy tulajdonosként, persze ha nem a portfóliójuk 100 % ebben a két papírban van.

 

A nemzetközi piacokon továbbra is tartanám a DAX shortokat, akinek még van muníciója, meg idegrendszere hozzá. (ne feledjék, stop-loss is van a világon) A részvények közül továbbra is a 2014-es világbajnokság papírjait figyelném, követném. A papírok közül a Hyundai illetve az ADIDAS papírjai lehetnek a jelenlegi árszinteken egy kezdő csomaggal jó vételek.

 

A devizapiaci bazárosok a jól benyitott (304 Ft vagy felette) EUR/HUF shortok zárásában gondolkodhatnak, illetve a 300 Ft-ot közelítve óvatos longokban is spekulálhatnak. Az USD/HUF továbbra is 223-225 Ft között a shortok nyitására alkalmas, akinek van ilyen, az 220 Ft közelben realizálhat, 220 Ft alatt pedig óvatosan longokat is nyithatnak. Az EUR/CHF továbbra is 1,23 alatt vételere ajánlott, valamint 1,47 vagy az alatti GBP/CHF árfolyamok esetén is a longokat keressék. Mivel ma a FED lengetheti be a piacokat, tartózkodjanak az EUR/USD ringlispil szédítő hatásától.

 

Az OTP euró alapú kötvények tekintetében továbbra is fennáll a win-win effektus, a jelenlegi helyzet mind a korábbi vételek realizálására is alkalmas, de a friss belépők sem késtek le a kedvező hozamokról.

 

Az izomláz és egy adag törökméz legyen Önökkel! Óvatos és sikeres kereskedést!

 

 

Ziegler Mátyás

Címkék: portfolioblogger

Kamat? Le van vágva!

 2014.01.22. 09:07

A mostani időszak a disznóvágások időszaka. Valószínűleg a monetáris tanács tagjai is részt vettek ilyeneken az elmúlt időszakban, mert nagyon belejöttek ebbe a foglalkozásba. Saját malacukkal „Kamatkával” kapcsolatban sem „ismertek” kegyelmet. Levágták. Az, hogy ez a „vágási időszak” meddig tart, mindenki csak találgat róla, most 2,85%-on áll. Megfejtéséig még több kupica szíverősítő lefolyik a torkokon. Ehhez a találgatáshoz szép adalékot adnak Weöres Sándor (akinek ma van halálának 25-dik évfordulója) egyik versének szép sorai: „ Bóbita, Bóbita játszik, szárnyat igéz a malacra, Ráül, igér neki csókot, Röpteti és kikacagja…”

 

 

Nézzük a piacokat:

 

 

OTP: Az emelkedést továbbra is profitrealizálásra használnám ki. Aki bátor vegyen helyette MOL-t, aki óvatosabb, várjon, és egy korrekcióban olcsóbban szálljon vissza a bankpapírba.

 

MOL: Szerintem nem rázza meg a cseh áram, úgyhogy nem fog papír kikerülni a piacra. Venném, tartanám, az árfolyamot a MOL-INA patthelyzet tartja. De mindegy, jó vagy kevésé pozitív lesz a vége, szerintem az árfolyam felfelé fog elindulni. Hiszen a bizonytalanság a legrosszabb.

 

Richter: Itt is inkább profitrealizáló lennék, és cserélném olajpapírra.

 

Továbbra is játékban lennék egy kisebb csomaggal a Danubius illetve a PannErgy részvényeiben.

 

A nemzetközi piacokon továbbra is kivárnék, tartanám a DAX shortokat. (kockázatkerülők használják a stop-loss megbízást a veszteség limitálására). A 2014-es labdarúgó világbajnokság szponzorainak részvényeit továbbra is figyelemmel kísérném, a jelenlegi árszintek mellett (40 euró alatt) lassan vennék egy csomagot a Hyundai részvényeiből.

 

A devizapiaci böllérek 304 Ft körül egy kupica EUR/HUF shortot bevállalhatnak, aztán tölthetnek még egyet-egyet 307 Ft illetve esetleg 310 Ft környékén. Az USD/HUF kolbász short 225 Ft vagy felette válhat „kerítéssé”. A töpörtyűkészítők 1,23 alatt továbbra is süthetik az EUR/CHF longokat, illetve 1,47 körül vagy alatta a GPB/CHF longokat. Az EUR/USD kemény présben van, hagyják a profi préssajt készítőkre.

 

AZ OTP euró kötvények tulajdonosai örülhetnek igazán a kamatcsökkentésnek, hiszen tovább hajtja felfelé az árfolyamokat, ami az OPUS kötvények esetén 85% körül van. A nagy kérdés, lesz-e idő előtti visszahívás?  De akinek még nincs az se bánkódjon, még mindig win-win a pozíció ezekben a kötvényekben, hiszen a jelenlegi árfolyamok mellett is találni kedvező hozamú beszállásokat.

 

Az izomláz és egy Weöres Sándor kötet legyen Önökkel! Óvatos és sikeres kereskedést!

 

Ziegler Mátyás

Címkék: portfolioblogger

A hét legnagyobb tőkepiaci üzlete kivételesen nem tőzsdei, hanem OTC ügylet volt. A tőzsdén kívüli piacon 2 kontraktus reaktor longot vásárolt egy hazai „befektető.” Nem csoda hogy bátran bele mert nyúlni a piacba,mert kedvező konstrukciót kapott a finanszírozásra. Az elmúlt időszakban került piacra egy újnak nem új, csak eddig nálunk nem  használt pénzügyi termék, és hirtelen hihetetlen népszerűségre tett szert. Remélem, nem fújnak újabb hitelpiaci buborékot ezzel az eladói hitellel.  Még tart az év eleji portfólió átrendeződés, megspékelve egy amerikai gyorsjelentési szezonnal, kilátásba helyezve további MNB kamatcsökkentéssel. Élvezzék a téli tavaszt, befektetési döntéseiket érdemes jegelni. Ha egyszer lesz mivel…

 

 

Nézzük a piacokat:

 

OTP: Tartom továbbra is azt a véleményt, hogy akinek van nyereséges papírja, realizáljon. Belevenni továbbra is csak lejjebb vennék bele, 4.250 Ft illetve sávosan alatta.

 

MOL: Tartanám, venném, ha még van valakinek befektetni valója. Szerintem mindegy mi lesz az INA sztori vége, csak legyen vége. Még a negatív hír is lehet jó, ha megszűnik a bizonytalanság, ha meg jó a sztori vége, még jobban csúszhat az olajpapír ára felfelé.

 

Richter: Szerintem nem mostanság vásárolják fel a papírt. Nyereséget realizálnék, átcserélném olajpapírra.

 

Tartanám, kis csomagban továbbra is venném a Danubius illetve a PannErgy papírjait. Kérdés, lesz-e valamiből az áramszolgáltatóknak osztalékot fizetni, ha igen, az ÉMÁSZ és az ELMÜ is jó lehet osztalékspekulációra, szigorúan kisebb csomaggal.

 

Bár még továbbra sem látszik a fény az alagút végén a DAX shortok számára, de én azt gondolom, van kijárata ennek a barlangnak, csak azt nem tudni milyen hosszú. Aki biztonságra törekszik benne, használjon stop-loss megbízást a veszteség csökkentésére.

 

Továbbra is figyelném a 2014-es labdarúgó világbajnokság szponzorainak részvényeit, egy esetleges piaci korrekció esetén vásárolnék belőlük.

 

Devizapiaci atom antiknak érdemes gondolkodni azon, sávot vált-e a forint? Ha igen, akkor 300 Ft alatt inkább a longokat keressék, míg a shortokkal sajnos érdemes várni, minimum a 305-307 Ft-os sávig. Az USD/HUF párban 216-217 Ft körül kezdhetnek sávosan longokat keresni. Ha nem változik semmi, akkor az EUR/CHF párban is a tavalyi technika ajánlott, 1,23 alatt longok keresése vásárlása lehet célravezető. 1,45 vagy alatta tartós tej mellett vásárolhatják a GBP/CHF longokat is.

 

Kedvező helyzet alakult ki az általam is rendszeresen javasolt euró alapú kötvények piacán. Akik régebben vásárolták, jó profittal akár realizálhatnak is, de későn ébredők is még jó hozammal vásárolhatnak bele a papírokba, win-win. Valamint nem Rodolfó kezét kell figyelni, mi történik a papírokkal, hanem a Sanyi bácsiét.

 

 

Az izomláz és egy Moliére kötet legyen Önökkel! Óvatos és sikeres kereskedést!

 

 

Ziegler Mátyás

Címkék: portfolioblogger

Fagykapitány

 2014.01.08. 08:50

Lefagyott minden. A piac is, meg Amerika is. A lakosság közel harmadát érintő ítéletidő rövid távon negatívan hathat az amerikai gazdaságra. De maga a piac is kicsit fagyott állapotban van, miközben mi a téli tavaszban lubickolunk. Valószínűleg a nagy alapok még nem kezdték meg szokásos év eleji portfólió átrendezésüket. A legnagyobb hír, hogy Janet Yellen megválasztásával először került nő a FED élére, és így Angela Merkel valamint Christine Lagarde mellett a harmadik hölgy, akinek kezében hihetetlen hatalom összpontosul. Amíg lehet, használják ki ezt a gyönyörű időt nálunk, kereskedni ráérnek, ha elindul a piac…

 

 

Nézzük a piacokat:

 

OTP: Mivel mindenki nem vehet 1 euróért bankot, Önöknek be kell érniük 4.100 Ft vagy az alatti vásárlásokkal. Ha valaki az óévben vett, és 4.300 Ft vagy felette nyereséggel el tudja adni, realizáljon.

 

MOL: Továbbra is venném, tartanám, csak megszelídítik a háborgó Adriát olajvitézeink.

 

Richter: Ha a dolgozói részvényeladás kicsit lejjebb nyomná az árát, 4.150 Ft körül vennék belőle.

 

Továbbra is tartanám a Danubius illetve a PannErgy csomagokat.

 

A nemzetközi részvénypiacokon továbbra is kivárnék, tartanám a dax shortokat. (óvatosság elvét szem előtt tartva, használják a stop-loss megbízást). Valamint elkezdeném figyelni, követni a 2014-es labdarúgó világbajnokság szponzorainak részvényeit. Egy esetleges korrekcióban vételeket keresnék bennük.

 

A devizapiacon ha 300 Ft alatt rendelkeznek EUR/HUF longokkal, lassan realizálhatnak, és 303 Ft körül illetve felette óvatos shortokat nyithatnak sávosan, egy esetleges forint gyengüléskor. USD/HUF longosok, ha nyereséges szintén realizálhatnak, itt 225 Ft vagy felette lehet érdemes shortokat nyitni. A devizanyugdíjasoknak jól indul az év, mind az EUR/CHF valamint a GBP/CHF longok nyereségesek, akiknek ez a szint elég nyereséget hozott, realizálhatnak, aztán egy frank erősödést követően újra visszaszállhatnak. Az EUR/USD továbbra is nehezített pálya, hagyják meg a profiknak, meg a szerencsevadászoknak.

 

Az euró alapú vállalati kötvényeket mindig ajánlani szoktam, ezt teszem most is. Az alacsony kamatkörnyezetben nagyon jól jártak, akik devizában szerették volna tartani a pénzüket, és eddig is vásároltak ilyet, de talán még azoknak sem késő, akik most vennének OTP euró alapú kötvényeket, bár a hozamok itt is süllyedésnek indultak. A Magnólia kötvény tulajdonosok pedig közel a névértékhez elgondolkodhatnak papírjaik OTP kötvényekre történő cseréjén.

 

Az izomláz az idén is legyen Önökkel a gombok nyomogatásakor, de ne feledjék, hosszú még az év, csak óvatosan!

 

Ziegler Mátyás

Címkék: portfolioblogger

B.Ú.É.K

 2013.12.31. 22:58

 

Egészségben és sikerekben gazdag boldog új évet kívánunk minden kedves olvasónak!

 

Tőzsdemámor.blog.hu

Címkék: portfolioblogger

Karácsony

 2013.12.25. 08:32

Minden kedves olvasónak békés, boldog karácsonyi ünnepeket kíván a Tőzsdemámor blog! Longolják meg a halászlevet, a töltött káposztát, a bejglit, a mákos gubát és shortolják meg a bút,a szomorúságot, a bánatot, és a túlzott alkoholfogyasztást! Bár az ünnepek alatt bizonyos tőzsdéken ilyenkor is van kereskedés, valamint a devizapiac is kinyit olykor-olykor, ha tehetik inkább kikapcsolt állapotban tartsák a gépeiket! Az izomláz és egy csodálatosan feldíszített fenyőfa legyen Önökkel!

 

Ziegler Mátyás

Címkék: portfolioblogger

Kiskarácsony, Nagykarácsony?

 2013.12.18. 09:03

Ma este ismét minden szem a tengerentúlra szegeződik. A mai FED ülést követően már okosabbak leszünk, elindul-e a tapír vagy sem? Ennek megfelelően alakulhat az elkövetkezendő pár kereskedési nap. Akinek van pozíciója, az amúgy is izgatottan figyeli a piacot, akinek meg nincs, ne ma vásároljon bele a dolgokba. Este kiderül kisült-e már a kalácsunk…

 

 

Nézzük a piacokat:

 

OTP: A csatát megnyerte, de ahogy olvassuk, messze a háború vége. Úgy néz ki, hogy egyelőre a 4.100 Ft és a 4.500 Ft közötti sávban ingadozik. 4.300 Ft vagy alatta inkább vevő, 4.400 Ft és felette inkább az eladói pozíciókat keresném. Jó téli hullámlovaglást.

 

MOL: 14.000 Ft vagy alatta továbbra is vételi oldalon állnék, míg a nyereséges pozíciókat ízlés szerint realizálnám, vagy ha 14.850 Ft vagy fölé érne, bebiztosítanám az olcsóbb papírok nyereségét az idei évre.

 

Richter: A nyereséges papírokat továbbra is eladnám, és átforgatnám olajpapírba.

 

A kisebb papírok körül tartanám, venném a Danubius és a PannErgy részvényeit, egy kis csomag erejéig.

 

A nemzetközi piacokon az esetleg meglévő DAX shortokat továbbra is tartanám, ha feszes a pozíció, használhatják a stop-loss megbízást, kisebb csomag esetében pedig választhatják a kivárás-finanszírozás kombót. A „múlt már törlődött” É-Koreában, a jövő még bizonytalan, ezért továbbra is utánajárnék a D-Koreai tőzsde potenciális „egyesítésnyertes” papírjainak. „Édes álom…”

 

Továbbra is igaz, mivel év vége van, kicsi a likviditás, hektikus a piac, kevés kereskedési nap van, figyeljenek erre, és óvatosan kereskedjenek.

 

A nemzetközi devizapiacokon a 300 Ft felett nyitott EUR/HUF shortokat realizálhatják, ha visszaugrik 300 Ft fölé, esetleg újra lehet nyitni őket, 297 Ft vagy alatta óvatosan longokat kereshetnek. Az USD/HUF longokat tartsák, ha tudnak, 217 Ft vagy alatta vegyenek még belőle, 222 Ft vagy felette, illetve nyereséges pozíciók esetén, ahol elég a nyereség megválhatnak tőle, és shortokat kereshetnek. Továbbra is vevő lennek 1,23 alatt az EUR/CHG longokban. Minél lejjebb, annál jobb. Óvatosan a GBP/CHF longokat is vásárolnám. Az egész devizapiacra igaz, szerda este jelentős kilengésekre lehet számítani.

 

A karácsonyfa alatt szépen mutat, ha eurójából OTP euró kötvény „ajándékot” adhat! Fekete dísz is látszik a fán, ne sokat gondolkodjon a MOL Magnólián!

 

Köszönöm egész évi kitartó brókerszem olvasásukat, remélem minél több hasznos információt sikerült szerezniük az olvasóknak! Amelyik elképzelés esetleg nem sikerült, abból a tanulságok levonásra kerülnek, javító szándékkal a jövő esztendőre. Áldott, békés karácsonyt és egészségben, sikerekben gazdag boldog új évet mindenkinek!

 

Az izomláz és egy boldog karácsonyi készülődés legyen Önökkel! Óvatos és sikeres kereskedést!

 

 

Ziegler Mátyás

Címkék: portfolioblogger

Nemzetközi Hegy nap

 2013.12.11. 08:52

10 éve ünneplik ezt a mai napon. Célja, hogy ismerjék fel az emberek, a hegyek milyen szerepet játszanak az életünkben. Ez igaz a „piaci hegyekre” is. Az elmúlt időszakban a piacok a legmagasabb hegyeket is meghódították, magasan a felhők felett. (persze ehhez szükség volt a FED hatalmas oxigénpalackjára is) Viszont most a csúcsokon, a tejszerű ködben nem nagyon látszik a továbbhaladás iránya. Óvatosan kell közlekedni, mert egy rossz mozdulat, és könnyen leeshet a hegymászó a hegyről. Nem véletlenül óvatoskodik mindenki manapság a „piaci hegyeken”. Önök is nézzenek jól a lábuk elé, mert nem csak a fák, a hegyek sem nőnek az égig…

 

 

Nézzük a piacokat:

 

OTP:    Hétfőn érkezik a Kúria várva várt állásfoglalása. Dupla vagy semmi a papír. Egy biztos az OTP bármit túlél, csak a túléléshez tartozó árfolyam bizonytalan olykor. 4.100-4.150 Ft körül azért vennék még egy csomagot, és várnék, mi történik.

 

MOL:  A hírek szerint folytatódnak talán a tárgyalások MOL-INA ügyben, miközben túlzott deficiteljárás elébe néz Horvátország. Talán nem most futnának neki egy nagyobb pénzköltési hullámnak. Én továbbra is a megegyezésben bízom, ezért tartanám, venném az olajpapírt.

 

Richter: A nyereséges papírokat realizálnám az ünnepek előtt, és vennék belőle olajpapírt.

 

Továbbra is tartanám a Danubius illetve a PannErgy részvényeket, akinek nincs, kis csomaggal belespekulálnék.

 

A nemzetközi részvénypiacon továbbra sem vennék részvényeket, kivárnék, valamint tartanám (finanszíroznám) a DAX shortokat, bármennyire is nem úgy tűnik, azt gondolom, ha kis csomaggal ül valaki benne, a finanszírozással nem lehet gond, és lesz piaci korrekció is (talán) :). Persze aki kisebb munícióval rendelkezik, ne felejtse el, mindig rendelkezésre áll a stop-loss lehetőség, korlátok közé szorítva az esetleges veszteséget.

 

 Esetleg jobban belemerülnék a dél-koreai piacba, milyen részvények lehetnének nyertesek egy északi nyitásban.

 

A devizapiaci szaloncukor vásárlók óvatosan továbbra is figyelhetik az EUR/HUF shortokat 303 Ft vagy felette sávosan, míg az USD/HUF párban 218 Ft alatt, 216 Ft-ig inkább longban, 224 Ft vagy felette pedig inkább short pozíciókban gondolkodhatnak. Jó beszálló lehet a jelenlegi EUR/CHF szint long pozíciók vételére, valamint adrenalin növelésére a nyugdíjas szekcióban a GBP/CHF long pozíciók felvétele. Az EUR/USD párt meg hagyják meg a fagytündérnek, mert mindegy merre vennének fel pozíciót benne, úgyis az arcukra fagyna pillanatok alatt a mosoly.

 

Kérem, vegyék figyelembe, hogy decemberben lecsökken a forgalom, megnő a volatilitás, ennek megfelelően kereskedjenek. Nyereséges pozíciókat inkább realizáljanak, új pozíciókat a piac minden szegmensében óvatosan vegyenek fel.

 

Akinek a hideg ellenére eurója meleg, abból egy adagot nyugodtan OTP euró kötvénybe tehet! Ne hagyja hogy feketén lássa a holnapot, lovagolja meg a lehetőséget, amit a MOL Magnóliája adhat(ott)!

 

Az izomláz és egy jó meleg bakancs legyen Önökkel! Óvatos és sikeres kereskedést!

 

Ziegler Mátyás

Címkék: portfolioblogger

Bányásznap

 2013.12.04. 08:50

Ma van Szent Borbála, a bányászok védőszentjének a neve napja. Magyarországon a hagyományok szerint az ő napjához kötődött az ünnep. Bár a bányászat a régmúlt időkhöz képest jelentősen visszaesett hazánkban, viszont másfajta bányászat továbbra is él, működik. Ez pedig a hozamok bányászata. Ugyanolyan nehéz művelet, mint régen még gépek nélkül. De mint anno az arany után bányászóknak, a piacon bányászóknak sem számít semmi, hogy elérjék céljukat, a minél magasabb hozamot. A „bányászás” során sokan „elhullanak”, kevesebbeknek adatik meg a „siker”, de a piaci bánya csak olyan, hogy mindig lesznek újak, akik dacolnak minden veszéllyel, és leereszkednek a „mélybe”. Viszont egy dolog mindenkinek kijár(t), akár „régi” akár „fiatal” bányász, hogy úgy köszönjenek egymásnak: „Jó szerencsét !” Szükség is van rá…

 

Nézzük a piacokat:

 

 

OTP: A vélemény nem változott. Egy kis csomagot 4.350 Ft körül vegyenek, legyen mivel „játszani”, de nagyobb vásárlásokat 4.150 Ft vagy alatta eszközölnék.

 

MOL: Bár a legnagyobb jó hír, az INA sztori pozitív rendezése még nem jött ki, de ennek ellenére inkább jó hírek jönnek az olajpapír felől. Minden látszat ellenére tartanám, venném. Előbb-utóbb rendeződik a balkáni olajbányászok csatája.

 

Richter: A nyereséges papírokat továbbra is eladnám, realizálnám a nyereséget, és vennék belőle MOL-t.

 

Kis csomaggal továbbra is spekulálnék a Danubius és a PannErgy részvényeiben.

 

A nemzetközi részvénypiacokon a decemberre való tekintettel nem nyitnék friss pozíciókat, tartanám a DAX shortokat.

 

A devizapiacon 302-303 Ft vagy felette sávosan nyitnám az EUR/HUF shortokat, illetve ha van nyereséges USD/HUF long, azokat is realizálnám, és 225 Ft vagy felette sávosan ebben a párban is shortokat keresnék. Továbbra is van fantázia az EUR/CHF longokban 1,23 alatt. Az EUR/USD devizapárt meg továbbra is kerülném, mint a virgács a jó gyerekek csizmáját.

 

Általánosságban elmondható, és érdemes figyelembe venni, hogy ebben a hónapban viszonylag kevesebb a kereskedési nap, a közelgő ünnepek miatt kis forgalmú piacokra lehet számítani. Ezért inkább, amennyiben lehetséges lezárnám a nyereséges pozíciókat, és a lehetőségekhez mérten viszonylag kevés nyitott pozícióval várnám az ünnepeket.

 

Aki szeretné euróját fagymentesíteni, annak OTP euró kötvénybe kellene betenni! Drágán, fényesen csillog a folyékony arany, de ha iparkodik, MOL Magnólia jó áron talán Önnek is marad!

 

Az izomláz és egy bányászlámpa legyen Önökkel! Óvatos és sikeres kereskedést!

 

 

Ziegler Mátyás

Címkék: portfolioblogger

Vér-adók

 2013.11.27. 09:06

Ma van a véradók napja Magyarországon. Régebben is nagyon fontos volt azoknak az önkénteseknek a jótékony hozzáállása, akik önzetlenül segítettek, és vért adtak. Manapság még inkább szükséges, hogy aki szeretne és alkalmas rá, adjon vért. Sohasem lehet tudni, kinek mikor lesz szüksége rá. Ebből soha sincs elég készlet. Sajnos. Egy hely van, ahol nem annyira örülnek, ha az ember a vérét adja. A tőkepiacokon. Egyelőre nincs is szükség rá, mert a FED eddig megkönyörült a piacokon. (a héten amúgy is hálaadás lesz vagy miJ) De ne legyenek illúzióink, egyszer a piac kér majd a befektetőktől valamit. Aki nem figyel, annak a vérét veszik. De az fájni fog…

 

 

Nézzük a piacokat:

 

OTP: Aki nem tud nélküle élni és 4.350 Ft vagy alatta vett, tegye el, ha tovább esne 4.200 Ft vagy alatta vegyenek még egy csomagot. Ha felfelé mozdulna, 4.500 Ft körül meg realizáljanak.

 

MOL: Tegnap rendesen helybenhagyták a nap végén. Továbbra is azt gondolom, ahogy az INA sztoriban a MOL részére kedvező elmozdulás tapasztalható, jelentős emelkedés lehet benne. Addig viszont ki kell tartani, meg a papírt is tartani. (a MOL tegnap este nemzetközi választottbírósági eljárást kezdeményezett a horvát kormány ellen a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál)

 

Richter: A tegnapi nap után én realizálnám ezen a szinten a nyereséget, akinek van a papírból, és átforgatnám a pénzt az olajpapírba.

 

Kisebb csomaggal továbbra is spekuláns lennék a Danubius és a PannErgy papírjaiban. Hosszabb távra, ha sikerül 700Ft vagy alatta venni, vásárolnék egy kisebb pakk kárpótlási jegyet is.

 

A nemzetközi részvénypiacon továbbra is a fák (nem)nőnek az égig projektre figyelnék. (Ki) tartanék a DAX shortokban, egyedi részvény sztorikat eltekintve kerülném a részvényeket, esetleg szűk stoppal érdemes lehet megshortolni a Facebook papírjait. A hét végén a tengerentúlon a Hálaadást ünneplik, nagyon nagy elmozdulás nem várható a piacokban. 

 

A devizapiacon 300 Ft körül lecsuknám az EUR/HUF longokat, és nyitnék óvatosan shortot. USD/HUF longokban várnék még 225 Ft-ig a longok zárásával (előbb-utóbb elér odáig), és ha sikerül, ez a szint felett pedig megfordítanám a pozíciókat. Az EUR/CHF longok továbbra is jók lehetnek 1,23 alatt, valamint érdekes lehet a GBP/CHF long is hosszabb távra 1,47 környékén.

 

Megérkezett a hideg a kamatok is lefagytak, ha euróját melegen akarja tartani, OTP euró kötvényt kell vásárolni! Fűtési szezonban melegíthet a fekete arany, nem árt ilyenkor, ha eurójára egy kis MOL Magnóliát takar!

 

Az izomláz és egy adag pulyka legyen Önökkel! Óvatos és sikeres kereskedést!

 

 

Ziegler Mátyás

Címkék: portfolioblogger

Ifjú Zenebarátok Világnapja

 2013.11.20. 09:13

Ma van az ifjú zenebarátok Világnapja. 45 éve ünneplik ezt a napot. Csöndes napon ünneplik, hiszen amolyan két előadás közötti szünet van a piacokon, a „hangszerek” éppen pihennek. Ne csodálkozzunk ezen, hiszen lassan egy hónap és itt a karácsony. A jelenlegi helyzetben általánosságban elmondható, ilyenkor arra érdemes felkészülni, hogy az ünnepek közeledtével a pozíciók minél nagyobb mértékben leépítésre kerüljenek és békés ünnepek után jövőre új lendülettel mehet az üzletelés tovább. Persze a tőkepiac attól szép, hogy ezt az év végi idillt pillanatok alatt szertefoszlathatja egy-egy rossz hír…

 

 

Nézzük a piacokat:

 

OTP. Nincs nagy mozgás a papírban, felfelé nincs erő, lefelé meg nincs hír. Akinek nyereséges, adja el, akinek meg nincs papírja, várjon, vételeket csak 4.350 Ft körül (kis csomaggal) vagy alatta eszközölnék.

 

MOL: Itt sem szól az üstdob. Amíg az INA-s sztoriban nincs elmozdulás, addig jelentősebb mozgás a papírban sem lesz. Én továbbra is megegyezés párti vagyok, ebből következően ezeken a szinteken venném, tartanám a papírt.

 

Richter: Nagyon jól tartja magát. Ha esésben 4.250 Ft környékén lehetne venni belőle, nagyobb portfóliókba építsük be.

 

Továbbra is a portfóliókban tartanám a Danubius illetve a PannErgy csomagokat. Nagyon bátraknak nagyon bizonytalan időtávra spekulációs céllal, és ennek megfelelő mennyiséggel 700 Ft alatti szinteken a kárpótlási jegy is okozhat izgalmakat.

 

A nemzetközi részvénypiacokon továbbra is, bár nem ez látszik, kisebb csomaggal (ki)tartanék a DAX shortokban. A részvényekkel inkább kivárnék,kivéve az esetleges egyedi részvénysztorikat.

 

A devizapiaci ifjú zenészek 295 Ft vagy alatta EUR/HUF illetve 217-218 Ft körül USD/HUF longokat keressenek, valamint 1,23 alatt továbbra is az EUR/CHF longokra hangolják hangszereiket.

 

Ha eurójával sokáig akar szép muzsikát játszani, Önnek OTP euró kötvénnyel kell a húrokat pengetni ! Aki hangszerben sem fél a feketétől, vegyen a MOL Magnólia kötvényéből !

 

Az izomláz és egy zenei CD legyen Önökkel! Óvatos és sikeres kereskedést!

 

 

Ziegler Mátyás

Címkék: portfolioblogger

A helikopter

 2013.11.13. 08:40

1907-ben a mai napon szállt fel az első helikopter Normandiában. Az első elképzelés egy emberszállító helikopterről (mily meglepő) Leonardo da Vinciben fogalmazódott meg. A jelenben is van egy helikopter, amit mindenki lélegzetvisszafojtva figyel, nap mint nap. Harmadszor szállt fel, és már elég régóta a levegőben köröz, és szórja a pénzt, ami aláhull a porba. A kérdés manapság az, meddig tud a levegőben tartózkodni, mikor és hogyan fog leszállni. Szép csendes, lassú leszállása lesz-e vagy leszállás közben turbulenciába keveredik, és esetleg valami katasztrófa történik leszállás közben? A választ biztosan megkapjuk, csak még várni kell rá egy kicsit…

 

 

Nézzük a piacokat:

 

OTP: Aki múlt héten olvasta soraimat, és megvált a papírtól, jól tette. Holnap jön ki a negyedéves eredménye, nagyon nagy pozitív meglepetést nem várnék. Ha valaki nem tud OTP nélkül élni, 4.500 Ft vagy alatta vegyen (vissza) egy csomagot, de hagyja szárazon a puskapor nagyobbik részét.

 

MOL: Az olajpapír pénteken jelent. Valószínűleg nincs olyan információ a negyedéves jelentésben, ami el tudná terelni a figyelmet a „balkáni csatáról”. Továbbra is azt gondolom, mindenkinek az a legjobb (még hős vezérünknek is), ha sikerül megegyezniük. Persze biztos van az az ár, amiért érdemes lenne megválni az INA-tól, de arra meg végképp nem lenne a horvátoknak pénze. Esésben továbbra is venném, tartanám.

 

Richter: Akinek van, tartsa, akinek nincs, esésben vegyen bele egy kisebb csomaggal.

 

Továbbra is tartanék a portfóliókban a Danubius és s PannErgy papírjaiból.

 

Nemzetközi részvénypiacon maradnék az óvatos Dax shortoknál. A részvényekkel, kivéve az egyedi részvénysztorikat (aki két hete a cikk nyomán adott TESLA shortot, gratuláció jár érte, a jelenlegi árfolyamon szép nyereség van rajta, lehet realizálni, vagy követő stoppal bevédeni a profitot), kivárnék.

 

Devizapiaci törpecápák az EUR/HUF longok nyereségét követő stoppal megvédhetik, valamint az USD/HUF longok is lassan beérnek. 300 Ft felett eurót, 225 felett dollárt lehetne óvatosan kis csomaggal shortolni, és további forint gyengülés esetén sávosan további pozíciókat nyitni. 1,23 alatt továbbra is figyeljék a „kisnyugdíjasok” játékát, az EUR/CHF longokat. Az EUR/USD-t pedig hagyják békén, mint télen a kinti medencét.

 

Aki továbbra is kötvényt keres eurójával, ne habozzon az OTP euró kötvények vásárlásával! Hiába jön a tél, a fekete arany továbbra is szépen ragyog, jól teszi ha egy kis eurót Mol Magnóliába pakol!

 

Az izomláz és egy helikoptermodell legyen Önökkel! Óvatos és sikeres kereskedést!

 

 

Ziegler Mátyás

Címkék: portfolioblogger

Fel vörösök…

 2013.11.06. 08:43

Még mielőtt megijedne az „úri” közönség, nem a holnapi „nagy” napra asszociál a cím, inkább a piaci folyamatokra vonatkozik az utalás. Hiszen minden a csúcson, minden shortos kifeszítve, és nagyon sokan azt tippelik, mikor jönnek el a vörösök, azaz mikor jön el a korrekció, „vörösre” festve a tőkepiacokat. Bár még tart az ingyen pénz varázsa, de egyre többen mocorognak, hiszen az világosan látszik, bár az időpont még nem tudott, de közel vagyunk ahhoz, hogy „ne sírjanak tovább az amazonas-i őserdők”. A héten az ECB is ülésezik, kiderül, mennyire fáj az erős euró, és ha igen tesznek-e ellene valamit. Marad izgalom a héten is…

 

Nézzük a piacokat:

 

OTP: Manapság nem divat az internacionálé, pedig aki ismeri, fülébe csenghetnek a sorai, amit ha egy picit felturbózunk, nem érti az ember ezt a nagy örömködést a kormány devizahiteles projektjével kapcsolatban, hiszen: „(nem) ez a harc lesz a végső, te bank csak rezzenj össze hát, és devizahitel nélkülivé válik holnapra az ország”. Ezért én inkább ezeken a szinteken realizálnék, vagy akár veszteséges papírból is kiszállnék, arra spekulálva, hogy olcsóbban vissza lehet venni.

 

MOL: Ha minden igaz, pénteken folytatódhatnak a MOL-INA tárgyalások. Azt gondolom, amint egy kis pozitív hír érkezik ezzel kapcsolatban, jelentős árfolyam emelkedés jöhet. Továbbra is venném, tartanám.

 

Richter: Nagyot ugrott az árfolyam, aztán egy kis lassítás történt. Nagyobb portfóliókban továbbra is tartanék belőle, úgy néz ki, minden árfolyamesésbe bele kell venni. A hónap végén az alapok miatt lehet még egy nagyobb vételi löket.

 

A kisebb papírok közül továbbra is egy kisebb csomagot tartanék a Danubius és a PannErgy papírokból.

Figyelném a kárpótlási jegyet, 1.000 Ft-ról visszajött 700 Ft környékére. Ha tovább korrigálna lefelé, 500-600 Ft között vennék egy kis pakkot, és eltenném befőttbe, sohasem lehet tudni, mikor sikerülhet megoldani kivezetését a piacról. (én állampapír cserével oldanám meg)

 

A nemzetközi piacokon továbbra is óvatos lennék, egyedi részvény sztorikat leszámítva inkább esésben gondolkodnék, ezért továbbra is adnám, tartanám megfelelő fedezetek mellett a DAX shortokat.

 

A devizapiaci frontokon remélem, hogy megvannak az EUR/HUF illetve az USD/HUF longok, ízlés szerint lehet őket nyereséggel realizálni, ha van rajta profit. 300 Ft körül illetve 225 Ft felett az előbb említett devizapárokban óvatos shortok is érdekesek lehetnek. Továbbra is ajánlott a „kisnyugdíjas devizásoknak” 1,23 alatt az EUR/CHF longok keresése. Az EUR/USD csütörtökön jelentős kilengéseket produkálhat az ECB ülés után, ezért tartsák magukat távol tőle, mint puskaport a nedvességtől.  

 

Ha nem tud eurójával mit csinálni, OTP euró kötvényt kell preferálni! Bár magasban a MOL Magnólia vitorlája, talán még megvehető, nézzen reája!

 

Az izomláz és egy esőkabát legyen Önökkel! Óvatos és sikeres kereskedést!

 

 

Ziegler Mátyás

Címkék: portfolioblogger

A jegybankok hete

 2013.10.30. 09:04

„ I need a dollar dollar, a dollar is what I need hey, hey. Well I need a dollar dollar, a dollar is what I need hey,hey. And I said I need a dollar dollar, a dollar is what I need…”

 

Az egész piac, legalábbis Amerikában énekelhetné ezt a dalt, ahol szükség van a dollárra, hogy ne omoljon össze a rendszer. De egy idő után a sok pénzzel sem lehet mit csinálni. Ma jegybanki ülés lesz az USA-ban, november 7-én pedig az ECB tart kamatdöntő ülést. Az euró kellően erős ahhoz, hogy az ECB lépjen, léphessen a gyengítése miatt, de kérdés, tud-e, akar-e valamit csinálni. Az elkövetkezendő napok eseményeit a jegybanki döntések fogják mozgatni, bukósisakot előkészíteni…

 

 

Nézzük a piacokat:

 

 

OTP: Volt régen a „Támad a Mars” című filmvígjáték, ez jut eszembe miközben elérkezik a november 1. Viszont a hazai filmvígjáték címe „támad a kormány” lehetne, hiszen nem fogadták el a bankok devizamentő megoldását, így a piac élénken várja, mit lép a kormány. Kivárnék, ha van nyereséges papír realizálnék. Első vételek 4.150 Ft körül vagy alatta.

 

MOL: Továbbra is venném, tartanám. Bár nem tudni mi lesz a MOL-INA saga vége, én optimista vagyok. Remélem a józan (paraszti) ész felülkerekedik a politikai ambíciókon.

 

Richter: Nagyon erős, bár lehet benne egy kis korrekció. Aki szeretne beszállni, egy kisebb esésben esetlegesen 4.000 Ft alá esve vegyen egy csomagot belőle.

 

A kisebb papírok közül továbbra is tartanám a PannErgy illetve a Danubius papírjait.

 

A nemzetközi részvénypiacon továbbra is a kivárás javasolt a csúcsra járatott indexek miatt, (persze egyedi részvénysztorik lehetségesek) valamint szűk stoppal megpróbálnám a TESLA részvény shortját. Kisebb csomaggal továbbra is tartanék DAX shortokat.

 

A devizapiacon kereskedők kiemelten figyeljék az eseményeket a jegybanki döntésekkel kapcsolatban, mert mindkét irányban jelentős mozgások lehetnek. Az EUR/HUF illetve az USD/HUF longokat továbbra is tartanám, illetve vásárolnék. Ha esetleg 1,23 alatt elcsíphető EUR/CHF long, kapják el.

 

 

Ha eurójával nem tud mit csinálni, OTP euró kötvényre kell vele pályázni! Messze még a vége, nincsen késő lépni, ha akar MOL Magnóliából egy szeletet csípni!

 

Az izomláz és az I Need A Dollar című dal legyen Önökkel! Óvatos és sikeres kereskedést!

 

Ziegler Mátyás

Ui.: 2013. 08.14-i írásomban szerepelt ez: "Nagy portfólióba hosszabb távra vennék 11.000 Ft vagy alatta ELMÜ részvényt, és várjanak egy jó kis „áramütésre”. Remélem voltak olyanok,akiket "megrázott az áram". Ma 15.500 Ft körül van. :)

Címkék: portfolioblogger

Végső ?! visszaszámlálás?

 2013.10.16. 08:58

Már csak egy nap, amire kiderül, hogy az USA csődbe megy-e, vagy sem. A piacok mindenesetre a helyzethez képest nagyon nyugodtak. Még. Persze, mert eddig még mindig sikerült megegyezni az adósságplafon emeléséről. De. A republikánusok, ha nem érnek el semmit, tekintélyüket rombolják. A demokraták, ha engednek a másik fél zsarolásának, rossz precedenst indíthatnak el. Róka fogta csuka. Lesz megoldás, nem lesz megoldás, egy biztos, a hit csorbul. A politikai, illetve gazdasági szuperhatalomba vetett hit. Nem kicsit. (A Fitch negatív figyelőlistára tette az USA AAA adósbesorolását, tegnap piaczárás után) Holnapra kiderül, lesz-e olyan, ami egyszer (sem) volt, hol nem volt...

 

Nézzük a piacokat:

 

OTP: ha nem lenne a tengerentúli probléma, itthon akkor is találnánk olyat, ami miatt nem fest túl szépen a papír jövője. Hiszen a következő dátum, amire a befektetők figyelnek, november 1-e hiszen ha addig nem sikerül a bankoknak, valami devizamentő csomagot összehozni, érkezik a kormány… Ha valakinek még megvan az előző 4.150 Ft körüli körből a papír, realizáljon. 4.100-4.150 Ft körül vehet vissza egy csomagot, de legyen száraz puskapor is bőven.

 

MOL: Továbbra is a politikai (főleg horvát bel-) súlyok nehezednek a papír árára. Véleményem szerint a megoldás el fog jönni, a MOL nem fog kiszállni az INA-ból (remélem nem száll INA-ba a bátorságuk) így a jelenlegi szinteken mindenképpen tartanám, vásárolnám az olajpapírt. „Plafonszakadás” esetén tovább venném.

 

Richter: A papír vételéhez, itt is jól jönne egy piaci omlás. Esésben egy csomagot mindenképpen vegyenek bele, 4.000 Ft alatt.

 

Az EGIS effektus miatt tartanék a zsákban egy kis Danubiust továbbra is, és nem mondanék le a PannErgy-ről sem, egy kisebb csomaggal benne lennék.

 

A nemzetközi piacon egy esetleges nagyobb piaci esésben figyelném a VW, az Allianz, a BMW, és a Hyundai papírjait. Bár továbbra sem az általam várt irányban áll, de egy kis DAX shortot mindenképpen tartanék a portfólióban. Az (ingyen)fák nem nőnek az égig…

 

Devizapiaci bányászok bukósisakkal, de gyűjtögessék az EUR/HUF illetve az USD/HUF longokat, valamint 1,23 alatt továbbra is keressék az EUR/CHF longokat is (1,23 felett nyereséggel pedig realizáljanak). Az EUR/USD meg csak távoli délibáb legyen Önöknek!

 

Aki meg már a jobb időkre vár, annak számláján OTP euró kötvény pihen már! Feketével is lehet aranyat rajzolni, csak euróból MOL Magnóliát kell tankolni!

 

Az izomláz és egy munkavédelmi sapka legyen Önökkel! Óvatos és sikeres kereskedést!

 

 

Ziegler Mátyás

Címkék: portfolioblogger

Október van, a piacok a csúcsokon, rég volt már esés. Minden adott egy jó kis tőzsdekrach-hoz. Vagy mégsem? Hát igen, ezt találgatja minden piaci szereplő egészen október 17-ig. Nagy kérdés, megegyeznek-e az amerikai politikai élet szereplői, és emelkedik a plafon, vagy beverik a fejüket abba a mostani plafonba, és kinek-kinek kisebb nagyobb pukli keletkezik a fején? Lehet összeesküvés elméleteket gyártani a lehetséges forgatókönyvekre. Az enyém az, hogy megegyeznek, de kicsit később, hagy legyen egy kis pánik, amiben a nagyok olcsóbban bevásárolnak. Aztán meg előállnak, hogy „hát csak sikerült megegyeznünk”. Itthon továbbra is a MOL-INA „konfliktus?!” tartja lázban, bizonytalanságban a befektetőket. Itt csak egy kérdés merülhet fel. Ha eddig is támadási felület volt az, hogy nincs meg az 50%+1 szavazat, ellenben az irányítási jogok meg itt vannak, nem kellett volna lépni valamit? 0,9%-nyi INA részvénycsomag hiányzik ahhoz a nyamvadt 50%-hoz. „Hős vezetőnk” nem tudott volna venni, vetetni valakivel a 6% INA közkéz hányadból ennyit? Akár aranyáron is. Aztán ha megvan, nincs miről beszélni, ugye? Itt sem az ár lenne (lett volna) fontos, mint oly sok helyen, hanem az, hogy ne adjon a MOL magának támadási felületet, legalábbis ilyen nagyot…  

 

Nézzük a piacokat:

 

OTP: Remélem, aki vágyott a bankpapírra, az kivárta ezt a 4.150 Ft körüli szintet, és ott vett egy csomagot. Türelmük dicséretet érdemel. Ha tovább esne, 4.000 Ft körül vegyenek még egy csomagot, de az esetleges plafon-pánik miatt hagyjanak még pénzt az esetleges esébeni vásárlásra. A megvett csomagot pedig 4.300 Ft felett realizálhatják.

 

MOL: „Vihar egy kanál olajban”. Szerintem ennyi ez az egész tragikomédia. A horvátoknak nincs pénze az INA csomagra, az oroszok szerintem rosszabb társbérlők, mint a MOL. Akkor meg mi van? Le kellene szállni arról a vadkanról, gondolkodni egy kicsit, aztán megnyugodni, hogy az INA nem lesz többé a horvát politika fejőstehene. Ennyi. Amúgy meg én venném, tartanám az olajpapírt, mert szerintem ő fog kijönni nyertesen a dologból. De ez csak saját vélemény…

 

Richter: Repül a nehéz kő,ki tudja hol áll meg… A papírt vásárolni szándékozóknak kifejezetten jól jönne egy kis piaci zakó,mert egy pánikban a papír is esne, viszont ezzel jó vételi lehetőséghez jutnának az utána sóvárgók. Akinek meg van, eldöntheti itt 4.000 Ft körül, hogy spekulál-e még további emelkedésre, vagy elviszi a jól megérdemelt nyereséget.

 

Továbbra is tartsanak kisebb csomagot a PannErgy és a Danubius papírjából, tanulva az EGIS-ből. Soha sem lehet tudni.

 

A nemzetközi részvénypiacon, ha esetleg lenne egy zakó, a VW részvényeit figyelném, ha 140-145 euróig leesne.(lehetőség, nem ígéret)

 

A devizapiaci törpecápák remélem sávosan, szorgosan vásárolják az EUR/HUF illetve az USD/HUF longokat. Aki az elmúlt héten 1,23 alatt vásárolt EUR/CHF longot, ha nyereséges, 1,23 felett realizálhat. Az EUR/USD meg továbbra is bizonytalan terep, mint a plafonemelés. Vigyázzanak, nehogy Önökre szakadjon.

 

Aki eurójával nem akar félni semmitől, az OTP euró kötvény vételével boldogan álomba szenderül! Fekete igaz, de aranyként ragyog is, MOL Magnóliája van már Önnek is?

 

Az izomláz és egy omlásmérő legyen Önökkel! Óvatos és sikeres kereskedést!

 

 

Ziegler Mátyás

 

nap közbeni update: kimaradt, de nincs elfelejtve, ha a maximum felé törne a dax, továbbra is szem előtt tartanám belőle a shortokat.

Címkék: portfolioblogger

„Fekete város”

 2013.10.02. 08:57

Manapság a MOL székházában valószínűleg sokszor vetítik a Mikszáth regényéből Zsurzs Éva rendezésében elkészült címbeli tv sorozatot. A filmben egy bizonyos vadászati perpatvar után, az alispán nem tudja elhagyni a megye földjét, mert ha Lőcse város földjére lépne, letartóztatnák, és elítélnék. Az a „tele-regény”, ami most folyik az INA-MOL csatározás kapcsán, nagy valószínűséggel túlmutat a gazdasági érdekeken, és egyértelműsíthetően politikai vonzata van. Viszont érdemes lenne mindkét oldalon a fegyverek csörgetése helyett a tárgyalásos rendezésre koncentrálni, hiszen abból mindkét fél kedvezőbben jöhet ki a mostaninál. A nagy víz túloldalán pedig az elkövetkezendő két hétben lenne szükség jó nagy adag kompromisszumkészségre, hogy a költségvetési illetve a „plafon” problémák megoldhatók legyenek. Viszont a helyzetet rontja, hogy mivel most nincs elnökválasztás, nincs „rövid távú” kompromisszumkényszer politikai oldalról. A gazdasági oldal meg látszólag senkit sem érdekel…

 

 

Nézzük a piacokat:

 

OTP: A véleményem továbbra sem változott, inkább realizálnék emelkedésben, mint ezen a szinten vásárolnék. Ha esésben 4.100 Ft közelébe kerülne, egy csomagot vásárolnék, további csökkenésben további vételeket eszközölnék.

 

MOL: A papír árfolyamát döntően az első fejezetben említett ok-okok tartják. Ennek ellenére ezen a szinten (16.000 Ft körül) vásárolnék belőle, a problémák előbb-utóbb megoldódnak, és ez pedig az árfolyam emelkedést fogja erősíteni. Addig pedig sávosan építsenek ki a pénztárcájuknak megfelelő pozíciókat benne.

 

Richter: Sajnos a várakozásommal ellentétben nem jött esés a papírban, így egyelőre olcsón nem lehet belőle venni. Aki mindenféleképpen vásárolni szeretne, egy vissza-tesztben 3.800 Ft körül vegyen egy csomagot, ha még nincs a portfóliójában.

 

Továbbra is tartanék egy kis csomagot a PannErgy-ből illetve a Danubiusból.

 

A nemzetközi részvénypiacokon továbbra is kivárnék a vételekkel (egyéni részvénysztorik persze lehetségesek), és minden látszat ellenére sávosan továbbra is a DAX shortban gondolkodnék.

 

A devizapiaci törpecápák 295-296 Ft körül óvatosan vehetik az EUR/HUF longokat, illetve 218-219 Ft körül az USD/HUF longokat. A nyugdíjas szekció jóárasítva vásárolhat az EUR/CHF longokból 1,23 alatt. 1200-1220 dollár körül óvatosan vehetnek egy csomag aranyat.

 

Ha eurója miatt nem akar örökké „feketében” járni, portfólióját OTP euró kötvénnyel kell felruházni! Fekete is arany is, Mol Magnóliája van Önnek is?

 

Az izomláz és a Fekete város DVD legyen Önökkel! Óvatos és sikeres kereskedést!

 

 

Ziegler Mátyás

Címkék: portfolioblogger

 

Gondolom tegnap több kereskedő kapott ilyen telefonhívást az EGIS vételi ajánlat után. Igen, valószínűleg a „profik” is kiszámolták, mi lett volna „ha” hétfőn vesznek EGIS-t. Igen, de miért nem tették meg? Akinek volt, van EGIS részvénye, gratula neki, a kitartásért, amit ennek a nagyon jó, de az elmúlt időszakban igencsak lecsökkent likviditású papír tartása jelentett. Nincs más hátra, mint másra fókuszálni, máshol keresni a szivárvány végén a kincset. Az elkövetkezendő időszakban ismét a tengerentúl eseményei fogják meghatározni a kereskedés irányát, hangulatát, amíg a „plafon ér”…

 

 

Nézzük a piacokat:

 

OTP: Nincs nagyon erő a papírban, legalábbis ez látszik. Továbbra is csak 4.100 Ft vagy alatta vennék bele kezdésként, további esésben pedig további vásárlásokkal növelném a pakkot. A jelenlegi szinteken, vagy ha még tovább tudna emelkedni, inkább kiszállnék belőle, nyereséget realizálnék.

 

MOL: Itt a jelenlegi 16.000 Ft körüli szinteken mindenképpen vásárolnék belőle, további esésben további csomagokat vennék. Ha esetleg elindulna felfelé, 16.600-17.000 Ft körül meg realizálnék belőle.

 

Richter: Az, hogy venni kell, az biztos, az, hogy most, ez ami nem biztos. Ha egy korrekciós köszöntene a piacokra, és le tudna esni 3.600 Ft vagy alá, mindenképpen elkezdeném nagyobb portfóliókba vásárolni.

 

PannErgy: Szépen csorognak a pályázati pénzek, a vélemény nem változott, akinek van, üljön rajta, akinek meg nincs, egy kis csomaggal vegyen bele. Az idei év lesz az első, amikor már „dolgozik” a miskolci projekt is.

 

Danubius: Itt is tartanék egy kis csomagot belőle, az EGIS részvénye szolgáljon jó példaként a spekulánsoknak.

 

Bár egyelőre nem az általam várt irányba megy, de továbbra is spekulálnék DAX shortban. A kockázatot a pozíció nagyságával tudják csökkenteni.

 

Devizapiaci törpecápák remélem múlt hét csütörtökön is vásároltak EUR/HUF és USD/HUF longokat. Az EUR/HUF longok 300 Ft vagy felette „eladhatók”, a dollár longok pedig sávosan, a nyereség függvényében 230 Ft-ig kísérhetők, realizálhatóak. Aztán mind a két devizapárban a shortokat keressék óvatosan. Valamint az elmúlt napokban 1,23 alatt lehetőség nyílt EUR/CHF longok vásárlására is a „megfáradt, idősebb” spekulánsoknak. Az EUR/USD továbbra is a nagyok „homokozója”.

 

Ha mélabús az őszi reggeleken, eurójával OTP euró kötvényt vegyen, hogy később majd nagyon vidám legyen! Ha majd nem akar ráfázni, talán még nem késő MOL Magnóliára  pályázni!

 

Az izomláz és a telefonjuk legyen Önökkel! Óvatos és sikeres kereskedést!  

 

 

Ziegler Mátyás

Címkék: portfolioblogger

Itt az ősz. Befűtenek?

 2013.09.18. 08:48

Eljött a nap, amire mindenki régóta vár(t) a tőkepiacokon. Ma ér véget a FED kétnapos ülése, és ma nyilatkozik a FED elnöke, mi várható a pénzjegynyomdával kapcsolatban. „ Minden évben ugyanaz a nóta: kicibálják a patkányt, pofáznak hozzá, az visszapofázik, a végén az egészet megmagyarázzák…” Az egészről az Idétlen időkig című film egyik jelenete jutott az eszembe. A lényeg az idézetben van benne. „az egészet megmagyarázzák”. Na, erre a magyarázatra vár lélegzetvisszafojtva mindenki. Mi lesz ma? Mit döntenek? Napok óta ez a kérdés mindenki számára. Mivel a jövőt nem tudjuk (kivéve az a pár ember, aki alakítja), azt teheti minden befektető, hogy felveszi az általa elképzelt forgatókönyvnek megfelelő pozíciót, és várja azt, amit a bányászok is mindig szoktak várni: a „jó szerencsét!”

 

 

Nézzük a piacokat:

 

OTP: Véletlen-e, ha az összes fővezér „menekül a süllyedő? Hajóról?”. Jó kérdés. Venni nem venném itt, a jelenlegi árszinten inkább realizálnék, és ha 4.000-4.120 Ft körüli árszintre esne,

ott vásárolnék egy csomagot. 4.000 Ft alatt pedig sávosan tovább vásárolnám.

 

MOL: Továbbra is 16.000 Ft körül, vagy alatta venném, 16.600-17.000 Ft között pedig realizálnék.

 

Richter: A vételekkel kivárnék, 3.600 Ft alatt 3.550 Ft körül, ha leesne addig, ott belevennék egy csomagot. Esésben további vétel, és lassan el lehet tenni télire. Hátha tényleg eléri a 4.000-4.200 Ft közötti szintet.

 

Kárpótlási jegy: Érdekes eset. Egy „kis kárpótlási jegyes szabadságharca” újra előtérbe helyezte a jegyet, és a körülötte lévő kaotikus állapotokat. A piacon az eredetihez képest már elenyésző, a kiszíváshoz viszont jelentős (a saccolások szerint 4-5 milliárdnyi) csomag van még kint. Megoldás szerintem maximum a törvényi (névérték plusz kamat) 1742 Ft/jegy árfolyamon történhet meg, esetleg el tudnék képzelni egy kárpótlási jegy - állampapír cserét. De a remény szerintem akkor vál(ik)hat valósággá, ha a papírok nagy része a „megfelelő kezekben” lesznek.

 

A nemzetközi részvénypiacon továbbra is kivárnék, (egyedi részvény sztori persze lehetséges) vagy sávosan tovább shortolnám a DAX indexet. „A fák sohasem nőnek az égig.”

 

A devizapiaci kazánfűtők lassan elkezdhetik az EUR/HUF longokat vásárolni,illetve sávosan vehetnek még USD/HUF longokat is. A „nyugdíjas” befektetők 1,23 alatt EUR/CHF longokat vegyenek, 1,245 körül meg szűk stoppal shortot nyithatnak benne. Csütörtökön SNB ülés, nagyobb mozgás is elképzelhető a párban. Az EUR/USD pár meg olyan, mint a forró kazán, mindegy melyik részén érnek hozzá, mindig megégeti a kezet. Csak óvatosan vele.

 

Azért hogy eurójával ne fázzon a télen, réseket OTP euró kötvénnyel béleljen! Más is szemet vetett a MOL Magnóliájára, ha vesz belőle, Önnek sem válhat kárára!

 

Az izomláz és egy meleg lakás legyen Önökkel! Óvatos és sikeres kereskedést!

 

 

Ziegler Mátyás

Címkék: portfolioblogger

Orosz?! Rulett?

 2013.09.11. 09:06

Rulettet játszanak, csak nem tölténnyel, hanem tomahawk rakétával és vegyi bombával. Pattanásig feszült helyzet van, de mégsem kerültünk előrébb a megoldással. Kicsit olyan a helyzet, hogy az orosz medve húzogatja az amerikai oroszlán bajszát. (gyenge is ez az oroszlán, meg pénztelen is, viszont mi történik, ha az állatvilágban egy „csendőr sem lesz”?) Nehéz dolog, nem csak politikailag, gazdaságilag is. A piacok meg teljes készültségben várják az eseményeket, most éppen egy kis örömködés van a támadás elmaradása, csúszása miatt. De pillanatok alatt változhat a helyzet, plusz a jövő héten minden szem a FED-re szegeződik, aki szintén valamiféle orosz rulettbe kezdhet bele egy esetleges „pénzjegynyomda” fékezéssel. A német választásokról nem is beszélve. Tehát kedves befektetők, szárazon a „puskaporukkal”, ha van nyereséges pozíciójuk, egyből vigyék el a nyereséget, dőljenek hátra és partvonal mellől figyeljék az eseményeket.

  

Nézzük a piacokat:

  

OTP: Akinek sikerült az elmúlt napokban 4.100 Ft környékén belevenni, az egy emelkedő hullámban 4.300 Ft vagy felette vigye el a nyereséget. Lesz még alkalom visszaszállni, szerintem idén még fog 3-al kezdődni az OTP árfolyama.

 

MOL: Bár nagy a bizonytalanság papíron innen, papíron túl, aki 16.000 Ft körül vette üljön benne, ha lenne egy emelkedés 17.000 Ft környékére, adják el, ha esne sávosan vegyenek még hozzá.

 

Richter: Talán felcsillan a remény, hogy 3.600 Ft vagy alatta egy csomag vételére lehetőség lesz. Ha így van, vegyenek bele, és ha tovább esne, 3.450 Ft körül növeljék a darabszámot.

 

A nemzetközi részvénypiacon, az egyedi részvény sztorikat leszámítva inkább még mindig kivárnék, valamint 8.400 pont felett sávosan DAX shortokat nyitnék.

 

A devizapiaci rulett is forog tovább. Aki a múlt héten 300 Ft felett nyitott EUR/HUF shortot, az el is viheti a nyereséget, és óvatosan megfordíthatja a pozíciókat, ha 297,5-298 Ft körül tud venni. 295 Ft-nál meg még vegyenek. Mivel én inkább dollár erősödést várnék, a jelenlegi 226 Ft körüli szinteken vehetnek egy csomag USD/HUF longot, 224 Ft körül, esetleg alatta vehetnek még rá. A nyugdíjas szekcióban 1,24 felett óvatosan nyithatnak EUR/CHF shortokat, 1,23 vagy alatta meg csukják majd ki és fordítsák meg. Az EUR/USD a devizapiaci orosz rulett plusz. Nem egy töltény öt hely, hanem egy hely öt töltény. Ne kísértsék benne a szerencsét.

 

Aki eurójával igazi „bombája” vágyik, az OTP euró kötvényekkel „csatázik”! Ahhoz hogy legyen „manija” a csatákra, fektessen be előbb a MOL Magnóliájába!

 

Az izomláz és egy zseton legyen Önökkel! Óvatos és sikeres kereskedést!

 

 

Ziegler Mátyás

Címkék: portfolioblogger

Vigyázz! Kész! Tűz?

 2013.09.04. 08:36

A tegnapi nap híre az volt, hogy az amerikai elnök azonnali szavazást kért a Kongresszustól a szíriai katonai beavatkozásról. Ne legyenek illúzióink, miután a republikánus házelnök is támogatásra szólította fel párttársait. Nem véletlenül. A texas-i fegyvergyárosok általában republikánusok. Obama nagy sietsége mögött még egy dolog húzódhat meg. „Kémeink” szerint egy későbbi időpont azért nem jó, mert az elnök a Tomahawk rakéták helyett először egy „sokkal veszélyesebb” fegyver bevetésére készül, csak Norris később nem ér rá. Hiszen aki „elszámol a végtelenig… kétszer”, pillanatok alatt leszámolhat a szíriai vésszel. :) („Harci törvények: 1) ne húzz elő kést ha pisztoly-harc lesz 2) ne húzz elő pisztolyt ha Chuck Norris -harc lesz”.) A háború zaja, ha rövid, akár pozitív is lehet a tőzsdékre. A negatívum a menet közbeni problémák, elhúzódó megoldások miatt szokott bekövetkezni. Valamint ne feledkezzünk meg a FED e havi döntéséről sem, nagy kérdés, lesz-e likviditásszűkítés avagy még nem áll meg a pénzjegynyomda? Sok dolog ez egyszerre, ezért óvatosan közelítsük meg a piacot. Hiszen csak „Chuck Norris tudja a PI utolsó számjegyét”… 

 

 

Nézzük a piacokat:

 

OTP: Ahhoz, hogy lemérjük milyen a hangulat a piacon, elég megfigyelni, milyen környezetben nyilatkozik Sanyi bácsi. Amikor minden a maga medrében halad, és jó a hangulat, legtöbbször gyerekek körében láthatjuk (el kell ismerni filantróp tevékenységét a gyerekek irányába), esetleg velük focizva. Manapság többször is szerepelt a médiában. Viszont gyerekek még a környékén sem voltak. Úgyhogy csak óvatosan a piaccal, óvatosan a papírral. 4.150 Ft alatt viszkető kezűek egy kisebb csomagot vehetnek, de inkább szívesebben szállnék be 4.000 Ft körül vagy alatta. A devizás mentőcsomag majd irányt mutat. Viszont ilyenkor a gólyák is dél felé repülnek…

 

MOL: A piac mindig arra megy, amelyik irányba kevesen várják. Az olajpapírt mindenki inkább a gólyákkal látják manapság szívesen, tehát merre fog menni? Piaczárás után jelentett be egy újabb mezőeladást. Plusz az emelkedő olajár… Én továbbra is tartanám a meglévő papírokat, 16.000 Ft körül vagy alatta esetleg vennék még, és ha szerencsével 16.800-17.000 Ft körülig emelkedik, realizáljanak.

 

Richter: Picit előbb indult el, köszönhetően az MSCI index-el kapcsolatos hírek miatt. Ha valami miatt esés lenne a papírban, nagyobb portfóliókba 3.600 Ft vagy alatta is vehetnek már belőle. Persze olcsóbban még jobb lenne, de…

 

 Spekulatív papírokkal kapcsolatban nem változott a vélemény, tartsanak kisebb csomag PannErgy-t illetve Danubius-t.

 

A nemzetközi részvénypiacon inkább a kivárást javasolnám, persze a NOKIA-hoz hasonló egyedi sztori lehetséges. Akinek van DAX shortja, tartsa még.

 

A devizapiaci lövészek figyeljenek továbbra is a múltkor már említett EUR/HUF sávváltásra. Ennek ellenére ha kifogyott a Neutrogena kézkrém, és nem csillapodik a kezek viszkető érzése, 303 Ft körül adhatnak EUR/HUF shortokat, de legyenek felkészülve egy esetlegesen 310 Ft-ig elmozduló árfolyamra, illetve újabb pozíciók nyitására, finanszírozására. 230 Ft körül vagy felette óvatos USD/HUF shortokat is nyithatnak. Amint viszont nyereség van rajtuk, realizáljanak, vagy használjanak követő stop megbízást. AZ EUR/CHF nyugdíjas klub továbbra is várja az érdeklődőket 1,23 alatti sávos long beszállókkal.  Az EUR/USD pozikat meg hagyják csak Norris-ra.

 

Aki az euróját fegyverek zaja mellett is biztonságban szeretné tudni, annak OTP euró kötvényt kell vásárolni! Emelkedik a fekete arany ára, vessenek egy pillantást a MOL Magnóliájára!

 

Az izomláz és egy Chuck Norris viccgyűjtemény legyen Önökkel! Óvatos és sikeres kereskedést!

 

 

Ziegler Mátyás

Címkék: portfolioblogger

Fegyver.Be?!

 2013.08.28. 09:19

1990-ben a mai napon meglepetésszerűen begyűjtötték a korábbi rendszer szolgálaton kívüli rendőröknél, katonáknál, vállalatvezetőknél kint lévő önvédelmi fegyvereket. Bár manapság ilyen meglepetésszerű begyűjtésre nincsen mód, de a piacon is folyamatosan megy az agyalás, mikor kell begyűjteni az „önvédelmi” fegyvert. Leszámítva az aktuálpolitikai, rapid piaci eseményeket, az elmúlt időszak, egészen a szeptemberi FED ülésig arról fog szólni, hogyan döntenek az amerikai jegybankárok, a „fegyverek” begyűjtésével kapcsolatban. Valamikor el kell kezdeni az ingyen pénz kivonását a piacról. Azt látni, ez miatt egyre feszültebb a hangulat, és minél tovább húzódik annak kimondása, „most kezdjük”, annál nagyobb hisztériát okozhat a piacoknak. Főleg, ha ez egybeesik esetleg egy politikai problémával, konfliktussal. „Szép” ősz elé nézünk annyi szent…

 

Nézzük a piacokat:

 

OTP: Lassan közeledik a 4.150 Ft-os szinthez, itt egy csomagot vennék, majd 4.000 Ft illetve esetleg alatta sávosan gyűjtögetném. Profit esetén meg egyből realizálnék.

MOL: Bár megint 16.000 Ft alá zárt, és a szíriai helyzet nem tesz jót neki rövidtávon, ennek ellenére gyűjtögetném sávosan, és itt is, ha 17.000 Ft közelébe érne, realizálnék.

Richter: Bízom abban, hogy novemberben visszakerülhet az MSCI indexbe. Ezért is, nagyobb portfóliókba 3.500 Ft körül, de alatta mindenképpen venném, tartanám.

A nemzetközi részvénypiacon ha adtak DAX shortokat 8.400-8500 pont körül, tartsák még egy darabig, a külföldi részvények vásárlásával kivárnék, hátha jön egy korrekció, ahol alacsonyabb szinteken lehet vásárolni.

 

A devizapiaci „fegyveresek” továbbra is óvatosan, sávosan 300 Ft vagy felette nyissanak EUR/HUF shortokat, viszont figyeljenek rá, hogy akár 310 Ft-ig is elmehet rövid távon, kedvezőtlen nemzetközi hangulatban, úgyhogy legyen pénz esetleges finanszírozásra, pozíció nyitásra. Valamint figyeljenek oda, lesz-e sávváltás a forint piacán, hiszen a tegnapi újabb, 0,2%-os kamatvágás lassan elolvasztja a magyar kötvények hozamelőnyét. Az EUR/CHF longok gyűjtésére kedvező a hangulat, 1,23 alatt sávosan veszegessenek. Most talán tudnak venni. Aki kicsit jobban szeretné átmosatni a vérét az adrenalinnal, az USD/HUF párban is „lövöldözhet” 222 Ft körül longot, 227 Ft vagy felette shortokat célozva. Az EUR/USD továbbra is csak a hét mesterlövész vadászterülete legyen.

Aki eurójával nem akar a piac céltáblája lenni, annak OTP euró kötvényt célszerű venni! Ha viszont Ön is kapható egy kis „célozgatásra”, irányítsa euró fegyverét a MOL Magnóliájára!

 

Az izomláz és a Volt egyszer egy Vadnyugat DVD legyen Önökkel! Óvatos és sikeres kereskedést!

 

 

Ziegler Mátyás

Címkék: portfolioblogger

 

A hosszú hétvége legnagyobb piaci eseménye, hogy miniszteri nyilatkozat szerint felmerült a Dunaferr-re egy esetleges állami vételi ajánlat. Rövidtávon biztosan munkahelyeket mentene meg, de a kérdés csak az, meddig? Hiszen abban csak bízni lehet, hogy mielőtt ez a dolog valakinek a fejéből kipattant, „Mágnás” Miskát tájékoztatták az európai acélipar válságáról, ahol 30% körüli a kapacitás többlet a kereslettel szemben, és a helyzet nem azt mutatja, hogy ez gyorsan javulni fog. Azért mielőtt beüt a tuti üzlet, javaslom megnézni ezt a videót, nehogy szűk legyen az a kék dolmány: (https://www.youtube.com/watch?v=lQjNSdy44Cs) Nagyon csúnyán nézne ki, ha majd az állam küldené el ezeket a dolgozókat kicsit később, amikor már a vállalat szép lyukat olvasztott a költségvetésbe. (Mivel az eseményeket pénzpiaci oldalról közelítjük meg, a Dunaferr és Dunaújváros környéke kombó ”választópolgár paritással” nem foglalkozunk) A Dunaferr-nél nagyobb, tőkeerősebb cégek (Arcelor-Mittal, US STEEL) európai vállalatai is szenvednek, nehéz látni most egy államosítás hosszú távú pozitív hozadékát. (Szerintem a MOL vétel sokkal jobb üzlet volt hosszú távon, és a Dunaferr helyett az államnak 1 % INA részvényt kellene venni, ha már költeni akar, akár „arany”áron is) Esetleg lehetne belőle tőzsdei cég is a BÉT-en, nem? Hacsak nem újra a vas és acél országa leszünk („magyar „parasztnak” magyar vaseke, de a föld business mellett szántani azt már megtanultatok-e?”) , viszont akkor meg Bástya elvtárs és Virág elvtárs röhögi majd szét magát. Valaki nagyon megizzadhatott a meleg hengermű környékén… Az indiai és indonéz jegybanki intervenció, vagy egy esetleges újabb görög mentőcsomag már fel sem tűnik senkinek.

 

Nézzük a piacokat:

 

OTP: Továbbra is azt gondolom, hogy a vételekkel minimum 4.150 Ft-ig várni kellene. Aztán 4.000 Ft-on meg esetleg sávosan lejjebb. Emelkedésben meg mindig elhozni a profitot. Nem beleülős manapság a piac.

MOL: Itt is marad a tiki-taka. (nem is volt olyan vészes a hétvégén a BarcaJ) 16.000 Ft környékén venni, 17.000 Ft körül meg eladni. plusz-mínusz egy-két száz forint belefér.

Richter: Venni csak jóval olcsóbban venném, ha lesz ott valamikor mostanság 3.500 Ft vagy alatta. A 3.700 Ft vagy feletti szinteken inkább realizálnék.

Danubius: Jó lett az eredmény, továbbra is spekiznék benne kisebb csomaggal.

Nemzetközi piacokon ma jelenik majd meg a múltkori FED ülés jegyzőkönyve, ami alakíthatja a piaci mozgást erőteljes kilengések felé. Továbbra is óvatos DAX shortokban gondolkodnék 8.400 pont felett.

Devizapiaci olvasz”sztárok” óvatos EUR/HUF shortokat nyithatnak 300 Ft-tól, de legyen pénz akár 310 Ft körüli shortok nyitására. „a pénz sohasem alszik , ne tegye ezt Ön sem, legyen mindig résen, akkor nyerhet szépen”. A nyugdíjas fronton 1,23 alatt nyissanak EUR/CHF longokat sávosan. Az EUR/USD párt meg hagyják meg a profi olvasztároknak, nehogy az Önök „fülébe” kerüljön a forró anyag.

Ha nem akarja, hogy eurója elolvadjon, hagyja, hogy OTP euró kötvényben parkoljon! Ha eurója kibírja a forró olajat, vegye fel vele a MOL Magnólia fonalat!

Az izomláz és egy Dunai Vasmű gyárlátogató jegy legyen Önökkel! Óvatos és sikeres kereskedést!

 

 

Ziegler Mátyás

Címkék: portfolioblogger

süti beállítások módosítása