Hőlégballon

 2012.11.21. 08:44

1783. november 21-én emelkedett a levegőbe először emberrel hőlégballon, a Montgolfier-testvérek jóvoltából. A fedélzetén d’Arlande márkival 900 métert tett meg a levegőben, és átrepült Párizs felett is. Persze lehet, hogy munkásokkal előtte is kipróbálták, de erről nem szól a fáma. Hasonló kísérletnek lehetünk tanúi most a piacokon. Bár pénzügyi „válság” van, Európában, illetve a tengerentúlon „szédítő” magasságokban tartózkodnak az indexek, ami a tőzsdei hőlégballonok fűtésére használt nyomtatott pénznek köszönhető. Kérdés,meddig lesz elég ez a fajta üzemanyag a ballonok levegőben tartására, és egy esetleges landolás soft vagy hard lesz. Mert ne legyenek kétségei senkinek, landolás lesz, de hogy koppanás is lesz-e, az még a jövő zenéje.

 

Nézzük a piacokat:

 

Léggömb (OTP): Meteorológiai megfigyelésre szánt eszközünk esőt jósolt. Be is jött. Remélem az eredmény kijövetelekor megfigyelhető emelkedést mindenki eladásra használta fel. Meddig eresz a ballon? Valahogy azt érzem, a sáv áthelyeződik 3.800 és 4.000 Ft közé. Tehát valahol a sáv alsó széle közepe környékén (3.850 Ft vagy alatta) céloznék rá.

 

Léghajó (MOL): Zeppelinünk kigyulladt Zágráb légtere fölött, kérdés a tüzet el tudják-e oltani. Reméljük,hogy nem benzint locsolnak rá. Porhintés az tökéletesen megfelel. Mindezek ellenére 17.200 Ft körül (milyen régi óhajom már) vennék belőle egy csomagot, és további esésben sávosan fújnék még bele levegőt.

 

Siklóernyő (Richter): Kicsit elfogyott alóla az MSCI felhajtóerő ennek hatására kevéssé biztonságossá vált a használata. Ha sikerül úrrá lenni az ernyőn és a meglévő magasságból 38.000 Ft magasságába érne, katapultjának belőle, majd vitorlázzanak újra 37.000 Ft közelébe vagy alá az újabb vételek előtt. Ezeken az árakon azért belépnék, hosszabb távra is. A szárny ugyanis nem sérült meg, a gép egyben van.

 

Papírsárkány (PannErgy): Mivel régen hadászati célokra használták az eszközt, remélem, a papír is megtámadja a meleg gőz segítségével az árfolyam ennél magasabb régióit is. Vegyék, tartsák, hiszen sárkányt eregetni jó mulattság.

 

Nemzetközi részvénypiacon továbbra is figyeljék a Hyundai részvényeit, ha turbulenciába kerül és 22,5 euró közelébe esik, szálljanak be, előbb utóbb megérkezik a felhajtóerő vissza 23,5-24 euró magasságig.

 

A devizapiaci hőlégballonosok 280-281,5 Ft körül fújják meg az EUR/HUF longokat, ha ennél is lejjebb megy, fújjanak még. Lesz olyan pillanat, amikor a hirtelen jött légnyomás 285 Ft-ig repíti az eszközt. Nyugdíjas légi kalózok az EUR/CHF eszközzel biztonságban érezhetik magukat 1,205-ről. Az EUR/USD légi jármű csak asztronautáknak javasolt életbiztosítás megkötése után sztratoszféra ugráshoz.

 

Azért, hogy a drága euró levegőt ne a lufiba pazarolja, arra a célra ott az OTP kötvények eurós papírja! A meleg levegőtől még a kátrány is vajjá válik, eurója messzi magasságba felszállni a MOL Magnóliájával vágyik!

 

Az izomláz és NENA 99 léggömbje legyen Önökkel! Óvatos és sikeres kereskedést!

 

 

Ziegler Mátyás

Címkék: portfolioblogger

Mozgalmas ősz áll mögöttünk. A jegybankok töretlen elkötelezettsége a világ megmentése tekintetében már mögöttünk van, és az amerikai elnökválasztást kísérő bizonytalanság már a múlté. A heves piaci reakciók közepette a spekulánsok tőkéje rosszabb esetben fogyott, mint az ablakunk alatt terpeszkedő platánfa lombkoronája, midőn egyre fagyosabb reggel virradt. Jó esetben egy kis nyereséget söpörhettek be a befektetők. Az év hátra lévő észében sokakat foglalkoztat, hogy a fránya statisztikai sorokat bújva sokszor történt már emelkedés (Santa Claus emelkedés), s ennek mi az esélye ezen az éven? A statisztikákkal szemben azért legyünk szkeptikusak, főleg a tőzsdén. (A hazugságnak három fajtája létezik: hazugság, szemérmetlen hazugság és a statisztika.- Mark Twain). Ez nem kötelező érvényű ajánlat a tőzsdére nézve, hogy törvényszerű az emelkedés év végén..

A jómagam véleménye az, hogy emelkedésre lehet spekulálni, de szigorúan napon belül. Miért? Az elmúlt két hónap ajándék volt minden tőzsdésnek, lehetőség a profit megszerzésére, de valami már megváltozott... A hírek és chártok bűvöletében meglepőbb már csak az lenne, ha a görög téma jegelése (Jövőre nem akarok többet költeni, mint a jövedelmem, még ha ehhez kölcsön is kell kérnem. –M.T.)

, az amerikai költségvetési szakadék időleges rendezése ellenére sem nőne meg az étvágy a kockázatos eszközök iránt, vagyis folytatódna a lassú lemorzsolódás, esetenként szép nagy napos piros gyertyákkal tarkítva.

Ma reggel ezt így gondolom. A short pozíciók nyitását, tartását látom kifizetődőnek.

A nemzetközi indexek shortolását favorizálom. Az egyedi indexek esetében nagyobb a kockázati faktor.

És a magyar piac? Szépséges Mol eredmény ma, a nagytestvér OTP se fog véleményem szerint csalódást okozni. Ezen örömömben mégsem javasolnám most ezen két részvény vásárlását. Amennyiben van raktáron, kisöpörném. A devizapiacon a forintunk begyengülésére számítok, illetve további dollár erősödésre (eruóval szemben). A nyersanyagok piacán pedig az olaj és arany lejtmenetére.

Stratégia? Emelkedésben adni...Kinek a kivárás (tudom, nehéz nem csinálni semmit...). Shortolni? Csak erős idegzetűeknek, s azoknak javasolt, akik már próbálták. Long? Azok akik mindig hittek a csodában, hívták azt Télapónak, Mikulásnak vagy mostanság Szent Miklósnak. Ha mégis költeni akarsz, mit vásárolj? (Vegyél földet. Már nem gyártják. –M.T.)

Jó kereskedést!

Tóth-Szoták Attila

Címkék: portfolioblogger

Háború és tőzsde

 2012.11.08. 10:08

Az este félhomályában, midőn az egész tábor már álomra hajtotta a fejét, a vezér hosszasan mérlegelte a tennivalókat: a harcosai felkészültek-e egy újabb támadásra, a tartalékok meddig elegendőek, az utánpótlás kellően biztosítva van-e, s a következő háborúba megéri-e kilovagolnia csapata élén? Kikkel kell szövetségbe lépni, illetve kikkel kell harcba bocsátkozni, hogy a klán jövője biztosítva legyen, a település fejlődjön, épülhessen katedrális és egyetem, még több nyersanyag álljon rendelkezésre és még több katona legyen hadra fogható… klánháború.jpgStratégia és háború. Már későre járt, s főnöknek álom jött a szemére. Holnap igaz nincs iskola, de már le kell kapcsolni a számítógépet, mert bizony az ificsapatban holnap számítanak rá, bajnoki forduló, és a kedvenc töris könyvéből is még pár oldalt olvasni szeretne.

A mai tinédzserek számítógépes játékokon vívnak háborút, hol régi civilizációk vezéreiként, hol második világháborús harckocsik lövegtornyaiban. A valóságban a felnőttek az újságok gazdasági, politikai rovataiban, a televízió tudósításaiból értesülnek a világban zajló fegyveres konfliktusokról, háborúkból, melyek nagyon távolinak tűnnek, de némelykor annak hatásai igencsak kézzelfoghatóak: az emelkedő benzinárak, a cikkázó tőzsdei árfolyamok képében.

A konfliktusok, a nézeteltérések, az érdekérvényesítés, a válságok egyik lehetséges végkifejlete a háború. Az államok és a korporációk gyakran kereskedelmi háborúba bocsátkoznak, a gazdasági társaságok felvásárlási háborút indítanak, az országok mostanság a költségvetési hiányukkal háborúznak. A háború (kiterjedt fegyveres konfliktus) tőzsdékre való hatását vegyük most alaposan gorcső alá! Egy tőzsdei spekuláns (befektető) portfólióját miként is érintené, ha a világ valamely gócpontjában háború törne ki?

Ha békét akarsz, készülj a háborúra!

Minden országnak vannak védelmi kiadásai, amelyből finanszírozza hadseregét, hírszerzését, az esetleges háborús kiadásait. A hadiipari cégek békeidőkben is jól prosperálnak, milliárd dolláros árbevétellel. Természetesen a cégek eredménytermő képességét döntően határozza meg az, hogy az adott ország mennyit tud, akar áldozni hadikiadásokra, illetve a nagyvilágban zajlik-e olyan fegyveres konfliktus, ahol beszállítóként érdekelt.

A több tucat tőzsdén jegyzett hadiipari cég közül néhány ismert:

 UNITED TECH, ROLLS-ROYCE, SAAB, BOEING , DANAHER, LOCKHEED MARTIN, GENERAL DYNAMIC, NORTHROP GRUMMAN, RAYTHORN, EADS, BAE Systems,

 Közeleg a hadiipari kiadások megnyirbálása?

Az amerikai katonai költségvetés a világon a legnagyobb. 2012-ben mintegy 671 milliárd dollár, ami magában foglalja az iraki és afganisztáni konfliktus költségeit is. Az USA-ban ebben az évben elnökválasztást tartanak, s a következő hónapok megválaszolandó kérdése lesz,  hogy a tavaly nyáron elfogadott költségvetési plafon feltételéül szabták a törvényhozók, hogy a katonai kiadásokat a következő tíz évben csökkenteni fogják. A globális hadiiparnak az nagy érvágás lenne. (Az USA az elmúlt tíz ében mintegy 1300 milliárd dollárt költött az al-Kaida elleni harcra, a közel-keleti háborúkra – ez az összeg a magyar GDP-től mintegy hússzor nagyobb). A védelmi költségvetés 2011-ben (milliárd USD): USA: 739,9,  Kína: 89,8,  Nagy-Brittania: 62,7,  Franciaország:  58,8, Oroszország: 52,7, Szaúdarábia: 46,2. A GDP arányában: Szaúdarábia: 8,26%, Omán 6,42%, USA: 4,91%, Irak: 4,46%

A háborúk csak ritkán tesznek jót a gazdaságnak

A második világháborúban, 1942-ben 17%-kal nőtt az amerikai GDP, csökkent a munkanélküliség, mindazonáltal ez a költségvetésnek 3000 milliárd dollárjába került, ami miatt jelentős adókat kellett kivetni. A vietnámi háború jelentős inflációt okozott, amit a hetvenes évek olajválsága még tetézett is. Az a háború is jól példázta, hogy a hadiipari cégek profitáltak ebből, de a gazdaság egésze nem járt jól. (A háború következtében elszabaduló inflációs példáinál nem is ez a legszemléletesebb példa, hiszen a napóleoni háborúk, az első és második világháború okozta inflációt sokan ismerik.) Az iraki és afganisztáni háború az amerikai adósságállományt növelték, ahelyett, hogy gazdaságélénkítésre fordíthatta volna a kormányzat, aminek következménye a jegybanki kamatcsökkentés volt, ami hamarosan az ingatlanválságba torkollott....

A hadiipar profitjai a tulajdonosokhoz vándorolnak, de nem szabad az sem elfelejteni, hogy a védelmi iparban dolgozók számát nagyon nehéz megbecsülni, mert egyszerre termelnek polgári és katonai célokra, de számuk csak Amerikában meghaladja az egymilliót..

Tőzsdei reakciók

Egy háború kitörése még nem jelenti azt, hogy bármiféle tőzsdei reakciót okoz. A második nagy világégés óta több mint száz helyi fegyveres konfliktus, polgárháború, törzsi háború, nemzetek közötti összecsapás volt már. A tőzsde szempontjából akkor bír ez nagyobb jelentőséggel, ha abban a geopolitikában vezető hatalmak, szövetségek érintettek valamilyen módon (pl. a hadi költségvetésükre ez hatással bír), ha a világgazdaságra van közvetlen hatása. Egy afrikai etnikai népírtás sem kap akkora figyelmet, bármennyire is tragikus, mintha az olajkészleteket birtokló közel-keleti térségben törne ki háború, az olajszállító útvonalak biztonságát nem lehet szavatolni. Amennyiben a világgazdasági nagyhatalmainak területétől távol történnek a háborúk, a nyersanyagok kitermelését, az áruforgalmat nem befolyásolják, a térség politikai instabillá válása nincs hatással a világgazdaság vérkeringésére, akkor tőzsdei reakciók is elmaradnak. A 2008-as orosz-grúz összecsapást is „csak” az orosz tőzsde (rubel árfolyama) érezte meg, Koszovó NATO támadásaikor a nyugati tőzsdék csúcsokat döntögettek, egyedül a kelet-európai tőzsdék reagáltak árfolyamcsökkenéssel. A tőzsde, mint a kapitalista rendszer egyik szimbólum még a nagy sokkok idején is próbál működni, a hazai tőzsdén a háború alatt is folyt a kereskedés, ellenben a 2011. szeptember 11-i World Trade Centert ért terrortámadás következtében az amerikai tőzsde egy hétig zárva tartott. (Az al-Kaida tőzsdei ténykedésére a támadás után hamarosan vizsgálat indult, s megállapítást nyert, hogy több tőzsdei termék esetében történtek nagy értékben eladások. A tőzsdék reakcióját pontosan lehetett tudni, a terroristák óriási pénzeket kereshettek.)

 A Rothschild család és Nyikita király tőzsdei tevékenysége

Egy régi legenda szerint a Rothschild család annak köszönhette mesés vagyonát, hogy a waterlooi csata alalkulását (1815. június 18.) Nathan Rothschild a helyszínen szemlélte, majd a viharos Csatornán átkelve, a győzelemről szóló hivatalos híreket megelőzve még a tőzsdei áremelkedé előtt kötvényeket vásároljon. Ezt  a legendát már többen megcáfolták, Wellington herceg Napóleon feletti győzelmén mégis tetemes nyereséget zsebelhettek be a vörös cégtábla fiai a brit lejárat nélküli kötvényekkel (konzolokkal) való spekulációjukkal. 1815. júliusában nagy mennyiségben vásároltak konzolokat a névérték 60%-a körüli árfolamon, s még ezen az őszön, majd rá egy évre is folytatták a vásárlást hasonló árfolyamon, amit csak 1817. novemberében értékesítettek 80% körüli árfolyamon. A nyereség mai árfolyamon számolva 600 millió fontot érne.

Ismert tény, hogy a háborúból a spekuláció képes hasznot húzni. (Itt most nem gazdasági szabadságharcokra kell gondolnunk...) De gondolnák, hogy spekuláció miatt tört már ki háború? 1912-ben a Európa puskaporos hordójának számító Balkánon, Montenegró királya volt Nyikita, akinek államkasszája gyakran üresen tátongott, s a király a tőzsdei spekuláció mestere volt. 1912 szeptemberében strómanjain keresztül szerb, török, bolgár, orosz értékpapírokat adott el fedezetlenül (árfolyamcsökkenésre spekulálva), s azt a hírt terjesztette, hogy  közeleg a Törökország elleni háború (katonai szövetségesek voltak Görögország, Szerbia, Montenegró, Bulgária). Nyikita a határon összevonta csapatit (a szövetségesek is mozgósítást rendeltek el). A francia-orosz szövetség dekralálta, hogy nem avatatkoznak be a balkáni eseményekbe, de ezen tény csak késleltette a tőzsdék esését. Nem volt mit tenni, októberben eldördült még egy kósza ágyúlövés is Skutaria kis török kikötővásra. Montenegró egyszerűen a nagyhatalmakkal szembeszállva, hadat üzent Törökországnak! A tőzsdei bessz (lejtmenet) elindult, Nyikita és társai széé kis profitot vághattak zsebre. Mindez a spekuláció miatt, bár két esztendő múlva már kirobbant az első világháború, de akkor már a nagyhatalmak érdekei miatt.

 

  Könnyen beláthatjuk, hogy nem minden tőzsdei társaság részvényére hat egyformán a háború kitörésének, befejezésének híre. Természetesen létezik olyan, kézzel nem tapintható, hogy általános piaci hangulat, amikor a hírek hatására kivétel nélkül emelkedik, illetve csökken az összes részvény árfolyama.  A harci események közvetlenül hathatnak egy társaságra, pl. a Mol szíriai olajkitermelésére; egy egész ágazatra, pl. az iraki olajkitermelő konzorciumokra, esetleg minden gazdasági kapcsolattal bíró vállalatra (államosítás, az adott országban dolgozó valamennyi külföldi vállalat munkavállalóját evakuálni kell).

Egy kép beszédesebb ezernyi szónál, az alábbi grafikonok szemléletesen mutatják, hogy az első reakciók okozta sokkot a piacok rendszerint gyorsan kiheverik, a hírek által generált árfolyamcsökkenések korrigálódnak (természetesen a mindenkori uralkodó trend meghatározó).

ht 1.png

II. világháború                                                                                  

 

ht2.png

    Iraki háború

ht3.png

9/11 - Afganisztáni háború                                                               

ht4.png

   Öbölháború

A különösen veszélyeztetett ágazatok: olajipari szektor, bankszektor, biztosítók, építőipar, autóipar, idegenforgalom. Közepesen érintett ágazatok: fogyasztási cikkek, távközkés, mezőgazdaság. Legkevésbé érintett a gyógyszeripar, oktatás, szeszesitalgyártás, szerencsejáték szektor.

Tőzsdei stratégiák

Egyik legfontosabb ökölszabály a befektetett tőke függvényében a kockázatporlasztás, szakszóval: diverzifikáció. Legyen többfajta részvény a birtokunkban, aminek az lehet a jótékony hatása, hogy egy különösen érintett cég, szektor teljesítménye nem fogja egyoldalúan befolyásolni az egész portfóliónk teljesítményét.

Jó érzékkel, meglátással egy közelgő háború rövid távon bizonyosan okozhat tőzsdei lejtmenetet, amiből kétféle módon profitálhatunk. Türelemmel kivárjuk az első heves árfolyamcsökkenéseket, hogy olcsón vásárolhassunk, illetve még időben eladunk, esetleg az esésre spekulálunk! Vagyis lehet az árfolyamesésre spekulálni! Ezt tőzsdei szakszóval shortolásnak hívják. Ez igencsak veszélyes, és tapasztalatot , kockázattűrő képességet és kellő körültekintést kíván! Ez elviekben így van, de kivitelezni igazi művészet…

A pénz- és tőkepiacon járatos spekulánsok egy közel-keleti háborús konfliktus hírére merészkedhetnek az olaj árfolyamának emelkedésére spekulálni (határidős piacon, CFD-vel, tőzsdén kereskedett befektetési alapokkal – ETF-ekkel). Az, hogy az amerikai dollár (és a svájci frank)  is mutatnak-e erősödést egy ilyen esetben  annak megjóslására nem vállalkoznék, de annyi bizonyos, hogy ezen devizapárok árjegyzését nem lehet mellőzni.(Az USD és a CHF ázsiója növekszik, amennyiben a pénz- és tőkepiaci hangulatban jelentő romlás tapasztalható.)

Volt idő, amikor az amerikai kötvénykereskedők lenézték a részvénykereskedőket. Az államkötvényekkel (vállalati kötvényekkel) való kereskedés hatalmas tétekkel folyik. Pár százalékos változások hatalmas nyereségeket, veszteségeket termelnek. Ez a piac a profi, szakmai befektetők terepe, de meg kell említeni, hogy ilyen is van. A mai történések közepette elég csak a spanyol, görög állampapír piacára gondolnunk, hogy ezt megértsük.

Minden háború egyszer véget ér, illetve új hírek kerülnek egyszer csak a médiagépezet fókuszába, aminek az a jótékony hatása lehet, hogy a nagy megugrást, emelkedést produkáló instrumentumok korrigálni fognak.

A közel-keleti status quo megtöréséről, egy esetleges Irán ellen indított háború hatásairól már modellek készültek, amit hasonlóan készítenek, mint  egy számítógépes játákot…A XXI-i század háborúi már félelmetesek lehetnek: a jövő (a ma!) fegyverei bonyolult, számítógépek által vezérelt rendszerek, ahol a repülőgép-hordozók és bombázók is csak egy láncszemek a rendszerben, a bevetési területen notebookkal kúszó katona, a feje fölött köröző pilóta nélküli repülőgéppel, a lézerrel megjelölt célpontokat a bombák maguktól megkeresik,  a kommunikáció a világűrben keringő katonai kommunikációs műholdakon keresztül történik, s a hadműveletet irányító tábornok videojátékként irányítja a hadműveletet. Modern és félelmetes mindez, két tőzsdei spekuláció között jobb is volna kimenni a meccsre, hogy megnézzem miként játszik az  ificsapat.

 Megjelent a Gentlemen's Choice 2012/4. számában

 

Tóth-Szoták Attila

 

Címkék: portfolioblogger

A négy muskétás

 2012.11.07. 08:58

November 7-e újra piros betűvel vonul be a történelembe. Jól van, na, kedves elvtársak, nem kell megijedni, nem itthon. Amerikában. Miért is? Mert a mai napon lett biztos, hogy Obama elnököt újraválasztotta az amerikai szavazók nagyobb része. Így tettek 1916-ban T.W. Wilson-nal, 1944-ben F.D. Roosevelt-tel (3-szor), és 1972-ben R. Nixon-nal is. Ahogy látjuk, a számmisztika alapján is elég jó ez a nap egy amerikai elnöknek. Nem véletlen, hogy ez a nap másoknak is tetszett már… De félre a tréfával, az elnöknek nem lesz egyszerű dolga, mert a szenátus ugyan maradt demokrata, viszont a képviselőház maradt republikánus, tehát a megosztottság is maradt. Szép feladat a régi-új elnöknek. A mai nap még izgulhatnak a befektetők a görög megszorítások parlamenti szavazása valamint az Európai Bizottság őszi prognózisa, azon belül is Magyarország megítélése miatt. Romney már kapott egy „Barack-ot” a fejére, de az, hogy ma követik-e példáját többen, arra pár órát még várni kell. A forint ingán látni fogjuk az események alakulását.

 

Nézzük a piacokat:

 

OTP: Felfelé mintha nem tudna továbblépni, egyelőre ritkának tűnik a levegő a 4.200 Ft feletti szinteken. Továbbra is várnék a vétellel, és akkor lépnék bele, ha 3.900 Ft körüli szintre esne. Itt talán elkezdenék venni belőle óvatosan.

 

MOL: Hát eddig a vételek nem jönnek, mert magas a papír ára. De ez öröm, akinek még van. Ha erről a 19.000 Ft körüli szintről kirúgja magát, elérheti az általam már régebben írt 20.000 Ft-os „álomhatárt”. Ott akinek még van, mindenképpen eladnám, és várnék vele egy kicsit.

 

Richter: Az eredménye egyelőre megfogta a további emelkedést. Én mindenesetre azt várom, hogy rövid távon visszatérjen a 38.000 Ft-40.000 Ft-os sávba, és akkor a sáv alján belevennék. Ha meg nem, akkor várnék a vételekkel.

 

PannErgy: Megítélésében nincs változás.

 

EGIS: Eredményre való spekulálás gyanánt 17.600 Ft körüli szinteken, valamint ha esik 17.200 Ft körül is belevennék egy esetleges jó eredmény reményében.

 

A nemzetközi részvénypiacokon az elmúlt napokban egy Hyundai-al kalpcsolatos negatív hír nagyon jó beszállót adott 22 euró körül, remélem többen éltek is vele. Aki nagyon bátor 145 euró körül egy csomag VW-t is vehet szigorúan spekire.

 

Devizapiaci törpecápák továbbra is 280 Ft vagy alatta az EUR/HUF longokat keressék, 285 Ft körül meg realizáljanak, 290 Ft körül meg nyissanak shortot. Az EUR/USD továbbra is az „őrült nők ketrece”. 1,2070 vagy alatta nyugdíjas EUR/CHF longok is felvehetőek.

 

Amerikában újra Obama a sztár, az Ön eurójára pedig az OTP euró kötvénye vár! Ha nem akar fehéren játszani, csak feketén, az Ön helyébe euróját lehet, hogy MOL Magnóliába helyezném!  

 

Az izomláz és az American Graffiti DVD legyen Önökkel! Óvatos és sikeres kereskedést!

 

Ziegler Mátyás

Címkék: portfolioblogger

„Itt van az ősz, itt van ujra, S szép, mint mindig, énnekem. Tudja isten, hogy mi okból Szeretem? de szeretem….”. Milyen érdekes ez az élet. A kisfiam pont ezt a verset tanulja az iskolában, és mikor anyagot gyűjtöttem a cikkhez, megérintette a lelkemet, fülemet Petőfi verse, ahogy szavalva hallottam. Szerintem mindenki várta már az őszt, hiszen bár negatív dolog nem történt a nyáron, igazából semmi nem történt. Nálunk szinte alig akadt forgalom a piacon, miközben a nemzetközi piacokon a jegybankok meleg fényei (a Fed és az ECB pénzjegynyomdái) tüzelték a hangulatot.

De ez csak a felszín. Mint a jéghegy csúcsa. Aminek csak kis része látszik ki, a többit elrejti a mély. Vagy a vulkán. Aminek csak egy kis része van a föld felett, de a lényeget a mélység rejti. Mint Pompei-nél, közel 2000 éve. Ahol a Római Birodalom egyik leggazdagabb városát sikerült a Vezúv-nak teljesen „behamuznia”. Mintha az embernek olyan érzése lenne, hogy a 2008-2009-ben kirobbant pénzügyi válság egy vulkánkitöréshez volt hasonlatos, és ahelyett hogy az emberek rájönnének, a Vulkán mindig a helyén marad és nekik kellene változtatniuk valamin, például hogy egy kicsit távolabb költöznek a vulkántól, ők azt a megoldást választják, hogy megpróbálják betömni a vulkán szabadon álló kürtőjét. De a föld alatti „világban” folyamatosan „dolgozik” a forró magma, amely csak arra vár, hogy szabadjára engedje erejét, ennek az erőnek nem áll ellent az eltömődött kürtő.  Na valami hasonló lehet jelenleg a világ pénzügyi tükrébe tekintve.

Nézzük belülről kifelé, mi a helyzet, és mi várható?

Ha saját kis balatoni vulkánképződményeinkre tekintünk, nehezen hisszük el, hogy ezek a vulkáni csonka kúpok képesek lennének valamikor újra „kitörni”. Pedig a föld mélye sokkal kiszámíthatatlanabb, mint azt gondolnánk. Az elmúlt időszak izgalmait az EU/IMF megállapodás vagy annak elmaradása mozgatta döntően. Most nem mennék bele ennek politikai szálába, erre megvannak a nálam sokkal tanultabb politológusok. Tekintsük csak inkább a pénzügyi oldalról az egészet. Nyilvánvaló, hogy a hazai gazdaság, nyitott és kicsi. „ bárki akár egy nap alatt átgyalogol rajta, ha arra támad kedve.” Eme igazságot támasztja alá, hogy ha nagy-nagy befektetési alapoknak úgy hozza kényük-kedvük, akár 10 forinttal arrébb helyezik az EUR/HUF árfolyamát, mielőtt nálunk bárki kettőt pislogna. Az hogy jelenleg ez nincs így, a jó szerencsén kívül a nemzetközi hangulatnak köszönhetjük. De meddig tart ez a jó hangulat? Ezt nem tudja senki. Nekünk viszont szükségünk van arra, hogy ha a széljárás kedvezőtlen irányba változik, mi akkor is „biztonságban legyünk.” Gondolom, ezzel egyetért mindenki, „színtől függetlenül.” Az, hogy erre a megoldást a fent említett megállapodás adná, vagy sem, nem tisztem eldönteni, hiszen ahogy a matematikában, az életben is igaz, ugyanahhoz a végeredményhez több jó utat is lehet választani. Itt nincs akkora kockázat, mint Dorothy-nak az Óz, a csodák csodája-ban, itt létezhet több sárga út is. A kérdés mindig az, hogy ezek a sárga utak, milyen szélesek, és milyen hosszúak.

 De azt se felejtsük el, hogy amíg a piacon a „szelvényvagdosás” igencsak hálás időszakát éljük, addig nem is várható a honi gazdaságban gyökeres fordulat. De miért is lenne? Hiszen maga az állam ösztönöz „akaratlanul” mindenkit szelvényvagdosásra. Hiszen az állam is egy a sok piaci szereplő közül, akinek a befektetők pénzére „fáj a foga”. Mit látunk? Bár a jegybanki alapkamatot lefelé „próbálják tolni”, viszont a piaci kamatok pedig, a pénzéhségnek köszönhetően ettől elszakadva (főleg a hosszabb lejáratok esetében) valahol a „ Mount Everest „ magasságában tanyáznak, amiben az állam is partner az állampapírokon keresztül. Ebben a 22-es csapdába (amíg magasak a kamatok, nem fektet be senki a gazdaságba, és addig nem fektet be senki a gazdaságba, amíg ilyen magasak a kamatok) vergődik a hazai gazdaság. Ez látszik a hazai börzén is, hiszen a kvázi jó elmúlt időszakbeli piaci hangulat kevéssé ragadt át a honi papírokra, annak ellenére, hogy az elmúlt napokban (a cikk október közepi írásakor) az OTP valamelyest hozott piaci lemaradásán, és a forint is igen jól tartja magát 280 Ft körül. Két út  rajzolódik ki a jövőben. Az első egy pozitívabb, amikor is a nemzetközi pozitív hangulat még kitart egy darabig, és a forint valamint a tőzsde is tartani tudja magát. Ebben a helyzetben a legnagyobb kérdés, hogyan fog reagálni a piac jövő márciusban, amikor trezor eddigi őrzője helyett másikat választanak. Emlékeznek a Die Hard III. részére: „ Simon mondja…” Viszont, ha „Pelikán elvtárs, a nemzetközi helyzet fokozódik” akkor jövő március előtt kemény szelek érhetik el a Kárpát-medencét.

Ha tágítjuk a kört, és az euró zónára tekintünk, ott tényleg igaz a Vezúv szindróma. Közel 4 évvel ezelőtt mintha egy nagy vulkánkitörés lett volna, de csodával határos módon teljes pusztulást nem hozott. (állami segítséggel megmentették a bankokat, és nem terjedt tovább a pénzügyi válság) Viszont a teljes pusztulás elkerülése olyan energiákat emésztett fel (mostanra pont a megmentő államok kerültek nagy bajba), amik igazán kellenének, ha egy mindent elsöprő vulkánkitörésre kerülne sor. Ha végigtekintünk a PIIGS országokon, egyértelmű javulás sehol sem fedezhető fel. A görögök még le sem kaparták magukról a rájuk száradt, megkövült lávát, lassan kapják az arcukba a következő hullámot. A spanyolok is nehéz helyzetben vannak, főleg akkor kerülnének igazán nagy bajba, ha esetleg Katalónia sikeres „kiszakadást” hajtana végre a „spanyol” csizmából. Egy olyan országban, ahol a fiatalok közel fele munkanélküli, nem lehet bizakodó jövőképet varázsolni a Sagrada Familia még mindig épülő falára.

 De tekinthetünk a „mindent fizető” németekre is, akik bár ha jobban a mélybe tekintünk, szerintem igenis jól jártak az elmúlt időszakban, közvetve az olcsó eurónak köszönhetően a német vállalatok jól jártak ezzel a válsággal. Viszont jövőre választások lesznek náluk is, és ahogy láthattuk, a problémák elsodorták frankon Nicola-ját, úgy ez a veszély fennáll a germán „superwoman”-nel is. Ha ez így lenne, és esetleg a német hozzáállás a válságkezeléshez változna, beláthatatlan következményekkel járhatna az egész eurózóna, valamint egész Európa gazdaságai számára. Hiszen, ha rátekintünk pl. a Dax értékére, magasabban áll most, mint 2008-ban a Lehman Brothers csődjekor (6300 pont körül).

Tekintsünk túl az „Ópereciás tengeren”. Ott éppen hatalmas bokszmérkőzésnek lehetünk tanúi, amit ott elnökválasztásnak hívnak. Ennek a mérkőzésnek az eredménye jelentősen befolyásolhatja az elkövetkezendő időszak amerikai irányát, mind a politikában, de ami minket jobban foglalkoztat, a gazdaságban is. De miért lényeges ez? Mert, ha nem változik semmi, akkor az amerikai adósságlimit elérésével, jövő januárjában fűnyírószerűen vágják meg az amerikai kiadásokat, ezzel gyakorlatilag tartós recesszióba süllyesztve az amerikai gazdaságot. Azt valószínűleg mindenki érzi, hogy a novemberi elnökválasztásokig ebben a kérdésben megoldás nem fog születni, és ha esetleg változna az elnök személye akkor még úgysem történne semmi, hiszen akkor januárban váltás lenne a Fehér Ház-ban, és még a váltás el sem kezdődne, a fűnyíró beindul.

 Érzi ezt Ben apó is (Ben Bernanke), aki harmadszor is beindította helikopterét, és felszállva ismét pénzt szórt (QE3) a „pórnép” közé. Nagy kérdés, mennyire sikerül kordában tartani a piacokat ezzel a már korántsem váratlan lépéssel. Bár a pénzpiacok örülhetnek neki, tovább hajthatja felfelé a nyersanyag és a részvények árfolyamait, de meddig fújhatják a lufikat anélkül, hogy kilyukadna? A Dow Jones index messze magasabban áll, mint a Lehman csőd idején állt (11600 pont körül), és már duplázott ahhoz képest, ahol 2009 márciusában (6400 pont körül) állt.  Minden „következő” amerikai eredményszezonban azt várják az elemzők, hogy romlanak-e az amerikai eredmények? De nem, és nem. Bár most egy újabb eredményszezon kezdetén vagyunk, és ha esetleg az S&P 500 cégeinek nagyobb része, tehát több mint 50 %-a romló eredményről adna számot, akkor túl az Óperencián is „hirtelen meleg lehetne a föld”.

Nagy kérdés szintén, hogy mit és hogyan fog fújni a keleti szél az elkövetkezendő időszakban? Elsősorban Kína hogyan fog viselkedni a következőkben, a gazdasági szférában. Meddig lehet fenntartani azt a növekedést,amit az elmúlt időszakban fenntartott. Meddig tart ki a „kapitalista szocializmus”. Hiszen egy milliárdnyi országban egyre többen szeretnének nyugati szinten élni, és ezt hihetetlen mennyiségű nyersanyag, valamint élelmiszer biztosításával lehet csak elérni. Viszont az ekkora keresleti oldal a világgazdaság számára veszélyes is lehet, hiszen emelkedő nyersanyag, és ami veszélyes, emelkedő élelmiszerárakhoz vezethet.  Hiszen a kínaiak, sok évszázaddal, évezreddel ezelőtt mai helyzetükhöz képest sokkal magasabb fejlettségi szinten álltak a világban, csak el voltak szeparálva a világ többi részétől. De az internet korában ez az elszeparáltság már nem megy. Gondoltad volna ezt Marco, te XIII. századi „Münchausen báró”?

 

Egy biztos, jobb felkészülni arra, hogy az elkövetkezendő időszakban, egy vulkán kénköves kürtője körül tanyázunk, és nem tudjuk, mikor fog kitörni. De tehetünk az ellen, hogy ellepjen mindenkit a mindent elpusztító hamu. Arrébb kell költözni egy kicsit. Mit jelent ez a valóságban? A tankönyvek mintha nem lennének jók a mostani válság kezelésére. A tankönyveket most az élet írja, de az csak rajtunk múlik, olvassuk-e, vagy a tűzre dobjuk egy kis melegedés gyanánt? Ha hosszabb távra tekintünk, nagy igazság, hogy egy kis melegedés helyett, olvasni jó! Kívánom, hogy Önök is jól olvassák az élet írta KÖNYVET!

 

 

Ziegler Mátyás

 

megjelent a Gentlemen's Choice 2012/4. számában

Címkék: portfolioblogger

Pont 20 éve ezen a napon rehabilitálta a Vatikán Galileo Galileit. A Szentszék kénytelen volt közel 400 éves döntését módosítani, mert úgy ítélték meg, hogy 1633-ban tévesen vonatta vissza az inkvizíció Galileivel tanait. Tehát mégis mozog a Föld, és nem is akárhogy, hanem a Nap körül. Látjuk is a piacon, hogy mozgás az van. Földrengés Kanadában, Sandy hurrikán New York-ban (gondolom, ilyenkor mindenki otthon bezárkózva a Grease-ből nézte John Travolta énekét: Sandy, Sandy…) Amúgy pedig a jegybanki klisék is forognak rendesen tengelyük körül, életben tartva a piaci likviditást, de azt nem lehet tudni, lufit fújnak-e, és ha igen mekkora lesz. Az előttünk álló hosszú hétvége megint érdekessé teszi a kereskedést, miközben mi pihenünk, a temetőkben mécsest gyújtunk, és halottainkra emlékezünk, addig a piac máshol nem pihen. Ezért érdemes minden termékkörben lehetőség szerint leépíteni a pozíciókat, hiszen sohasem tudni, mikor, ki nyilatkozik meg. Aztán meg jöhet a földindulás megint…

 

Nézzük a piacokat:

 

 

OTP: Mozgása, mint egy üstökös a piac egén. Annak ellenére, hogy az önkormányzati adósság állami átvállalása talán inkább negatív lehet a bankok, és ezáltal az OTP számára (mert felmerülhet lehetőségként a betétek ÁKK-ba pozicionálása, a hitelek tekintetében pedig az alkudozás, ami ugye nem a bankok irányába billenti a mérleg nyelvét), a papír elszabadult lufiként emelkedik a magasba. Kérdés meddig? Akár megnézheti a múltkori 4.300-4.400 Ft körüli szinteket is, de… Akinek még van, vagy 3.900 Ft körül nem bírta ki és belevett (dicséret érte, én még ott nem mertem volna) adja el, vagy nyisson óvatosan shortokat.

 

MOL: Továbbra is 18.800-19.000 Ft körül eladnám, ha van, és várnék egy esetleges korrekciót, ami levinné 18.000 Ft alá, ahol sávosan visszavásárolnám.

 

Richter: Jelenleg sávot váltott, most a 40.000-42.000 Ft-os sávban, annak az alja körül mozog. Ha valakinek még van nagyon régi 40.000 Ft feletti bekeres, az most kiszállhat belőle. Vételeket továbbra is a 38.000-40.000 Ft-os sáv alja környékén tennék, portfóliókba.

 

PannErgy: Tartás,vétel, ha van valaki, akinek még nincs, vagy eladta kiscsillag kötvényeit, részvényét (E-STAR), és nem tud mit kezdeni a maradék pénzzel, vegyen bele a papírba. Rosszabbul biztosan nem jár vele, mint a kihunyó csillaggal.

 

EGIS: Visszatért a 18.000 Ft feletti szintekről. 17.000 Ft vagy alatta nagyobb portfóliókba vennék egy keveset, sajnos a kicsi a likviditás, ami jelentős árfolyamkilengéseket okozhat.

 

A nemzetközi részvénypiacon már volt a múlt héten lehetőség Hyundai papírok vételére 22,5 euró körül. Aki vett, jól tette,aki meg nem vegyen majd, ha esetleg megint ott az árfolyam. 24 euró felett meg el lehet adni. A többi papírral egyelőre kivárnék a magas árfolyamok miatt.

 

A devizapiaci törpecápák remélem már el is adták a múlt héten vett 280 Ft alatti eurókat. A mostani teendő: Kivárás a 280 Ft alatti eurókért, vagy 290 Ft körül shortok nyitása. Az EUR/USD-ban pedig továbbra is a gatyamadzag effektus érvényesül, ennek megfelelően kereskedjen benne minden bátor jelentkező.   

 

Fagyos a föld mostanában, de ne csüggedjenek, eurójukat most OTP euró kötvénybe vessék el! Lehet hideg, lehet fagy, ha MOL Magnóliád van, boldog vagy!

 

Az izomláz és egy távcső legyen Önökkel! Óvatos és sikeres kereskedést!

 

 

Ziegler Mátyás

Címkék: portfolioblogger

Ének az esőben…

 2012.10.24. 09:04

Ahogy tegnap a nemzetközi piacok alakulását figyeltem, és szembesültem a jelentősebb negatív elmozdulással, elképzeltem magam előtt azt az OTP shortban lévő, kevés számú befektetőt, aki még kitartott és nem sikerült az emelkedésben „kirázni”, vajon milyen zenét hallgathatott éppen? Ebben a pillanatban ugrott be egy nagyon aranyos musical, Gene Kelly-vel a főszerepben. …”Úgy sír, zokog a szél, és rámtör az eső, Én csak énekelek, szívem álmokat sző, A zápor, s a szél nem bánthat sosem. Már rég messze jár, mire észreveszem. Az eső rámcsorog, de én boldog vagyok, Ha csúf az idő, mindig rád gondolok, És vár a siker, egy dal hozza el, Az eső most velem énekel…”.Ha végig olvassuk, vagy dúdoljuk a dal részletét, elképzelhetjük azt az örömöt ami ma reggel a nyitásban a shortosokat érheti. A nagy kérdés az lesz, egy nagyobb reggeli esést követően előjönnek a vevők az alacsonyabb szinteken, vagy tényleg esőre áll a piac, akkor viszont nem csak egy napig esünk. Mi a hirtelen változás oka? Bár ahogy halljuk, a görög olajbogyó még egy darabig nem romlik meg, viszont a spanyol olajbogyóval egyre nagyobbak a gondok. Tegnap olvashattuk, hogy a Moody’s leminősítette a Barcelona-t, a Malaga-t, a Real Madridot, az Extremadura-t, és a Murcia-t. Na jó, csak egy kis játék volt ez a foci körül, de a hitelminősítő tényleg bóvliba dobott 5 spanyol régiót. (Katalónia, Andalúzia, Kasztília-la Mancha, Extremadura, Murcia) Ehhez hozzájönek még az amerikai gyorsjelentési szezon kicsit csalódást keltő eddigi eredményei, és kész az eső menü. Remélem, ha nem is full shortban ülnek, inkább full készpénzben, és arra várnak, hogy eső piacon belevehessenek a piacba. Járjanak sikerrel!

 

Nézzük a papírokat:

 

OTP: Nem hiába vártak a befektetők arra, hogy eljöjjön az eső időszaka. Várható volt, legalábbis én vártam, csak azt nem lehetett tudni, mi lesz a katalizátor. Lehet, hogy a nálunk lévő hosszú hétvége? J Na a viccet félretéve, aki eladta, és ha ma 3.800 Ft körül kezd vagy odáig esne, egy csomagot vásárolhat belőle, de tartalékoljon arra is, ha az általam hőn áhított 3.550 Ft körüli szinteket is megnézné az elkövetkezendő időszakban. Ha meg nem, akkor az első csomagon is kereshetnek. És még valami. Bár én manapság nem szeretem a napon belüli kereskedést, de ma a day-traderek is résen lehetnek, valószínűleg lesz mozgás, lesz tér a napon belüli ügyletekre.

 

 MOL: Kérdés, az olajpapírt mennyire fogja megviselni a mai nap, de egy nagyobb esésben, 17.500 Ft körül, vagy alatta elkezdeném sávosan venni.

 

Richter: Remélhetőleg, ma a 38.000 Ft irányába mozdul el. Egy nagyobb árfolyamelmozdulás esetén nagyobb portfóliókba vennék szintén ebből is egy csomagot.

 

PannErgy: Remélhetőleg ezt a papírt nem annyira fogja megviselni a ma várható esés. Tartsák, vegyenek, ha még van valaki, akinek nincs, és várjanak. Ahogy a bányászok köszöntek : “ Jó szerencsét!”

 

A nemzetközi részvénypiacon lőtávolba kerülhet a Hyundai papírja 22,5 euró környékén.

 

A devizapiaci törpecápák remélem EUR/HUF longban ülnek 277 Ft-tól. Ha több részlet van, az elsőt 282,5 Ft körül realizálhatják, a többivel esetleg érdemes kockáztatni 284-285 Ft-ig.

 

Bár itt az eső, megjött a hideg, de eurómmal nem félek, mert OTP euró kötvényben jó az idő megfelelő a meleg! A hidegben még több fekete aranyat vesznek a profik pedig a MOL Magnóliájára tesznek!

 

Az izomláz és az Ének az esőben DVD legyen Önökkel! Óvatos és sikeres kereskedést!

 

 

Ziegler Mátyás

Címkék: portfolioblogger

Törökverők…

 2012.10.17. 09:03

Bár tudom, hogy tegnap a labdarúgó válogatott mondhatni fölényes győzelmet aratott a török csapat ellen, ami mindenképpen örömteli dolog, de a cím mégsem igazán rájuk vonatkozik. Azokról a törökverőkről van szó, akik 1552-ben közel 38 nap után végső győzelmet szereztek a többszörös túlerőben támadó török seregek ellenében Egerben. Talán az utolsó magyar hadisikerek egyike volt ez 460 évvel ezelőtt. Ha őket, az ők hősiességére tekintünk, akkor igenis látszik, hogy kevés is győzhet sok ellen. Ha ezt vesszük, akkor igenis most is győzhetne Magyarország a reá nehezedő sokaság ellen. Viszont egyet ne felejtsünk el, a jelenlegi gazdasági helyzetünkben, és ez színtől függetlenül igaz, nem látni azt a tüzet, azt a hősies kiállást egymás mellett, ami ezeket az egri hősöket jellemezte. Pedig erre nagyobb szükség lehet, van, mint bármikor. Most a pénzpiacokon süt a pénzjegynyomda által fűtött Nap, aminek melegéből mi is kapunk valamicskét, de a nagy kérdés az lesz, mi történik majd velünk, ha a Napot eltakarja egy felhő, és tartósan beborul az ég? 

 

Nézzük a piacokat:

 

OTP: egy pozitívumot vélek felfedezni az elmúlt hetek írásaiban (annak ellenére, hogy az igazsághoz tartozik, én nem ezt vártam), magammal szemben. Azt legalább eltaláltam, ha átmegy a 4.200 Ft-on, elszaladhat 4.500 Ft-ig. Aki a kitörésben belevett, 4.400 Ft és 4.500 Ft realizálhat, akinek pedig régebbi beragadt papírja van erről a szintről, szintén ki tud végre szállni. Annál is inkább ezt tenném, hiszen ma reggelre rendkívüli kormányülést hívtak össze, mivel az Európai Bizottság véleménye szerint nem elegendő a jövő évre tervezett kiigazító csomag. Kapuadónk már volt, füstadónk is, most akár lehetne ablakadó, hiszen abból is viszonylag sok van egy épületen.

 

MOL: Ebben viszont nem változott a vélemény, 19.000 Ft körül eladnám, és várnék egy korrekcióra (manapság ismeri valaki a jelenséget?J) 18.000 Ft alatti árakkal.

 

Richter: Itt is egyelőre a 38.000 Ft és a 40.000 Ft-os sávot látom, jelenleg a sávtető körül. Itt is realizálnék.

 

PannErgy: Lassan elindul a fűtési szezon, kíváncsi vagyok, ez a papírnál mikor jelentkezik miskolci fűtés indulásában? Továbbra is vennék, tartanék egy adagot a portfólióban.

 

Nemzetközi részvénypiacon 22,5 euró körül vennék egy csomagHyundai-t, a többi részvényben (Allianz, VW, Tyssen Krupp, Adidas, BMW, Hugo Boss) jelenleg inkább megfigyelő lennék, és várnék egy jobb beszállási lehetőségre.

 

Devizapiaci várvédők sávosan vehetik az EUR/HUF longokat lekísérve esetleg egészen 275 Ft-ig az árfolyamot. 1,208 körül bepróbálkozhatnak EUR/CHF long pozícióban. Az EUR/USD-ben a kockázat az, nem tudni a befektető mikor önti  s szurkot, vagy mikor kapja ő a nyakába.

 

Aki nem akarja, hogy eurója a törökmézbe ragadjon, hagyja, hogy pénze OTP euró kötvényben kamatozzon! Ne szurkot borítson eurójára, fektesse inkább MOL Magnóliába!

 

Az izomláz és az Egri csillagok DVD legyen Önökkel! Óvatos és sikeres kereskedést!

 

 

Ziegler Mátyás

Címkék: portfolioblogger

Superman kerestetik…

 2012.10.10. 09:26

 

A mai nap van Christopher Reeve halálának évfordulója. Bár utolsó éveit kerekesszékben töltötte, miután egy lóversenyen súlyosan megsérült, de mi emlékezzünk rá legendás filmszerepén keresztül. Hírnevét a Superman című filmben a főhős/Clark Kent eljátszásával szerezte. A való világnak is szüksége van ilyen Superman-re, hogy kihúzza a kátyúból a nemzetközi gazdaság kátyúba ragadt szekerét. De ki legyen az? Márió a varázsló, aki Európában próbálja meg a lehetetlent? Vagy Ben apó, aki időnként felszáll a helikopterrel, és kihajít egy-két bőröndnyi pénzt a nép közé, kenyeret adva a cirkusz mellé? Vagy esetleg keressünk egy germán női Super(wo)man-t, az emancipáció jegyében? Nehéz kérdés, de az látszik, hogy mindenki valami szuperhősre vágyik, aki megoldja a problémákat ahelyett, anélkül, hogy az emberek, az adott politikusok tennék ezt meg. De sikerülhet-e ? Szerintem aligha. El kell, hogy jöjjön az az idő, hogy az emberek elhiggyék mikró, és makró szintem is, hogy elsősorban saját maguk tudnak tenni a boldogulásukért. Na, erre kell még várnunk. Meddig? Hát ez olyan költői kérdés…

 

Nézzük a piacokat:

 

Superman (OTP): Hát eddig nem jött be a várakozásom a papírral kapcsolatban, ezt férfiasan meg kell vallanom. Jelenleg nemcsak a Kripton bolygó van messze, hanem az általam várt 3.600 Ft-os szint is. Ennek ellenére nem vennék bele, kivéve, ha kitör 4.200 Ft fölé, akkor szűk stoppal kockáztassanak bele, akik szeretnek hazardírozni, mert akkor tényleg 4.500 Ft-ig meg sem áll, ha nem álkitörés lenne belőle. Ellenkező esetben, ha nem tör ki, szorítsák a fogukat, és várjanak egy esetleges korrekcióra. De szerintem nem fog kitörni.

 

Lois Lane (MOL): Superman rajongója, esetében viszont továbbra is tartom, ezen a szinten realizáljanak, és ha valami csoda folytán 17.200 Ft közelébe esne, vegyék újra vissza.

 

Jor-El (Richter): Itt sem változott a vélemény, a 38.000 Ft és 40.000 Ft közötti mozgást próbálják meg lekereskedni.

 

Zod (PannErgy): Nagy kérdés, hogy a „fantom zónába zárt meleg, mikor szabadul ki az emberekre. „ Egy „erőszakos” árcsökkenésnek, gondolom, sok diósgyőri várvédő örülne. Vegyék, tartsák a portfólióba.

 

A nemzetközi részvénypiac kriptonit által hibernált állapotban van, venni ezeken a szinteken szerintem már nem érdemes, aki meg szeretett volna, az már eladhatta a papírjait. Továbbra is figyelési céllal vegyék fel a követési listájukra a VW, a Hyundai, a Thyssen Krupp, az Adidas, a Hugo Boss, az Allianz, valamint a Continental papírjait. Szerintem…

 

A devizapiacon továbbra is az EUR/HUF longokat keressék sávosan, most talán 282,5 Ft, 280 Ft, esetleg 278 Ft lehetnek a beszállási sávok. 1,21 alatt sávosan vegyenek EUR/CHF longokat, mert az 1,2 kitart, mint Tell Vilmos a svájci „szabadságharcban”. Az EUR/USD pedig, mint a devizapiac Lex Luthor-ja, mindenki számára tartogathat meglepetéseket, ezért óvatosan közelítsenek hozzá.

 

A hűvös őszi reggeleken, hogy eurója ne fagyjon meg, adjon neki melegséget, vegyen OTP euró kötvényeket! Jön a fűtési szezon, fogyhat az olaj, nem jár rosszul, ha eurójával a Mol Magnóliájában „kavar”!

 

Az izomláz és a Superman sorozat DVD-je legyen Önökkel! Óvatos és sikeres kereskedést!

 

 

Ziegler Mátyás

Címkék: portfolioblogger

 Irodalmi rovatunk újabb szerzeménnyel gazdagodott. A megátalkodott shortosok jellen pillanatban nem állnak nyerőre. A tőzsdék emelkednek, s szegény shortosok a rakodópart alsó kövén ülve elmerenghetnek, hogy miként is úszik el a profit, a tőke.  Rohanhatunk gyömrőieditekhez, s kiálthatjuk világgá, hogy nagyon fáj.

József Attila margójára

Harminckét éves lettem én
felvillanyoz e lelemény
ez se
mese

Magam írom ezt magamnak
kurva anyját az aranynak
kényes
fényes

Ez az évem is elszelelt
de a shortom még nem tejelt
icinyt
picinyt

Lehettem volna longoló
nem ily shortokat stoppoló
ványadt
bánat

De nem lettem, mert parketten
sokat adtam, és szart vettem
rima
ima
Veszteség gyorsan, nyersen ért
e szilárd shortos jellemért
osztó
fosztó

Lett így a piac istene
pedig már esni illene
kemény
remény

De, amíg tőzsdén élek én
nem lesz longom e féltekén
parány
arány

Ha örül most, minden longos
hogy csak pénzbőség a fontos
fekély
e kéj

Én egész pénzemet fogom
nem kisbefektető fokon
terí-
teni

 

Sarkadi-Szabó Kornél

Címkék: portfolioblogger

Napfivér, Holdnővér

 2012.10.03. 08:43

786 éve, a mai napon hunyt el Assisi Szent Ferenc, a ferences rend megalapítója. Gazdag ruhakereskedő család sarja. Fiatal korát tanulmányokkal töltötte, élvezte a fiatalok életét. Majd háborúban vesz részt, megsérül, fogságba esik. Mikor betegen hazatér, mély lelki válságba esik. Zarándoklatra indul Rómába, amelynek során misztikus élményben lesz része. A megfeszített Jézus képmása életre kelt és szólt hozzá: „Ferenc, Ferenc, menj és javítsd meg a házamat, mert látod, hogy romokba dől.”  Ez indítja el egy olyan úton, ami az apostoli szegénység felé, és a ferences rend megalakítása felé vezetett. Közel ezer év telt el, de milyen szép a kép, ami Ferenc által elénk tárul. Hiszen az elmúlt időszakban a legnagyobb gond az volt, hogy mindenki az „ARANYIFJAK” életét próbálta élni Görögországtól Spanyolországig annak ellenére, hogy mögöttük nem állt egy „gazdag család”. Most pedig egy súlyos betegség (a gazdasági gondok) mély „lelki” válságba taszított mindenkit. A jövő nagy kérdése, kinek mikor jelenik meg Jézus, és ki mikor fog „megtérni”, mikor kezdi a romba dőlt házat megjavítani, és nem csak toldozni-foltozni. Minél előbb történik ez meg, annál előbb következik be javulás, pozitív változás. Probléma még az, hogy nagyon sokan vannak a „hitetlenek”. Pedig hinni mindenkinek kell (kellene) valamiben. Önök miben hisznek?

 

Nézzük a piacokat:

 

OTP: Most mindenki hinni véli, hinni kezdi, legalábbis a javuló ajánlásokból ez jön le, hogy itt az idő OTP-t venni. Érdekes, ezek az ajánlások miért nem 3.200-3.300 Ft körül jöttek? Nekem ezek az ajánlások mindig megmozgatják a fantáziámat, hogy „Morganék” nem-e most akarnak inkább eladni? De félre az összeesküvés elméletekkel, én inkább kivárnék, aki eddig benne volt több nyereséges körben, miért kapkodna? Ne feledjék, az elmúlt években az „októberi tőzsdekrach” mintha mindig elmaradt volna. De mostanra annyi szemét gyűlt össze a képzeletbeli szőnyeg alatt, hogy ideje kisöpörni onnan. Az, hogy ezt ki fogja megtenni, a piac vagy a gazdasági szereplők? Na, ez a nagy kérdés! Vételét csak 3.600 Ft vagy alatta tenném meg, persze aki ég a vágytól az szűk stoppal 3.800 Ft körül belepróbálkozhat. A jelenlegi szinteken pedig inkább eladnék, ha van még valakinek nyereséges eladnivaló papír.

 

MOL: Nem nagyon változott a véleményem, 18.500 Ft vagy felette inkább profitot realizálnék, és várnék egy kis negatív korrekcióra, ahol esetleg 17.000 Ft vagy ez alatt vissza lehetne venni.

 

Richter: A 38.000 Ft és a 40.000 Ft-os érték továbbra is él szerintem. Emlékeznek a régi Videoton elektronikus játékára? Na ez most pont olyan „faltenisz” a két érték között.

 

PannErgy: Nyugszik, fekszik, nem fötör. Vár, figyel és reménykedik, hogy „meleg távhő” száll majd a csövekben Miskolc felé.

 

A nemzetközi részvénypiacon szintén kivárnék. Több papírt is figyelnék, VW, Hyundai, Hugo Boss, Adidas, Allianz, de nem a jelenlegi szinteken lépnék be a piacra, hanem itt is várnék egy kis korrekciót.

 

A devizapiacon holnap lehet intenzívebb mozgás az ECB kamatdöntő ülése nyomán. Ha eddig nem vettek vagy nincs EUR/HUF long, akkor inkább figyeljenek a 288-290 Ft körüli szintre és itt egy csomagot adhatnak. Kicsi, de biztonságos játék az 1,21 alatti EUR/CHF long. Az EUR/USD meg megy, amerre maga akar, és Maga kis deviza törpecápa, benne ugyan mit akar?

 

Ha javíthatatlan romantikus, és eurója van, az Ön szíve egy érző OTP euró kötvény tulajdonost takar! Lehet, hogy kívülről fekete, de a belseje aranyat ér, ha van elegendő gubája, megnyílik Ön irányába a MOL Magnólia tér!

 

Az izomláz és Zeffirelli csodálatos filmje DVD-n legyen Önökkel! Óvatos és sikeres kereskedést!

 

 

Ziegler Mátyás

Címkék: portfolioblogger

Mit hoz az ősz a tőzsdéken?

 2012.10.02. 16:52

„Október. Egyike ama hónapoknak, amikor különösen veszélyes a tőzsdén spekulálni. A többi ilyen hónap: július, január, szeptember, április, november, május, március, június, december, augusztus és február.” (Mark Twain)

A tőzsdei befektetők, spekulánsok ezen híressé váló mondat igazságtartalmát már megtapasztalhatták. Négy esztendeje, 2008 őszén a Lehman Brothers csődje után érdekes fordulatot vettek a világ pénz- és tőkepiacai: a jelentős mértékű árfolyamesések és óriási árfolyam emelkedések sorozata kezdődött. Az elmúlt évek különös figyelmet érdemlő történései középpontjában ellenben nem a tőzsdei társaságok teljesítményei, hanem a jegybankok válságot megoldó intézkedései kerültek. Az elmúlt napokban az Európai Központi Bank és az amerikai Fed is újabb kötvényvásárlási programot indított, amire jó néhány befektető már egész nyáron várt. (A jó híreket a német alkotmánybíróság kedvező döntése az európai válságkezelő alapról, illetve a japán jegybank kötvényvásárlási programja toldotta meg.) A kezdeti hezitálás után a tőzsdei árfolyamok emelkedéssel reagáltak.

A jegybanki beavatkozások hatásáról megoszlanak a vélemények. A pesszimista tábor csak időnyerésének tartja, a hatékonyságukat a megelőző programok hatásait figyelembe véve eléggé kétségesnek: a hitelezés nem bővült, mert egyfelől a beruházások nem nőnek, a vállalatok forrásbevonásának költségei magasak (a hitelező bankok kockázatelutasítása miatt), a fogyasztás nem lendült föl, a foglalkoztatottságot emiatt érdemben nem javult.

Az optimisták ellenben elmondhatják, hogy a jegybanki kötvényvásárlások és az alacsonyan tartott kamatszintek révén a nagy összeomlás elkerülhető volt, annak ellenére, hogy a növekedési kilátások gyengék. Európa, a „betegeskedő” öreg hölgy mediterán országait ez idáig sikeresen kormányozták ki a csőd közeli állapotból, gondolván itt a görög adósságleírásra, a spanyol magas kötvényhozamok leszorítására, ami az ország finanszírozhatóságának volt egyik kulcsa. Az európai közösség bankrendszerének mélyreható átalakítása, a közös bankfelügyelet, a közösen kibocsátott eurókötvények, mind a kilábalást segítő intézkedések. Összefoglalva: a jegybankok mindent meg fognak tenni, hogy a jelenlegi rendszer működjön, s ne egy mérhetetlen, kezelhetetlen válság terebélyesedjen el.

Mit hozhat az ősz? A legjobb stratégák, elemzők sem tudják megmondani, hogy a jegybanki lépések következtében mai napig tartó eufória meddig fog tartani. Az lehet pár nap, pár hét, hónapok is. Egy biztos: a médiumok címoldalát hamarosan új főcímekkel töltik majd meg: a növekedés feletti aggodalom, a kínai lassulás, az amerikai elnökválasztás (az új elnök gazdaságpolitikája a centrumban), az amerikai adósságplafon mértéke, s azt miként kívánják kezelni.

Annak megfelelően, hogy az optimisták, vagy a pesszimisták álláspontján vagyunk, alakíthatjuk portfóliónkat. (Azt sose gondoljuk, hogy minden piaci szereplő ugyanazon állásponton van..) Az optimisták a feltörekvő piacok (idesoroljuk Magyarországot is) több év múlva lejáró állampapírjaiból vásároljanak, illetve magas hozamú, de stabil fundamentumokkal rendelkező vállalati kötvényekből (OTP, Mol, Richter), bankrészvényeket, árupiaci termékeket (olaj, búza). A mérsékelten pesszimistáknak az akciós bankbetétek, állampapírok nyújtanak menedéket, a pesszimisták pedig shortolhatják (árfolyam esésére való spekuláció) a tőzsdeindexeket, vállalatok részvényeit, a nyersanyagokat. Azok, akik a Budapesti Értéktőzsde befektetési kínálatát szűkösnek találják, azoknak a világ egyik vezető tőzsdéjén való kereskedést, a frankfurti tőzsdei bőséges termékkínálatát tudom javasolni (hatvanezer elérhető instrumentum).

Hogy melyik álláspont, stratégia fog győzni, azt nem lehet megmondani. Egyedül egy biztos: amit a neves amerikai író is jól megérzett; egy hónap sincs a naptárban, amikor játszi könnyedséggel tőzsdézhetünk.

megjelent a Miskolci Koktél magazin 2012. októberi számában

 

Szoták Attila

Címkék: portfolioblogger

Macska a forró bádogtetőn

 2012.09.26. 12:32

A mai nap van Paul Newman halálának évfordulója. Hollywood különleges egyéniségei közé tartozott, számos szuperfilm szereplője volt. Egyike volt a legtöbbet jótékonykodó hírességeknek. Legfontosabb projektje a Association of Hole in the Wall Camps nemzetközi táborszövetség létrehozása volt. Magyarországon a Bátor Tábor Alapítvány létrehozása fűződik a nevéhez.  A címben szereplő filmmel emlékezünk meg róla. A történet egy gazdag déli család életébe enged bepillantást, mely tele van hazugságokkal és képmutatással. Big Daddy, a család feje haldoklik, de családja és orvosai eltitkolják előle a hírt, annak reményében, hogy ha jó színben tüntetik fel magukat előtte, nagyobbat szakíthatnak az örökségből. Milyen érdekes, mintha valami hasonló dolog történt volna most is Európában, a déli államokkal, akik jobb színben tüntették fel magukat, mint amilyenek valójában. Vajon hosszabb távon jobban jártak ezzel? Nem hinném, hiszen még mindig nem keveredtünk ki a pénzügyi kalamajkából, inkább egy egyre nagyobb szőnyeg alá söprik a szemetet. Kérdés, meddig nyomtatnak pénzt a nagyobb szőnyeg vásárlására? Itthon „a párttal, a néppel egy az utunk, hiszen egyre kisebb kamathoz jutunk!” (MNB kamatcsökkentés) Jó ez nekünk? Majd a piac megmutatja. De addig, amíg az őszi szél nem „turbulensen” fúj felénk, addig lehet egy szál gatyában szaladgálni a mezőn. Maximum később hosszabb ideig nyomja az ember az ágyat, jól megfázva. De ráfázva?!

 

Nézzük a piacokat:

 

 

OTP: Jelenlegi szintek mellett parkoltassák a pénzeket rövid lekötésekben, venni csak 3.800 Ft alatt, a kedvenc 3.550-3.600 Ft-os sávban vennék először. Lemegy oda? Jó kérdés, de ugye a türelem, meg a rózsa…

 

MOL: Itt is kivárnék, vagy nyereséget realizálnék, aztán majd lejjebb szállnék vissza.

 

Richter: Továbbra is a 40.000 Ft os kiszálló, illetve a 38.000 Ft-os beszálló jegyeket keressék a patikákban.

 

PannErgy: Fűteni, vagy nem fűteni! Ez itt a kérdés! Miskolci csöveken a világ (legalábbis a részvénytulajdonosok) szeme. Vegyék, tartsák, izguljanak tovább, és húzzák egymás idegeit a PannErgy fórumon. J

 

A nemzetközi részvénypiacon a kivárást javasolnám, ha nagyon akarnak valamit venni, akkor inkább iPhone 5-öt vegyenek, de az Apple részvényekkel kellő távolságtartással foglalkoznék. Ha nagyon nem bírják ki, csak egy keveset vegyenek.

 

A devizapiacon vadászó kandúrok és cicák 282 Ft körül vagy alatta óvatos EUR/HUF longokat eszközölhetnek, illetve 288-289 Ft körül shortokat nyithatnak. 1,21 alatt óvatos EUR/CHF vételek nyílhatnak, kandúr bandik meg úgyis az EUR/USD macska-egér harcot vívják meg, több KEVESEBB sikerrel.

 

Azért hogy ne égjen oda az eurója, OTP euró kötvényt vegyen, erre legyen gondja! A bitumen is csilloghat fényesen, ha a MOL Magnóliára néz édesen!

 

Az izomláz és egy Paul Newman DVD legyen Önökkel! Óvatos és sikeres kereskedést!

 

 

Ziegler Mátyás

Címkék: portfolioblogger

Ezüst forint?

 2012.09.19. 09:48

1857-ben a mai napon vezették be Magyarországon az új ezüst forintot. Milyen érdekes egybeesés, hiszen a mostani időszakban is minden a pénzről szól, még ha nem is ezüstösen csillogó. Mintha a FED és az ECB megfogadta volna Montecuccoli tanácsát, miszerint a háborúhoz csak három dolog kell: pénz,pénz és pénz. Szórja is mindkettő rendesen. Viszont, ha az utcán is a pénzt söprik, mennyi hatása lehet? Emlékszünk talán egy söpört pénzre ugye? Pengőnek hívták… Nem csengett ezüstösen. De lehet, hogy a dollár és az euró szebben cseng? Hegyezzék a fülüket, talán meghallják!

 

 

Nézzük a piacokat:

 

 

OTP: A 4100 Ft feletti szintekről lefordult, remélem mindenki kiszállt belőle. Aki nagyon magasan adta el, 3.800 Ft körül visszaveheti, de az én szívem a 3.550-3.600 Ft körüli árakért dobog.

 

MOL: még régebben írtam az első, 18.000 Ft körüli álomhatárról. Na az megvolt, sőt túl is lőtte. Itt is remélem sok kiszálló volt, és most lehet várni egy kis korrekciós időszakot.

 

Richter: Nem változott a vélemény, 40.000 Ft körül adni, 38.000 Ft körül venni.

 

PannErgy: A hűvös idő beköszöntével egyre többen ölelgetik a radiátorokat, várva az éltető meleget. Miskolcon ki fogja ezt adni idén? Erre figyeljünk. Meg vegyük tartsuk a spájzban az oroszok mellett a papírt.

 

 

A nemzetközi részvénypiacon én most egy kis kivárást javasolnék, nekem magasnak tűnnek az árak. A „reklám” után térjenek vissza erre a piacra.

 

Devizapiaci ezüstvadászok  280 Ft körül vehetnek EUR/HUF longokat, ha tovább erősödne a forint,vegyenek még. Remélem a svájci körtáncban hoztak egy kis hasznot, ha az EUR/CHF visszacsúszna 1,21 alá, vegyenek bele megint longot. Az EUR/USD továbbra is fekete pálya mindenkinek.

 

Őszi lombhullás? Oda se neki, ha Ön az OTP euró kötvényét veszi! Csak a benzin ára csökken, de Ön jól járhat, ha gondolata a MOL Magnóliára szökken!

 

Az izomláz és egy ezüstforintokkal teli pénztárca legyen Önökkel! Óvatos és sikeres kereskedést!  

 

 

Ziegler Mátyás

Címkék: portfolioblogger

ie. 490-ben Marathonnál a görög hadak legyőzték a perzsa seregeket Miltiadész vezetésével. Az akkori esemény jelentősége az volt, hogy kvázi az athéniek győzték le egyedül a perzsákat, mert Spárta kifogással élt; holdtölte előtt nem szállhatnak harcba.  Miltiadész hadvezéri zsenije az időhúzó taktikában mutatkozott meg. Volt mersze kivárni a perzsa lovasság bevehetetlenségét. Mintha most is ez látszana meg a politikusokon illetve a gazdasági szereplőkön, akik a világ dolgait igazgatják. Előbb az ECB jelentett be, igaz szigorú feltételek melletti korlátlan kötvényvásárlást, valamint csütörtökön a FED elnöke szállhat fel újra a pénzszóró helikopterre. De az alapproblémák a pénznyomtatással nem oldódnak meg, sajnos. Ha továbbra is lesznek olyan országok, akik tartósan többet költenek, mint amennyit megtermelnek, és önerőből nem tudnak, vagy nem akarnak ezen változtatni, addig a válság szele mindig ott fog lógni a levegőben. Hiszen hiába futotta le a legendák szerint a görög harcos a maratoni távot, átadva a győztes csata hírét, ha a hír átadása után holtan rogyott össze. Tényleg, jelenleg hányadik kilométernél tart a piac, és mi lesz, ha a célba ér? Rossz belegondolni…

 

Nézzük a piacokat:

 

OTP: Bár a papír egyelőre nem azt mutatja, amit én várok, de az emelkedés szerintem arra mindenképpen jó, hogy a régebben beragadt papírokat akár nyereséggel el lehessen adni. Én mindenképpen adnék, mint vennék. Mintha a mostani emelkedést nem az erőteljes vételi kedv, hanem a shortosok fáradása okozná.

 

MOL: Itt elértük az általam elsődlegesen megálmodott 18.000 Ft-ot, itt szintén inkább eladnék, mint vennék. Szerintem lesz még lehetőség a jövőben olcsóbban visszavásárolni.

 

Richter: Véleményem továbbra sem változott, 40.000 Ft körül adni, 38.000 Ft körül venni.

 

Pannergy: Szépen csorgodálnak a hírek a papír háza tájékáról, de a következő nagy hír mindenképpen a miskolci hőszolgáltatás elindulása lehet. Továbbra is vegyék, tartsák a portfóliókban. Hideg évszakok jönnek, viszont a meleg víz jótékony hatással van a hőmérsékletre, meg az árfolyamra is.

 

Nemzetközi részvénypiacon inkább kivárnék a vételekkel, ha 120 euró környékére esne a VW, vennék belőle, valamint a Hyundai papírjait is figyelném 22,5 euró környékén.

 

A devizapiaci harcosok 282 Ft körül vehetnek egy csomag eur/huf longot, de csak annyit, hogy akár 275 Ft környékén is tudjanak venni, ha esetleg leesik oda. 1,205 körül vehetnek még eur/chf longot is. Az eur/usd devizapár továbbra is a kamikaze harcosok klubja. 

 

Ha szeretne felkészülni az őszi esőkre, jó védelem eurójának az OTP euró kötvénye! A benzin ára is csak felfelé száll, az eurója csak a MOL Magnóliájára vár!

 

Az izomláz és egy görög legendákról szóló könyv legyen Önökkel! Óvatos és sikeres kereskedést!

 

 

Ziegler Mátyás

Címkék: portfolioblogger Címkék

A mai nap van Michael Keaton születésnapja. Elég hosszú a lista, amilyen filmekben szerepelt, de van egy ezek közül amit érdemes kiemelni. Ha egy kis idézetet idecsempészek, azt hiszem, mindenki megérti, miért: „ Gotham City (az EU valamint az euró zóna) – egy alternatív valóságban – a korrupt politikusok, szabadon garázdálkodó gengszterek és az örök sötétség nyomasztó városa (a behelyettesítéseket Önökre bízomJ). Ebben a kilátástalan világban a lakosság csupán egyetlen megmentőre támaszkodhat: Batman-re (Mario Draghi), az éjszakában fantomként megjelenő, sötét lovagra, aki megszállottja a bűnüldözésnek.„Miért is e röpke idézet? Mert csütörtökön ECB jegybanki ülés, és minden szem (kivéve Sztrogoff Mihály) Márióra szegeződik, milyen varázslatot lehet még elkövetni a recsegő-ropogó, málló rendszerben, illetve mennyi papír készíthető a brazil őserdők fáiból? Bár eddig az „orális” akciók sokkal kedveltebbek voltak frankfurti körökben, mint a „kemény behatolás”. Meddig lehet elmenni a bizonytalanság faktorral? Meddig vár mindenki Batman-tól megváltást, ahelyett, hogy saját maguk is változtatnának? A héten kiderül; vagy nem, de az biztos…

 

Nézzük a piacokat:

 

OTP: Ha azt mondanám, JOKER, akkor valami rosszra asszociálnék, pedig ebben a papírban ez nem így van. De joker abban a tekintetben is, hogy kiszámíthatatlan, mert nem tudni melyik kártya helyére kell behelyettesíteni. Aki a múlt héten 3.550 Ft körül vett belőle, ne játsszon stüszi vadászt, legyen inkább vér(profit)szívó, és szívja ki a piacból a papíron elérhető 3-5 % profitot. Elég egy hét alatt, nem? Ha visszaesik, újra vegyenek bele, ha továbbmegy felfelé, sávosan szálljanak ki belőle.

 

MOL: A jó és a rossz örök csatája (olcsó benzin kontra részvényesi érték). 17.500 Ft felett adják el, 16.000 Ft alatt meg kezdjék el sávosan venni.

 

Richter: Nagy mozgás, aki szeretett volna, az a múlt héten vehetett az általam várt 38.000 Ft közelében. Ha így tettek, 40.000 Ft közelében realizáljanak, és „csúfitsa el arcukat” a Vigyorex.

 

Pannergy: Ha már az „örök sötétség honol”, és a Föld felett nincs fény és energia, akkor azt a Föld alatt kell keresni. Amíg „nincs meg a kincs”, a várakozás idejére ajánlom Jack London Aranyásók Alaszkában című művét. Vegyék, tartsák továbbra is.

 

A nemzetközi részvénypiacon látszik a fény az alagút végén, és ha 120 euró környékére csúszna a VW, akkor vegyenek belőle.

 

Devizapiaci törpedenevérek ha még nem adták el az EUR/HUF longokat, realizálhatnak, és vagy 280 Ft alatt újra longoljanak, vagy 290 Ft körül óvatosan adjanak el egy kis eurót. Kicsit kopik a lila szín az alpesi tehénről, így még tartanám az EUR/CHF longokat. EUR/USD kalandorok meg várjanak csütörtökig, ne féljenek, biztos lesz fegyverropogás ebben a devizapárban.

 

Azért, hogy eurójával nem ázzon el az őszi esőkben, a legjobb, hogy a pénz pihenjen OTP euró kötvényben! Ez is fekete, de a lelke arany, ha nem szereti a denevért, akkor Önnek MOL Magnóliája van!

 

Az izomláz és egy Batman DVD legyen Önökkel! Óvatos és sikeres kereskedést!

 

 

Ziegler Mátyás

Címkék: portfolioblogger Címkék

Tanár úr kérem

 2012.08.29. 08:41

1938-ban ezen a napon halt meg Karinthy Frigyes. Író, költő, műfordító. Sok-sok műve kultikus darabja lett a magyar irodalomnak. Ilyen a címben szereplő mű is.

Egyik történetének összefoglalója hihetetlenül hangzik a mai gazdasági környezetre: „ Magyarázom a bizonyítványom: Bauer kétségbeesetten próbálja megmagyarázni szüleinek a félévi bizonyítványában szereplő rossz jegyeket, és még óriási füllentésektől sem riad vissza. Az a fő érve, hogy ez csak egy ideiglenes bizonyítvány, az igazit csak később fogja megkapni. A történelemtanár elvesztette a noteszt, amiben az ő igazi (jeles) osztályzatai voltak. Frőhlich, az algebratanár pedig egyszerűen pikkel rá, és mindig rosszabbat ad, mint amit érdemel. Végül pedig Bauer megkéri édesapját, hogy írja alá ezt az ideiglenes bizonyítványt, és egy darabig ne menjen be az iskolába, mert nincsen kapu. Lógok a szeren Hősünk lóg a gyűrűn és miközben kínlódik a különböző tornagyakorlatokkal, gondolatban máshol jár. Először az fut át az agyán, hogy nem érthet egy ember mindenhez, és ő másban, a tudományokban jeleskedik, nem a tornában, aztán pedig rájön, hogy ő mindenben tökéletes: egyszer majd miniszterelnök lesz, de kitűnő focista és feltaláló is egyben. Addig azonban egy kicsit gyakorolni kell, de ez az egész iskola, a tornaóra stb. egy nagy marhaság tulajdonképpen, és nyerje meg inkább más a tornaünnepély első díját.”(az idézet forrása: a Wikipédia Tanár úr kérem szemelvényéből való)

A helyszín, az egyes szereplők személye az Önök fantáziájára van bízva, de ne feledjék, több ország és több személy vonatkozásában is  jó megoldás születhet! Vegyük csak „Aki utoljára nevet” című karcolatait, vagy vegyük „Görbe tükör” című humoreszkjeit. Háááát, nem nehéz akár itthoni, akár nemzetközi gazdasági folyamatokra asszociálni. Milyen szomorú is egyben, hiszen 100 éves művekről beszélünk.

De nem feledkezhetünk meg az egyik legnagyobb dologról, amit neki köszönhetünk, a Micimackó magyar fordítását. Hány gyermeki szívet érintettek meg az évtizedek alatt Róbert Gida és barátai a Százholdas Pagonyban? Viszont úgy látszik, sok vezető, aki hazai és nemzetközi téren alakítja a gazdasági folyamatokat, most is a százholdas pagonyban él, a való világ helyett, ami nem tesz túl jót senkinek a folyamatok jelenlegi állása szerint. Mint mondhatnánk erre nekik? „Csacsi öreg medvém!" Tudják mi az egyik olyan szóalkotása, ami a mai köznyelvben hihetetlenül kedvelt, és sokak által használt? Halandzsa. Rengetegen beszélik. - Akár a héten is, különböző jegybankári körökben ,tengeren innen-óceánon túl. - Anyanyelvi szinten…

 

Nézzük a piacokat:

 

Micimackó (OTP): - Van nálatok otthon valami esernyőféle?- Azt hiszem, van.- Kedves volnál, ha kihoznád, és sétálgatni kezdenél alattam, majd időnként aggódva néznél fel rám, és azt mormognád hangosan magad elé: „Ejnye, ejnye, úgy látszik, esőt kapunk.”Ezzel félre lehetne vezetni a méheket, mert nagyon ravaszak ám.”

Mintha a papír is rendelkezne valami esernyővel esés ellen. Nem tud kimozdulni a mostani szűk 3.570-3.650 Ft körüli sávból. Mindenképpen a lenti szint körül próbálnám félrevezetni a „méheket” sávos vételekkel, 3.550 Ft-tól lefelé.

 

Füles (MOL):- És te hogy vagy? Nálad mi újság? - kérdezte Micimackó.Füles fölemelte a fejét, átfordult vele a jobb oldalra, és ott megint lelógatta.- Nem mondhatnám, hogy nagyon „hogyan” vagyok. Egy idő óta éppen csak hogy vagyok, de nem vagyok hogyan.

- Nono - mondta Mackó. - Nem kell azért elszontyolodni. Majd meglássuk. Mi baj?Füles hallgatva álldogált, és bánatosan lógatta a fejét. Micimackó egyszer-kétszer körüljárta.- Mi történt a farkoddal? - mondta meglepetve. - Mi történt volna? - mondta Füles.

- Nem látom sehol. - Tényleg? - Tényleg. Ebben nem lehet tévedni. Mert vagy van, vagy nincs. És itt nincs. - Hát akkor mi van helyette?

- Semmi.”

Az olajpapír nem a farkát vesztette el, csak a nyereségességét, de az az átalakítás,ami most folyik a cégnél, szerintem jó irány. Ha 16.000 Ft alá menne, aki nyereséggel eladta, sávosan elkezdheti visszavenni.

 

Kanga (Richter):” - Mind, mind, akik itt vagyunk,és akkor egyszerre csak arra ébredünk egy reggel, hogy mi történik? Az történik, hogy itt tekereg közöttünk EGY NAGY, ERŐS ÁLLAT.”

 A jelenlegi piacon a deffenzivitás olyan erős, mint amilyennek Kanga tűnik a Százholdas Pagonyban. 40.000 Ft körül adják, 38.000 Ft körül vegyék portfóliókba.

 

Malacka (PannErgy):Méz - mondta Malacka határozottan, aztán gyorsan hozzátette: - Én majd megásom a vermet, és közben te elhozod a mézet.”

Remélem a veremásással lassan végeznek, és a kitartóak megkapják a mézet. Portfólióba vegye, vigye, tartsa.

 

Devizapiaci Karinthy rajongók élvezzék még a mesét az EUR/HUF longokban, 282,5 Ft esetleg 285 Ft-ig. Dávid és Góliát párharcát remélem a helvét Dávid fogja megnyerni, ezért továbbra is tartanék 1,2 körül EUR/CHF longokat.

Ha eurójával nem akar halandzsázni, akkor a pénzét ideje OTP euró kötvénybe vágni! Aki utoljára nevet, annak a pénze Mol Magnóliában lehet!

 

Az izomláz és egy Karinthy mű legyen Önökkel! Óvatos és sikeres kereskedést!

 

 

Ziegler Mátyás

Címkék: portfolioblogger

Kedvenc kávéházamban beszéltem meg a találkozót régen látott barátommal. Évek múltak már el legutolsó találkozásunk óta, de minap telefonozott, hogy sürgősen beszélni szeretne velem. Hamarosan meg is érkezett, pontos volt. A kávépincér ott termett mellettünk, s felvette a rendelésünket, egy kis idő elteltével két kiváló fekete mellett kezdődött érdekes beszélgetésünk.

Pár perc elteltével barátom elhallgatott, mélyen a szemembe nézett, s a világ legtermészetesebb mozdulatával a belső zsebébe nyúlt, s már ujjai között tartott egy csillogó aranyérmét. - Erről szeretném a véleményedet kikérni.  – Pénzre van szükségem,  s kíváncsi vagyok a véleményedre, s nem mint barátot, hanem mint régi tőzsdést kérdeznélek. Az érmét kezembe adta, amit megbűvölve bámultam, s régi iskolatársam szavait alig hallottam.

kruggerrand érme.jpg- Ez egy dél-afrikai Krugerrand érme, családi örökség. A legendás érme misztériuma az afrikai történelemből ered, 1967-ben kezdték a verését, azzal a céllal, hogy értékesítsék az országban bányászott aranyat. Elsőként tartalmazott pontosan 1 uncia színaranyat, befektetési érmének szánták, noha törvényes fizetőeszköz is volt. Utóbbinak praktikus oka volt: az USA-ban  a 60-as években minden aranyat be kellett szolgáltatni az államnak, kivéve a hivatalos pénzérméket. A Krugerrand varázsát az is növelte, hogy a 70-es, 80-as években az apartheid rendszer elleni embargó miatt a nyugati országok tiltották az érmék behozatalát. Az érme neve onnan ered, hogy előlapján Paul Kruger  (1825-1904) az angolok elleni búr ellenállás szimbolikus alakja, a Dél-Afrikai Köztársaság (Transvaal) elnöke látható. A hátlapot az ország egyik őshonos állata, a springbok-antilop motívuma díszíti. A Rand név hegyvonulatot, hegygerincet jelent, és a Witwatersrand-ra utal, arra az ásványkincsekben gazdag hegységre, amelyből állítólag a világon valaha kitermelt arany 40%-a származik…

Az érme pontos adatai:

 

össztömege: 33,930 g

ebből arany: 31,103 g

finomsága: 91,67% (22 karát)

átmérője: 32,77 mm

vastagsága: 2,84 mm

Így kezdődött éjszakába nyúló beszélgetésünk, aranyról, olajról, árutőzsdéről, s mindenek előtt arról, hogy miként is lettem árutőzsdei spekuláns. A rendszerváltozás után taxizni kezdtem, s amíg a droszton várakoztam, olvastam újságjaimat, a legkülönfélébb utasaimmal pedig beszélgettem hol politikáról, hol gazdaságról. Nemegyszer vittem brókereket, üzletembereket a Tőzsdepalotához, s mint sokan mások az aranyévekben én is megpróbáltam a részvényekkel spekulálni. Még akkor könnyű volt pénzt keresni részvényekkel!  A taxizás után egy szállítmányozási céget kezdtem el vezetni, s akkor szembesültem vele, hogy a gázolaj ára, hasonlóan a részvényekhez, erősen ingadozik, ami a vállalkozás költségeit hol drasztikusan megemelte, hol egy kis könnyebbséget hozott. S akkor jött az ötlet, hogy lefedezzem magam a túlzott áremelkedéssel szemben!  Az iraki háború megindulásakor úgy gondoltam, hogy az olaj ára emelkedni fog, s közvetve a finomított anyagoké is (gázolaj). Olajat vettem. Az olaj ára emelkedésnek is indult, ami magával húzta a benzin árát is, ami a cégem nyereségét apasztotta rendesen, de az árutőzsdei ügyletem ezt kellő mértékben kompenzálni tudta. A következő stáció akkor kezdődött spekuláns életemben, amikor rájöttem, hogy az árfolyam esésére is lehet spekulálni!  Valahogy így kezdődött, ami oda vezetett, hogy a válság kezdetén úgy döntöttem, hogy a vállalkozást felszámolom, de a tőzsdei spekulációim nem maradtak abban, sőt akkor kezdődtek igazán!

Manapság már rendszeresen halljuk a híradásokból, hogy a nemzetközi határidős piacokon drasztikusan emelkedett az adott termék vagy az alapanyag ára, beszámolnak az olaj és az arany aktuális kurzusáról.  A mai befektetőknek (spekulánsoknak) semmivel sem nehezebb búzát vagy kukoricát vásárolni Chicagóban, vagy a nyersolaj, arany ügyleteket lebonyolítani New Yorkban, mint a hazai részvényeket megvenni a Budapesti Értéktőzsdén. Az árupiacok alternatív befektetési formák az eddig megszokottak mellé, illetve helyett.  Az árupiaci termékekkel határidős piacokon, tőzsdéken lehet kereskedni, amelyeken bárki könnyen nyithat pozíciót, ha egy hazai befektetési szolgáltatónál számlát nyit, s rendelkezik a kellő fedezettel.

Kínában már 6000 évvel ezelőtt kötöttek határidős ügyleteket rizsre, Japánban a 17. században már írásos emlékek maradtak ilyen ügyletekről. A mai globális világban a világ tőkepiaci mozgásai Észak-Amerikában dőlnek el, a legfontosabb határidős árupiacok is szintén az óceán túloldalán találhatóak.

A legjelentősebb árutőzsdék:

CME – Chicago Mercantile Exchange: agrártermékek: húsok, tej, vaj

CBOT-Chicago Board of Trade: agrártermékek: búza, kukorica, szója,rizs, nemesfémek: arany,ezüst

NYMEX-New York Mercantile Exchange: energia: olaj, benzin, fűtőolaj, földgáz

ICE-Intercontinental Exchange: energia: olaj és feldolgozott termékek, szén, áram, emisszió

ICE, volt NYBOT: kávé, kakaó, narancslé, gyapot, cukor

LME: London Metal Exchange: ipari fémek: alumínium, réz, cink, ólom, ón, nikkel

 

Arany

Az emberiség történetében mindig kitüntetett szerepe volt az aranynak. A vagyon, a hatalom, a gazdaság  megtestesítője, amiért háborúkat indítottak, kalandorok vágtak neki az alaszkai hegyeknek, a kialakuló infláció elől menekítették aranyba az emberek a pénzüket, ékszereket készítenek belőle.  Bár sokan kételkednek már mostanság abban, hogy tartósan ilyen magas marad az arany árfolyama, illetve további növekedési potenciál van benne (jómagam is így gondolom), azért az mégiscsak elgondolkodtató, hogy jószerivel minden utcasarkon már arany lapkák és tömbök megvásárlására buzdítanak bennünket (2000-ben 250 dollár, jelenleg 1590 dollár egy uncia arany ára, a közelmúltban 1960 dolláron is jegyezték).  Ha engem kérdez valaki, én a Krugerrand eladásán egy pillanatot sem gondolkodnék…

Nézzünk egy példát arany határidős ügyletre:

minimális elmozdulás 10 cent unciánként, azaz 10 dollár kontraktusonként

Nyitás:  1 kontraktus  vétel 1530 dolláron

Zárás: 1 kontraktus eladás 1570 dolláron

Befizetett alapletét: 5200 dollár

Nyereség: 400 dollár

 

Olaj

oil.jpgAz olaj a világ legaktívabban kereskedett terméke. Árfolyamának világgazdaságra gyakorolt jelentős hatása miatt nincs hozzá hasonlítható fontosságú termék. Sok határidős piacon kereskednek nyersolajjal, ezek minősége, összetétele és ezért ára is eltér egymástól. A két legismertebb:   a Light Sweet Crude röviden Crude, míg Európában az északi-tengeri  Brent típus.

Nézzünk egy példát olaj határidős ügyletre:

Kereskedési név:   Light Sweet Oil

kereskedési egység:  1000 hordó (kb. 160 000 liter)

minimális elmozdulás 1 cent hordónként, azaz 10 dollár kontraktusonként

Nyitás:  1 kontraktus  vétel 90 dolláron

Zárás: 1 kontraktus eladás 95 dolláron

Befizetett alapletét: 4850 dollár

Nyereség: 5000 dollár

 

Mi mozgatja az árfolyamokat?

Kave.jpgLegegyszerűbben talán úgy mondhatnám el, hogy a piaci szereplők, a  kereslet  és a kínálati oldal változásai.  Az előttem heverő, félig elfogyasztott  kávé példájával szemléletesen  el lehet mondani (az arany – és olajpiaci híreket most nem taglalnám, hiszen a médiumok nem kis teret szentelnek nekik mostanság). Ha sokan hódolnak ennek a szenvedélynek, mehetnek magasabbra az árak, amennyiben  csökken a fizetőképes kereslet, csökkenhet az ára. Ez levezethető a világgazdaság  jövőbeni alakulásából, mélyül a válság, vagy esetlegesen a recesszió múlóban van.  Rövid távon miként alakul a befektetők megítélése, ezen dolgokról, mennyire nő a kereslete a kockázatosabb befektetési eszközosztályoknak (részvények, árupiaci termékek), milyen várakozások vannak a jegybankok fiskális és monetáris lépéseiről.  Az elmúlt években  az árupiaci termékek trendszerűen mozogtak együtt (emelkedtek), ezt árupiaci szuperciklusnak is nevezik.

 A kávénál maradva tudni kell, hogy két fő fajtája van: az arabica és a robusta. Az arabica típusú a jobb minőségű, de termesztése sokkal nagyobb körültekintést igényel. Természetéhez megfelelő körülményeket elsősorban 900 méternél magasabb trópusi területeken találhatunk, emellett fontos a megfelelő hőmérséklet és a csapadék mennyisége. Legnagyobb termesztők: Brazilia, Kolumbia, Mexikó. A robusta gyengébb minőségű, de igénytelenebb és ellenállóbb. Elsősorban Nyugat-Afrikában és Indonéziában termesztik (Vietnam, Indonézia, India a legnagyobb termesztők. Tehát beláthatjuk, hogy az árfolyamokat  kínálati oldalról elsősorban az időjárás és a különböző betegségek befolyásolják, keresleti oldalról a folyamatosan bővülő fejlődő országok fogyasztásával lehet számolni.  A  kávéval tőzsdén kereskedők pedig árgus szemekkel figyelik, hogy milyen gazdasági-politikai hírek érkeznek a termesztők országából: törzsi lázadások, az államok beavatkozása, sztrájkok…

A modern kori jockeyewingok a Budapesti Értéktőzsdén

A magyar tőzsdének sokan hátat fordítottak már, mert kevés a kereskedhető részvény, kevés a spekulációs lehetőség. Ez részben igaz csak, mert a részvényszekcióban bevezetett certifikátokkal, könnyen lehet kereskedni az olaj, földgáz, az ezüst,  arany  árfolyamára spekulálva. A bátrabbak, illetve nagyobb kockázattűrő képességgel rendelkezők ezt turbó termékekkel is megtehetik, ami a tőkeáttétel lehetőségét hordozza magában. (A certifikátokat forintért lehet megvásárolni, a vétel és eladói oldalról árjegyző gondoskodik, vagyis likvidnek mondhatóak, ami sok részvény esetében ugye már nem mondható el!)  A részvénybefektetéshez szokott börziánerek egy kis tájékozódás után felfedezhetik azt is, hogy shortos certifikátok is vannak, vagyis a nyersanyagok csökkenésére is lehet spekulálni!

Nézzünk egy példát: az WTI olaj árfolyamesésére szeretnék spekulálni a BÉT-en, certifikátokon keresztül.

Az olaj árfolyamát 98 USD-on jegyzik a nemzetközi árutőzsdéken. Amennyiben úgy határozok, hogy tőkeáttételes, short certifikátot vásárolok, és az olaj árfolyama 5 dollárral csökken, 1 millió forint befektetéssel teóriám helyessége esetén közel harminc  százalék hasznot seperhetek be! (400 db certifikátot vásárolok 2400 FT/darab áron, aminek értéke az ötszázalékos olajár esetén 3120 Ft-ra emelkedik)

Barátomnak hosszan beszéltem az árutőzsdei befektetések (spekulációk) szépségéről, ezernyi buktatójáról. Lelkére kötöttem, ha egyszer arra adná fejét, hogy felbuzdulva az általam mondottakon belevágna, akkor előtte megkeresi a megfelelő céget, kiválasztja számára megfelelő brókerét, aki majd részletesen tájékoztatja ezen piacok kockázatairól és mellékhatásairól. De előtte még sokat kell tanulnia, olvasni, mert nem könnyű a spekulánsok élete, de akit egyszer is megcsapott a virtuális parketten adható,vehető kávé, olaj, arany illata, az nehezen fog szabadulni tőle.

Tudod, a Krugerrand –érmék hátoldalán található spiringbok  (vándorantilop)  a Kalahári-térségben fordul elő, él belőle vagy egymillió. Sokan vannak, mint a tőzsdei spekulánsok, mégis nagyon nehéz elejteni, akár a tőzsdei profitot: hiába tudod, hogy hol találhatod, nehéz közelébe férkőzni, s eltalálni. Ha ez mégis  sikerül, különös, életre szóló élménnyel gazdagodhatunk. Szőrzetében a gerincvonalon a martól a fartükörig húzódik egy 8-10 cm hosszú, hófehér szőrökből álló, kinyitható, felmereszthető „párta”, amit csak izgalmi állapotban és haláltusájakor láthat a vadász. Ezen pillanatot, a végtelen szavannáknak  szóló utolsó üzenetet a vadászok levett kalappal tisztelik meg.  Valami hasonló tisztelet és alázatot kell mutatnunk az árutőzsdék iránt is, hogy profitvadászokból ne váljunk áldozattá.

 

(A kávéházi történet kitalált, de az árupiaci tőzsdék és termékek, a lehetséges profit és veszteség igencsak valóságosak lehetnek. Az árutőzsdéken leggyakrabban kereskedett termékek a következők: fémek, nemesfémek – arany, ezüst,platina, palládium, réz; energia: nyersolaj, WTI nyersolaj, brent olaj, gázolaj, fűtőolaj, földgáz, benzin, urals med olajfajta , egyéb: gyapot, élelmiszer: búza, kukorica, rizs, szójabab, szójaolaj, szójaliszt, zab, kávé,cukor, fehér cukor)

Megjelent a Gentlemen's Choice 2012./3. számában 

 

 

Szoták Attila

 

Címkék: portfolioblogger

Remélem, nagyon sok olvasó jelenleg az erős forint :) hatását kihasználva most éppen valamely bajban lévő dél-európai ország gazdasági fellendülését támogatva a déltengereken múlatja a napokat vagy éppen a legendás „ hagy dolgozzon a pénz „ mondat megvalósításának keretében pénze valamely fix lekötésben kamatozik, véletlenül sem gondol a pénzcsinálásra a pénzpiacokon. Akiknek még ez az erős forint is túl drága, az vagy itthoni pihenést választ arra, hogy pár napra ki tudjon kapcsolni, vagy „kénytelen” a pénzcsinálás mindennapi teendőivel foglalkozni. De hogyan jön ide az alkímia? Hiszen bármi is volt régen, vagy bárminek is gondolták az alkímiát, ma közönséges fémek arannyá és ezüstté változtatásának és más kapcsolódó mágikus praktikáknak az áltudománya. Legalábbis a fejekben így él. Ha megfigyeljük jelenleg a piacokat, mintha tényleg egy alkimista laborban lennénk, hiszen ami most megy a piacokon, nem más, mint a „semmiből várat„ effektus modernizált változata. De miért is gondolom ezt? Nézzük végig a piacokat és a végén Önök is beláthatják, tényleg így van. Ha először a saját piacunkat tekintjük, kifejezetten nehéz dolga van az „piaci alkimistáknak”. Alacsony forgalom, szűkös kínálat,”enyhe” állami piacbefolyásoló döntések sora” teszik „kiszámíthatóvá” és egy 5000 méteres akadályfutássá a hazai pénzpiaci pénzkeresést. Ha valaki az elmúlt hetek lottóötösének biztonságos befektetést keres, nyilvánvalóan állampapírt fog választani 7-8 % körüli éves hozammal. A hozam nagysága a lekötési idő függvényében változik. Aki hozam tekintetében ennyivel nem elégszik meg, továbbléphet a vállalati kötvények birodalmába, amelyek még mindig bizonyos szempontból „kockázatmentesnek” tekinthetőek. (természetesen abból a szempontból vizsgálva, hogy mint kötvények, normál esetben a lejárat végén kifizetik a tőkét+a futamidő alatt fizettek kamatot) Természetesen, most azzal nem foglalkozunk, hogy a vállalati kötvények, mivel nem államilag garantáltak, egy kibocsátó cég csődje esetén jelentős fájdalmat okozhatnak a kötvénytulajdonosoknak, de most feltételezzük, hogy a befektetők olyan vállalati kötvényeket vásárolnak, amelyek nem mennek tönkre a futamidő alatt. Ezek a kötvények jellemzően valamekkora kamatprémiumot kénytelenek fizetni (ez 2-3 % többletkamatot jelent az állampapírokhoz képest, az „állami garanicátlanság okán”. Akik nem forintban, hanem devizában szeretnének pénzt lekötni, továbbra is a devizás vállalati kötvényeket érdemes figyelniük (lásd korábbi írásunkat az előző számok egyikében).

 Akinek ez kevés, az még manapság is a BÉT-re merészkedik ki leggyakrabban. Hiszen bármennyire, sárga, bármennyire, savanyú, mégiscsak a miénk. Tehát aki forintban szeretne a kötvényeknél nagyobb hozamot elérni, nyilvánvalóan hazai részvényt keres. De melyiket? Egyszerre könnyű, és egyszerre nehéz a válasz. Ha valaki „biztosra” akar menni, nyilvánvalóan az OTP, MOL, Richter trióból válogat, vagy fél szemmel esetleg az EGIS, Mtelekom papírjait figyeli. Persze biztos a halálon kívül kevés van, de ezek a papírok mindegyikére igaz az, hogy nagy valószínűséggel tönkre nem mennek, tehát elsősorban a belépési és kilépési árfolyamra kell koncentrálnunk. Mivel a külföldiek döntően az OTP-vel foglalkoznak, jelenleg a bankpapírnak van akkora forgalma, hogy a hosszabb távú befektetési stratégia mellett bátor vállalkozók akár napi ügyletekkel is próbálkozhatnak.. Manapság sok ügyfél jegyzi meg nekem, nem lehet semmit csinálni, mert alacsony a forgalom. Ez részben igaz, de csak részben. Hiszen, ha nem Soros Györgyként 500.000 darab OTP-kel ügyletelünk naponta, akkor akár pár ezer darabos OTP készletünket is el tudjuk adni, vagy meg tudjuk venni nap mint nap. Amíg ezt meg tudjuk csinálni, kit érdekel a forgalom? Az árfolyam az, ami érdekeljen minket! A jelenlegi nyári időszakban azt látom, hogy 3.400 Ft vagy alatta meg kell venni a papírt, ha pedig 3.600 Ft vagy felette tartózkodik, érdemes tőle megválni. Nyilvánvaló, ha ebből az említett sávból valamelyik irányba intenzíven kilép, akkor a stratégia átdolgozása szükséges. A Mol már egy kicsit nehezebb pálya, mert itt tényleg a napi forgalom jóval alacsonyabb, mint az OTP-é, viszont mivel „pénzpiaci válság” van, ebből a szempontból én sokkal stabilabbnak érzem fundamentálisan a papírt. Ennek köszönhetően valószínűleg az árfolyam volatilitása alatta marad a bankpapírénak, viszont itt annyira a kefét sem kell rágni az árfolyam alakulása miatt. 16.000 Ft vagy alatta sávosan bátran vehető, 18.000 Ft körül meg el lehet kezdeni eladni. Nekem a titkos álmon a 20.000 Ft, tehát aki több csomag Mol-t tud venni, az képezhet akár egy csomagot a kerek szám eléréséig. A Richter, mint defenzív papír, nagyon stabil, viszont számottevő forgalom nélkül pár ezer darabbal jelentősen bemozdítható az árfolyama. Nagyobb portfóliókba mindenképpen ajánlott, akár hosszabb távra is, olyan „ saját nyugdíjalap” kialakítására is alkalmas. Az EGIS esetében a kicsi forgalom nagy hátrány, de fundamentálisan stabil a cég, nagyobb portfóliók töltelék papírjaként kiváló. Az Mtelekom pedig az osztalékhívők „szent” papírja, bár én személy szerint kevéssé szeretem, azt látom ebben a papírban kicsit átírva az eredeti dalt „ osztalék és semmi, a vágyam csak ennyi, és csendben elmenni tovább.” Ha valaki nagyobb izgalmakra vágyik, nagyobb kockázat mellett, akkor az ő számára tág teret nyújt a BÉT „gagyi papír szekciója”, ahonnan nem emelnék ki papírt, mert nem szeretnék megsérteni senkit. A befektetők úgyis ismerik e szekció minden „szépségét”, aki pedig nem annak azt javaslom nem merészkedjek a „Minotaurusz labirintusába”, mert higgyék el, manapság nincs Ariadné, vagy ha van is, a válság miatt nincs „fonala”, és az ember könnyen otthagyja a fogát a „szörnynek”.

 

Ha továbblépünk a nemzetközi piacok felé, mintha a Földről elindulnánk az Univerzum felé. Kitágul a tér, viszont nem lett és nem is lesz könnyebb dolgunk. Mint Kevin Costner a Waterworld-ben, mindenhol csak víz, sehol nem látszik egy talpalatnyi szárazföld, de a legendák szerint létezik, és mindenki azt akarja megtalálni. A nemzetközi piacokon is ez a helyzet, végeláthatatlan lehetőségek a piacokon, és ebből a végeláthatatlan dologból szeretne mindenki valamilyen számukra kedvező hozamot elérni. Ha a befektetők elhiszik, hogy az eurózóna nem dől össze, akkor a jelenlegi PIIGS válság nagyon kedvező kötvényhozamokkal kecsegteti az érdeklődőket. Csak abban kell hinni, hogy ezek az országok nem fognak csődbe menni, mindig teljesítik fizetési kötelezettségüket. Ha ez így van, lesz akkor egy spanyol vagy portugál, vagy olasz kötvény nagyon jó befektetés lehet leendő euró kötvénytulajdonosoknak. Ha valakinek ez mégsem elég, választhatja valamelyik részvényt. A nemzetközi piac hátránya, hogy a hazai piaccal szemben sokkal kevesebb információ érhető el a papírokkal kapcsolatban, tehát ebben az esetben érdemes kikérni befektetési tanácsadójuk véleményét, tanácsát. Sok befektetési cégnél rendelkeznek egy adott országgal kapcsolatban modell- és/vagy mintaportfólióval, ahol megszűrve az adott piacot, kínálnak a befektetőknek a papírokról információkat, piaci stratégiákat. Természetesen nem ennyi a világ, ha valaki nem talál kedvére való részvényt, irány a net, és kereshet saját magának tetszőt. Ebben segíthetnek esetleg a külföldi gazdasági, tőzsdei témájú nyomtatott, vagy online felületek. Aki nem rövidtávú, hanem inkább közép, vagy hosszú távra keres külföldi részvényt, érdemes olyanban gondolkodni, amelyeknek tevékenységi köre „válságálló”. Vagyis enni, inni, világítani a válságban is kell. Amikor válság van, érdemes a defenzív papírokat keresni, ha viszont véget ér a „válság” az intenzív, növekedési szemléletű papírok felé fordulni. Ez az egész világot „fogva tartó pénzügyi válság” nem holnap fog véget érni, de ez jó lehetőség is azoknak, akik a pénzpiacokon szeretnének spekulálni.

Sokan izgulnak az euró miatt, mi lesz vele, megszűnik,nem szűnik, most gyenge,mikor lesz erős stb… Nézzék meg, lehet hogy az előző időszakhoz képest az euró gyenge, de valahol nem is baj, hogy gyenge, hiszen az egész eurózónát „szponzoráló” német gazdaság viszont jól járhat a gyenge euróval, mert ez versenyképességi előnyhöz tudja juttatni. Így kaphatják vissza azt a pénzt, amit a „ kis disznókra költenek”. Ne feledjenek egy dolgot, a „spekulánsoknak” is van euró alapú befektetésük, ha borulna az euró ŐK is veszítenének. Nekik nem a teljes összeomlás a jó, hanem az állandó bizonytalanság által generált volatilitás. Hiszen azt már évszázadok óta köztudott, hogy „zavarosban a legjobb halászni”.

 

Ha vigyázó szemünket az óceán másik partjára vetjük, mit látunk? Valami hihetetlen dolgot. Mintha egy másik világot látnánk. Válság ide, válság oda, az amerikai indexek csúcsra járatva, a jelentési szezonokban a cégek nagyobb része javítani tud az eredményén. Ben apót (a FED elnöke) Chuck Norris segíti, vagy egy mentalista? Nem tudni, de azzal hogy a 100 dolláros klisét az elmúlt időszakban szinte folyamatos műszakban használták, megtette a hatását. A nagy kérdés az, a problémákat „egy baromi nagy szőnyeg alá söpörték, vagy nincs is probléma?” Probléma biztos ott is van, de a dollár „világuralma” egyelőre megvédi az USA-t az összeomlástól. De jön-e Michael Douglas, és ha igen, mikor?   De amíg a mozikban nem adják az Összeomlás című filmet, addig a dollárban befektetni kívánók bátran csipegethetnek az S&P 500 indexben szereplő részvényekből.

 

Devizapiaci alkimisták pedig, akiknek minden napra szükségük van az adrenalin fröccsre, mostanában nem panaszkodhatnak. Az EUR/HUF kellően sokat mozog 285 Ft és 300 Ft között, köszönhetően Timur és csapatának, akik Don Quijote és Sancho Panza-ként veszik fel a harcot az világ ortodox szélmalmaival. De az EUR/USD rajongók is mindig találnak pár száz pip-nyi elmozdulást ebben az 1,2-1,3-as erőtérben. De lehet nyugdíjalapot képezni 1,2-nál az EUR/CHF párban is, és a Távol-Kelet rajongóinak is mindig találni lehetőséget egy-két körre az EUR/JPY illetve az USD/JPY párokban.

 

Ha valaki jelenleg óvatos duhaj szeretne lenni, és akár forintban, akár devizában megelégszik a részvényeken viszonylag gyorsan elérhető 3-5 %-os nyereséggel, azok az a sok kicsi, sokra megy alapon, éves szinten viszonylag kedvező hozamokat érhetnek el. Aki pedig a devizapiacon törekszik az óvatosságra, ott is igaz, „ha ma elviszed a biztos nyereséget, holnap új napra ébredsz, és nyithatsz újabb pozíciót”. Akinek pedig a fent említett stratégia egyike sem kielégítő, az keresse tovább az aranycsinálás lehetőségét. Nem nehezebb, mint pénzt csinálni ma a pénzpiacokon, viszont ne feledjék: Nem mind arany, ami fénylik!

Megjelent a Gentlemen's Choice 2012./3. számában

 

 

 

Ziegler Mátyás

Címkék: portfolioblogger

"Vörös kereszt"

 2012.08.21. 22:29

A mai napon egy nemes évfordulót ünneplünk. 1864-ben, ezen a napon alakult meg a Nemzetközi Vöröskereszt. A vöröskeresztes mozgalom ötlete egy svájci üzletember fejéből pattant ki, aki megszervezte a solferinói csatatérről a sebesültek ellátását, a környező lakosság segítségével. 1864-ben megszületett az első nemzetközi egyezmény a háborús sebesültek megkülönböztetés nélküli védelméről.

Ha nyomon követjük a jelenlegi illetve az elmúlt időszak hazai és nemzetközi gazdasági eseményeit, hasonló kép bontakozik ki előttünk, mint amit a több mint 100 évvel ezelőtti egyezmény tartalmaz. Ugyanis jelenleg a háborús sebesülteket megkülönböztetés nélkül védelemben részesítik. Lásd a görög harcosok mély sebeit, a spanyol, portugál, olasz haderő katonáin esett jelentős sérüléseket. Mintha attól mindenki megnyugodna, ha az ütőér vérzését nyomókötéssel elállítva minden rendben lenne. De ugye attól, hogy nyomókötéssel elláttuk a sebet, még nem hoztuk helyre az ütőeret. Ez van most a „manana” országokban. Bár látszik némi akarat arra, hogy a különböző sebesülteket elkülönítsék egymástól. A görög harcosok körében van a legnagyobb sérülési hullám. Viszont az orvosi team legnagyobb problémája, hogy a görög sérülések olyan nagyok, ami esetleg egy olyan fertőzés hullámot indítana el a többi hadsereg katonái között is, amire jelenleg még nem áll rendelkezésre megfelelő vakcina, vagy több, kísérleti stádiumban lévő szerrel történik próbálkozás a járvány terjedésének megfékezésére. A jövő nagy kérdése, ki lesz az erősebb? A járvány vagy a járvány megfékezésén munkálkodó „orvos csoport”?

Nézzük a piacokat: 

OTP: A múlt heti gyorsjelentés „várakozásoknál jobb számai (le a kalappal a Sanyi bácsi előtt, még mindig nagyon tud valamit az öreg J)” azt a hamis illúziót keltették, mintha az eddigi sérülések inkább csak karcolások lennének, mélyebb sebek helyett. Viszont az azóta eltelt napok mozgása mégis azt mutatja, mintha kicsit kevesebb betadin-t használtak volna a sérülés fertőtlenítésére. Vigyázni! A komolyabb sérülések esetén mindig érdemes tetanusz oltást kérni! Aki a múlt héten sikeresen kiszállt belőle, 3.550 Ft alatt sávosan veheti vissza, természetesen figyelve arra, hogy a visszavételi ár jó esetben alacsonyabb legyen, mint ahol kiszálltak belőle.

MOL: Az olajpapír nagyot esett a gyorsjelentés hatására, és úgy nézett ki, hogy ebből akár komolyabb sérülés is lehet. De. Nem koszolódik olyan gyorsan az az olaj. Ha valami miatt 16.000 Ft alá kerülne, sávosan veszegetnék belőle.

Richter: Hát nem nehéz a különböző sérüléseket kezelni, ha van valami kapcsolat az gyógyszerek világával J. Mindezek ellenére az az érzésem, hogy a 40.000 Ft körüli szint jó kiszálló lehet rövidtávon, és hagyjanak maguknak időt arra, hogy a sebek begyógyuljanak 1.000-1.500 Ft-tal lejjebb legalább. Viszont, ha beüt valami új gyógymód (molekula sztori még mindig) akkor műtőssegéd legyen a talpán, aki utoléri.

 PannErgy: Hiába, a meleg vizes kúra mindig jó gyógymód volt az elmúlt évszázadok során is. Persze olyan lehet, ha nem figyelnek az ügyeletesek, hogy az éltető, gyógyító víz kifolyik a dézsából. De arra is figyelni kell, hogy a gyógyvizes kúra mindig hosszú kúra, és idő kell, míg kifejti jótékony hatását. Vegyék, tartsák a portfóliójukban. Ugye, tudják, a kártya elázik a vízben, úgyhogy semmi all-in.

A nemzetközi részvénypiacokon kivárást javasolnék, jön még nyárra hűvös ősz, kiveri a beutaló nélkül érkezőket a szanatóriumból az öreg csősz.

Devizapiaci törpecápák továbbra is vegyék az EUR/HUF longokat, mint egyszerű természetjáró kullancsszezonban az oltást. Tartsák az EUR/CHF longokat is, érkezik még a csatatérre a „Vöröskereszt svájci bizottsága”. Az EUR/USD pár pedig továbbra is olyan, mint az Ebola, ellenszere nincs, a megelőzés a legfontosabb.

 Ha eurójával nem akar vérmérgezést kapni, a devizájának OTP euró kötvényt kell adni. Lehet gyógyszere egy erős fekete, az Ön MOL Magnóliája megvan-e?

Az izomláz és egy „B” típusú elsősegélyláda legyen Önökkel! Óvatos és sikeres kereskedést!

Ziegler Mátyás

Címkék: portfolioblogger Címkék

Kihajolni veszélyes

 2012.08.15. 09:04

A mai napon ünnepli születésnapját Szűcs Judith magyar énekesnő. Sok-sok slágere közül nekem az elmúlt időszak gazdasági eseményeit figyelemmel kísérve a címben szereplő szám refrénje ugrott be: „Nem osztom a véleményedet, Mert a szorzót én határozom meg Az élet nem csak kétesélyes Senki nem szólt, hogy Kihajolni veszélyes! „ De van egy másik száma, amelynek az a címe: „Járd a Zorba dalát”: „ Életed egy múló pillanat, Csak tarka kép, mely mögötted marad. Végtelen az út, mégis rövid, Egy perc csupán, mi emlék ránk marad. Néha már úgy érzed, véget ér, De mész tovább, hogy megtaláld magad. Szívedet a bánat járja át, Pár jó barát körtánca elragad. Gyere csak, gyere hát táncoljunk, állj be a körbe, és álmodjunk! Öntsd ki a szíved a ritmusban, Járjad a Zorba dalát, gyere, hát!” Milyen érdekes, és sajnos milyen szomorú is, hogy mindenki a Zorba dalát járja, napkelettől napnyugatig. Járjad, járjad, csak nehogy megjárjad!

            De a mai napon, 1519-ben alapították meg Panama városát is. Miért van az embernek olyan érzése, mintha az egész világ egy nagy Panama Város lenne?

 

Nézzük a piacokat:

 

OTP: („Táncolj, gyere táncolj még, Ez a rejtelmek éjszakája csak a miénk”) A rejtelmek éjszakájáig, kettőt kell aludnunk, hogy megtudjuk, lesz e táncra kedve a befektetőknek a gyorsjelentés után. (Ne feledjük, Sanyi bácsiban egy Rodolfó veszett el. :)) Látszik a kivárás a piacban. Akinek van nyereséges papírja, és nem akar kockáztatni, adja el, és egy esetleges negatív korrekcióban 3.500 Ft-on vagy alatta elkezdheti visszaveszegetni.

 

MOL: („Kezdjünk új életet, kezdjük úgy, hogy én elmegyek…”) Én azért örülök a gyenge jelentésnek, mert ez lehetőséget ad arra, hogy 16.000 Ft vagy ennél lejjebb újra sávosan vásárolni lehessen a papírból. Nem féltem a papírt, hosszabb távon talpra fog tudni állni.

 

Richter: („Száguld a csupaszív jó öreg lokomotív”) : Bár továbbra is a nagy portfóliókban tartanék belőle, a jelenlegi szinteket inkább realizálásra illetve a régebbi 40.000 Ft körül beragadt pozíciókból történő kiszállásra használnám fel. Kell itt még lyukakat betömni, lehet még itt sarc-harc.

 

Pannergy: („Valami forró szerelem, Ami nem volt soha még! Valami szédült szerelem, Ennyi pont elég…”) Ebben a szövegben benne van minden, amiért valaki PannErgy-t tart a portfóliójában…

 

 

Nemzetközi piacon továbbra is kiszállást javasolnék a VW (140 euró felett) és a Hyundai (24,5 euró felett) papírjaiból, azért, hogy később olcsóbban vissza tudják vásárolni.

 

Devizapiaci törpecápák tartsák az EUR/HUF longokat vagy ha nincs még, vegyenek, és tartsák továbbra is az EUR/CHF longjaikat. EUR/USD pozíciókban meg tudják: „Bolond lyukból, bolond szél fúj…”

 

Ha euróban tartós slágerre vágyik, Ön az OTP euró kötvény vétele után boldogan trillázik! Ne legyen szomorú a gyenge eredmény mit sem számít, ha biztosra akar menni, Ön továbbra is Mol Magnóliára vadászik!

 

Az izomláz és egy Szűcs Judith CD legyen Önökkel! Óvatos és sikeres kereskedést!

 

Ziegler Mátyás

Címkék: portfolioblogger

Revolver

 2012.08.08. 11:16

46 éve jelent meg a Beatles együttes Revolver című albuma. A piacon mintha az olimpiai közvetítés mellett mindenki revolverhősnek képzelné magát, tüzel mindenre, ami él,és mozog. Közben pedig a legnagyobb alapkezelők mosolyogva, fegyverüket szögre akasztva pihennek valamelyik szigeten, „jól megérdemelt?!” szabadságukat töltve. Milyen ősz elé nézünk, ha visszatérnek? Fegyverropogásosra az biztos, de azt, hogy ki éli túl, azt még senki sem tudja.

 

Nézzük a piacokat:

 

OTP: A jelenlegi helyzetet én inkább a meglévő papírok eladására használnám ki, mintsem új pozíciók nyitására. A nyereséges papírokat sávosan adnám, és legelőbb csak 3.550 Ft vagy alatta kezdeném viszavenni.

 

MOL: Ha elérné a 17.800-18.000 Ft-os szintet, eladnám, vagy 16.000 Ft vagy alatta venném.

 

Richter: A jelenlegi szinteken kiszállnék belőle, és várnék.

 

A nemzetközi részvénypiacon, ha vettek VW-t vagy volt, akkor szerintem eladhatják.

 

Devizapiaci törpecápák vegyék továbbra is az eur/huf longokat szerintem, illetve tartsák a 1,2 körüli eur/chf longokat.

 

Ha nem kapott hőgutát, és nem ment el az esze, eurójából OTP euró kötvényt vesz, ugye? Feketére éghet a napon, de eurójának jót tesz, ha MOL Magnóliában vagyon!

 

Az izomláz és egy olimpiai műsor legyen Önökkel! Óvatos és sikeres kereskedést!

 

 

Ziegler Mátyás

 

Címkék: portfolioblogger Címkék

Pénz, pénz, pénz…

 2012.08.01. 08:28

Több szempontból is nagyon érdekes a mai nap. Ezen a napon, 1664-ben Raimondo Montecuccoli Szentgotthárdnál győzelmet arat a török felett. Viszont az utókor nem mint hadvezér gondol rá, hanem mint egy legendássá vált mondás megteremtőjeként: „ a háborúhoz három dolog szükséges: pénz, pénz és pénz.” ( Emlékiratok, 1667) Az igazsághoz hozzátartozik, hogy már előtte is használták ezt, de valahogy ővele maradt meg az emlékekben ez a mondat. Még közel 350 év után is mennyire erős igazság ez. Hiszen mit látunk manapság? A gazdasági válság (háború), semmi másról nem szól, hogy mindenkinek pénzre van szüksége. Sokra, többre, még többre. Van, ahol ment, megy a nyomda (FED), van ahol inkább a poroszos vonal a nyerő (ECB), de egy biztos, nagyon sok pénzre van szükség, hogy helyreálljon a rend a gazdaságokban. De meddig elég az esőerdők fája a papírhoz, ami a nyomdagéphez kell? Nagy kérdés!

 Ne feledkezzünk meg számunkra oly kellemes dátumról sem. 1946. augusztus 1-e „kemény” fizetőeszközünk, a forint születésnapja. Van-e annyira erős, mint Károly Róbert 1325-ös forintja? Hát………, ezt döntse el mindenki maga. 146 éve indult el a pesti lóvasút. Nekünk is váltanunk kellene már valami mágnes vasútra, mert egyelőre csak az a bizonyos „……..citrom” jut. Ez kell nekünk? Szerintem nem. És Önök szerint?

 

Nézzük a piacokat:

 

OTP: Hát eddig az történik, amit pár hete gondoltam. Remélem sikerült a 3.350-3.550 Ft közötti sávban szörfözniük, és minél több hozamot elhozni. Ne feledjék, ne foglalkozzanak a forgalommal, nem érdekel senkit, főleg nem a nyári „uborkaszezonban”, sávozzanak, mint a Balatonon a Büfé és a 120 cm-es bója között teszik teljesen érthető módon.

 

MOL: Remélem cseréltek OTP-re, mert akkor lassan, ha szerencsénk van és visszanéz 16.000 Ft alá, akkor újra vissza lehet szállni. Szerintem jól fog elsülni a mostani cégátszervezés a „fekete arany boszorkánykonyhában”.

 

Richter: Az elmúlt időszak jó alkalom volt a kiszállásra, vagy azért, hogy egy korrekció esetén visszaszállhassanak, vagy cseréljenek a jobban ficánkoló OTP-re. Nagy portfóliókban azért tartós elemként kötelező kemping felszerelés.

 

Pannergy: Nézzenek körül, sokat esett az eső manapság, minden zöld, pont az energia ne lenne az? Vegyék, vigyék jó étvággyal, tartsák a spájzban. Nem romlik meg, higgyék el.

 

Nemzetközi részvénypiacon továbbra is figyeljék a VW-t, most éppen ha van adják el 140 euró körül, és közel a 120 euró környékén vegyék vissza. A Hyundai is jó minden alkalommal, amikor 22,5 euró vagy alatta vehető. Sávosan. Facebook? Komár Laci jut eszembe: „ No miss, azt nem, nem…” Vigyázzanak, a „bio Alma könnyen kukacos lehet”.

 

Remélem, 280 Ft  alatti eur/huf szinteknél mindenki Michel Teló-t dúdolt angolul: Wow, wow
This way you gonna kill me, Oh, if I catch you, Oh, my God if I catch you…”.
Ja, és el is kapták a longot. :)))

Olcsó az euró, vegyen belőle, abból meg OTP euró kötvénybe ruházzon be! Fekete arany? Ragyog és ragad is, MOL Magnóliája van már Önnek is?

Az izomláz és egy sok-sok forinttal teli pénztárca legyen Önökkel. Óvatos és sikeres kereskedést!

 

 

Ziegler Mátyás

Címkék: portfolioblogger Címkék

A Hard Day’s Night

 2012.07.18. 09:07

1964. július 18-án jelent meg ezzel a névvel a Beatles következő lemeze, az azonos nevű film zenéjeként. „A mozi egy áldokumentumfilm majdhogynem valósághű stílusában készült, nyomon követi John, Paul, George és Ringo egy napját, amint viharként rájuk ront a hírnév. Épp most határozták el, hogy életükben először megszegik a szabályokat. Az elkövetkező 24 órában kidobják időbeosztásukat, semmibe veszik kötelezettségeiket és belekóstolnak a szabadságba. Sikoltozó rajongókat kell majd kicselezniük, el kell kerülniük a sajtót, ellen kell szegülniük menedzserüknek és ellenőrzésük alatt kell tartaniuk Paul rögeszmés nagypapáját.„Ha jobban megszemléljük, kicseréljük a neveket, hirtelen meghökkenünk, ezzel a sztorival hasonló történettel mintha találkoztuk volna mostanában. De hol is?

            Q3-t várni nem kell félnetek jó lesz. Valami hasonlót mondhatott a FED elnöke tegnap, csak azt felejtette el megmondani, hova helyezzék ki a befektetők a vesszőket. Valahogy az az érzésem, hogy forró ősz elé nézünk. A tájegységet a jóisten még nem választotta ki, (egy pár lehetséges helyszín: Magyarország, PIIGS földek, USA, Irán) de az ő fejében már biztos megvan a helyszín. Ha egy picit átírjuk az Európa Kiadó számát, akkor az „isteni refrén így hangozhatna”: „Küldj egy jelet fentről, lefelé!”

 

Nézzük a piacokat:

 

OTP: A végén szépen visszacsúszott 3452 Ft-ig. Ha valakinek még nincs ezen a szinten vagy lejjebb, vegyen egy csomagot, és továbbra is vesse vigyázó tekintetét a 3.600 Ft feletti magasságokra, eladási szándék miatt. Nagyobb elmozdulásra csak az IMF tárgyalásokkal kapcsolatos negatív-pozitív hírek hozhatnak a bankpapír árfolyamában, erre egyelőre a „hírzárlat” miatt nincs remény. Pozitív dolog lehet, ha az OTP „intenzív bankvásárlásba kezd itthon”, másképpen nehezen képzelhető „kedves vezetőnk” azon kijelentése, hogy „a bankok fele magyar legyen”. Sanyi bácsi, mégsem a mezőgazdaság a jó csapásirány? :)

 

MOL: Szépen tartja magát, viszont ha 17.000 Ft vagy fölé húzná a piac, eladnám és vennék rövid távra a jelenlegi szinten OTP-t. Aztán, ha gyorsan sikerül egy kb. 3-5 % körüli hozamot elhozni, és az olajpapír visszaesne 16.000 Ft alá, visszavenném. Fundamentálisan továbbra is jónak tartom, hosszú távra is.

 

Richter: Deffenzivitása pozitívan hat az árfolyamára, de egy OTP cserét itt is megtennék rövid távra.

 

Egis: Akinek régebbről van EGIs papírja, és nyereséges, megválnék tőle, vagy OTP-re cserélve, vagy egy 15.000 Ft alá történő visszakorrigálásra várva.

 

Est Média: Csak nekem van olyan érzésem, hogy ez a papír nagyon jó volt „napon túli” shortra? De kinek is?   

 

Pannergy: Vedd, tartsd és továbbra is olvasd a Kosto könyveket.

 

Ha valakinek a nemzetközi részvénypiacon van VW részvénye ezeken a 130 euró feletti szinteken eladhatja, és pihenjen megérdemelten egy új Bogár kormánya mögött. 120 euró vagy alatta meg vegye vissza. Hyundai szalonba is beszabadulhatnak 22 euró körül.

 

Devizapiaci gombafejűek 285 Ft körül továbbra is gyűjtsék az eurót, gyúrjanak arra, hogy a cetcápa kiüti a kis snecik 1,2-as szint alá bebújtatott eur/usd stoppjait, és 1,2 alatt óvatosan vegyenek bele. „Jó játék lehet 96-97 között az eur/jpy long is. De savanyítási időszakban ne felejtkezzenek meg az eur/chf longokról sem.  

 

Ha ősszel nem gombákból akar megélni, a kamatot merheti az OTP euró kötvényből kimérni! Ha magnóliákhoz hasonló fosszíliákra vágyik, akkor Ön MOL Magnólia után bányászik!

 

Az izomláz és egy Beatles CD legyen Önökkel! Óvatos és sikeres kereskedést!

 

 

Ziegler Mátyás

Címkék: portfolioblogger

Gyere te nímand…

 2012.07.11. 08:52

Ma több emléknap is van amire érdemes megemlékeznünk. Két éve hunyt el Kállai Ferenc. Idősebbek, fiatalabbak több lassan ikonikus szerepére emlékezhetnek, elég ha a Macskafogó című filmet említem, vagy a Tanút. Hihetetlen, hogy ez utóbbi film, több mint 40 évvel elkészülte után is milyen örökérvényű igazságokat hordoz magában. Hiszen a nemzetközi helyzet fokozódik, csapásokat adunk, csapásokat kapunk, most is van „Gogolák elvtársnő” és az élet most sem habostorta sem itthon, sem külföldön. Az is igaz, hogy menet közben próbáljuk meg az önbizalmat megszerezni, és nehéz…………nagyon nehéz a gazdasági helyzet minden területen. Bástya elvárs pedig továbbra is kellően szerény, hisz ezt szereti magában. Viszont, ha a szexualitást meghagyjuk a hanyatló nyugat ópiumának, lassan nem lesz majd mit kérni, ha itt az idő.

De emlékezzünk meg Zerkovitz Béláról is, akinek ma van a születésnapja. A századforduló népszerű sanzon és operettszerzője volt. Kicsit hasonló manapság a helyzet, képzeljük magunk elé a füstös kiskocsmák kockás abrosszal leterített asztalait, halk zongoraszó mellett éneklik a kuplékat. Nem foglalkozik senki a külvilággal. Mintha a jelenben is ez történne, akár itthon, akár külföldön nézünk szét PIIGS fronton. A válság egyre mélyebben hatol a húsokba, de mintha a vezetők valamelyik összejövetelen érzéstelenítőt ittak volna, szinte fel sem fogják, egy dominó eldőlésével nem dominó day lesz, hanem dominó years. De mi addig is hallgassuk Zerkovitz egyik kedves nótáját:

…”Gyere te nímand, légy az enyém
Te vagy a leggusztább legény
A te kurázsid, a te stelázsid
Szebb, mint a legszebb költemény
Gyere te nímand, gyere babám
Maradj a nőcskéd oldalán
Nincsen a Földön több mint egy év
Gyere te nímand, azt légy az enyém”

 

Nézzük a piacokat:

 

OTP: Bár sokan fanyalognak a forgalom miatt, és valahol igazuk van,de bármennyire is sárga,meg savanyú, mégis a miénk. Ne foglalkozzanak a forgalommal, 3.450 Ft vagy alatta vegyenek, 3.600 Ft körül meg adják el. Ha keresnek 4-5 %-ot, kit érdekel a forgalom, nem igaz? Nyár van.

MOL:Pelikán: Áh, ne politizáljunk. Nézzük, mi lesz az ebéd.
Pap: Tarhonya.
Pelikán: Nem ehetjük meg az aranytyúkot. Pedig egyszer már én is megkóstolnám, a fene egye meg!”

                Továbbra is ezt gondolom az olajpapírról, ez a mi aranytyúkunk, még ha fekete is. 17.000 Ft körül adják el, 16.000 Ft vagy alatta vegyenek, könnyű nyári kereskedésben. De akár hosszabb távra is tartható, de manapság ki mer tervezni hosszabb távra?

 

Richter: „Ugyan, kit csaptunk be? Magunkat? Mi tudjuk, miről van szó. A kutatókat? Azok örülnek, hogy plecsni van a mellükön.” Remélem a molekula sztori miatt egyszer befut az a plecsni. Addig is Erik bácsi naponta 5-ször Mekka felé, hálát adva a gyenge forintért. 37.000 Ft felett adni, 36.000 Ft körül venni. Rövid távra tekintve.

Pannergy: „Az imperialistákat? Ühüm, azoknak alaposan túljártunk az eszén. Nem szeretnék most a helyükben lenni! Kiadtuk a jelszót: legyen magyar narancs! És lett magyar narancs. Mi nem ígérgetünk a levegőbe, Pelikán.” Remélem, a vezetők is így állnak hozzá a papírhoz. Venni, tartani, kitartani.

Nemzetközi piacon továbbra is az autó a menő VW 120 euró vagy alatta, Hyundai 22 euró körül. Devizapiaci törpecápák tartsák az eur/chf longokat, és a mivel „a tények makacs dolgok” az eur/huf párban is inkább longokat keressenek 285 Ft körül.

 

Ha elege van már a melegből de nem akar ráfázni, eurójával OTP euró kötvényre pályázik! Az aranytojást tojó tyúk a szeme előtt lebeg, ha Önnek a pénze MOL Magnóliában ketyeg!

 

Az izomláz és egy operett CD legyen Önökkel! Óvatos és sikeres kereskedést!

 

 

Ziegler Mátyás

Címkék: portfolioblogger

süti beállítások módosítása
Mobil