Az év végéhez közeledve vizslató szemek kutatják, hogyan alakulnak az eladási statisztikák. Barométerkén hasznáják az elemzők a várható forgalom alakulása szempontjából a Wal-Mart eladási statisztkáit, s következtetnek az egész ágazatra mindabból. De honnan jött ez a cég? Életrajzi sorozatunkat a Wal-Mart mágusával, Sam Moore Waltonnal folytatjuk (1918-1929)

A Wal-Mart mágusa

Ezerkilencszáznyolcvannégy egyik reggelén a Wall Street arra ébredt, hoy megszállta egy csapat hawaii hulatáncos, akiknek a hasonszőrű zenészek ukulelén pengették a talpalávalót. A táncosok gyűrűjében egy apró termetű, nagyapóforma, idős úr álldogált, aki leginkább egy isten háta mögötti arkansasi városkából idevetődött turistára emlékeztetett. A látszat ezúttal nem csalt, az idős úr valóban onnan származott. És most itt volt, az amerikai nagytőke fellegvárának kellős közepén, egy rikítóan színes hawaii ingben, fűszoknyában, virágfüzérrel a nyakában.
Sam Walton fogadást kötött az alkalmazottaival, hogy ha sikerül 8%-os vállalati nyereséget produkálniuk az adók levonása előtt, akkor végigtáncol a Wall Streetten, mégpedig hawaii stílusban, azaz hulázva. A példátlanul sikeres társaság pedig ezúttal is felülmúlta a várakozásokat, így Walton kénytelen volt beváltani az ígéretét. A produkcióról később ő maga így nyilatkozott: „Egész jól sikerült hula volt.” A menet végállomása, mint Walton minden addigi vállalkozásáé, ezúttal is a bak volt.
Sam Walton volt az alapítója minden idők egyik legsikeresebb amerikai vállalkozásának, ő maga pedig az üzleti világ két lábon járó legendájává vált. Híres volt közvetlen modoráról, becsületességéről és nem utolsósorban páratlan üzleti érzékéről. 1985-ben – egy évvel a nevezetes Wall Street-i táncmenet után – ő vezette a Forbes 400-as toplistáját, mint Amerika leggazdagabb embere. 1991-ben, egy évvel a halála előtt, a teljes Walton-vagyon 22 milliárd dollárra rúgott, amit addigra már felosztott a felesége és négy gyereke között. Walton nem szeretett kérkedni a vagyonával: „Egy rakás papír, semmi több. A tényleges vagyonom mindössze egy kisteherautó és némi áru a Wal-Martban.”.
1995-re a kis arkansasi boltból, amivel Walton kereskedői pályafutása indult, több mint kétezer Wal-Mart és Sam’s Club áruházból álló, egész Amerikát behálózó üzleti birodalom lett, Sam Walton pedig Amerika legnagyobb kiskereskedőjévé nőtte ki magát.
Walton született kereskedőtehetség volt. Oklahomában látta meg a napvilágot, és a missouri Columbiában nőtt fel. A gazdasági válság idején az apja csak nagy nehézségek árán tudta fenntartani a családot – mindennel kereskedett, ami a keze ügyébe került. Az ifjú Walton beiratkozott a Missouri Egyetem kereskedelmi szakára, ahol rendkívüli szorgalmának köszönhetően kiváló minősítéssel szerezett diplomát. A Zeta Phi diákszövetség újságjának egyik 1940-ben megjelent számában társai a „hajtós Walton”-ként emlegették.
Miután diplomázott, két kiskereskedelmi társaságnál is jelentkezett állásért – az egyik a Sears Roebuck, a másik a J. C. Penny volt. A meghallgatást követően mindkét cég szerződést ajánlott neki. 1940. június 3-án kezdett el dolgozni mint üzletvezető-gyakornok a J.C. Penney cég Des Moines-i áruházában, Iowában. Kezdő fizetése havi 75 dollár volt. Az itt töltött tizennyolc hónap alatt sok mindent megtanult a kiskereskedői szakmából. Pályája e korai szakaszának egyik legnevezetesebb eseménye volt, amikor J.C. Penney meglátogatta az áruházat, és személyesen mutatta meg az ifjú Waltonnak, hogyan kell esztétikusan becsomagolni egy árucikket a lehető legkevesebb papír és kötöző anyag felhasználásával. Ezt a tulajdonosi személetet és a személyes kapcsolattartásnak a Penney által demonstrált gyakorlatát igyekezett később maga Walton is meghonosítani az üzleteiben.
1942-ben behívták a seregbe, ahol a belföldi katonai rendészet kötelékében szolgált különböző államokban. Miután huszonhét évesen leszerelt, haladéktalanul nekilátott, hogy megvalósítsa régi álmát, és rövidesen megnyitotta első üzletét az arkansasi Newportban. A Ben Franklin-üzletlánc részét képező vegyesbolt olyan szerény tőkével induló vállalkozás volt, hogy amikor az ingatlan tulajdonosa 1950-ben nem volt hajlandó megújítani a bérleti szerződést, Walton kénytelen volt átköltöztetni boltját az állam másik felébe, Bentonvill-be. 1962-re azonban már egy tizenhat Ben Franklin-üzletből álló láncot mondhatott a magáénak.
Walton, miután látta, hogyan hódítják meg a vásárlókat New Englandben az egyre nagyobb tempóban szaporodó diszkontáruházak, végleg meggyőződött róla, hogy a Ben Franklin-féle kis vegyeskereskedéseknek bealkonyult. 1962-ben, miután a Ben Franklin cég országos igazgatósága elutasította egy nagy diszkontáruház megnyitására vonatkozó kérvényét, Walton megnyitotta a saját diszkontáruházát – az első Wal-Mart Discount cityt az arkansasi Rogersben.
Walton sikerének titka egy korszerű áruraktározási rendszer bevezetése volt, amelynek a segítségével számos olyan kisvárost el tudott látni áruval, amelyeket a nagyobb kereskedőhálózatok mellőztek. Walton azonban, miután létrehozott néhány központi áruraktárt, sugaras elrendezésű üzlethálózatokat épített ki köréjük, amelyek úgy kapcsolódtak a raktárakhoz, mint a bicikli küllői a tengelyhez – így minden üzletéből egy napon belül el lehetett jutni a legközelebbi raktárhoz. A raktárak ellátásához óriási tételekben kellett árut rendelnie, de ezért cserébe 2-5%-os mennyiségi árkedvezményt kapott, ami lehetővé tette számára, hogy olyan hatékonysággal lássa el a vidéket, mint más kereskedők a nagyvárosokat. A Wal-Mart, miután versenytársa nemigen akadt, rövid időn belül meghódította ezt a korábban teljesen mellőzött, de óriási felvevőképességű piacot.
Nyolc év alatt harminc áruházat nyitott, amelyeket a központi áruraktárak köré épített. 1970-ben részvénytársasággá alakította a céget, majd 1983-ban létrehozta az első nagykereskedelmi társulást Sam’s Wholesale Club néven, amely az átlagosnál nagyobb kedvezményeket adott azoknak a tagoknak, akik nagy tételben vásároltak.
Sam Waltont azonban a siker sem tudta megváltoztatni. Amikor a Forbesban megjelent, hogy ő Amerika leggazdagabb embere, a sajtó valósággal megostromolta a várost. Később sokat mulatott rajta, mekkorát csodálkozhattak, hogy nem egy „pénzzel színültig töltött medencében úszkál”, vagy hogy „nem gyújt kövér szivarokra százdolláros bankjegyekkel, egy csokor bikiniben vonagló show-girl társaságában”.
Amit pedig ehelyett találtak, az nem volt más, mint a jó öreg Sam Walton, aki egy vadászkutyaketrecekkel felszerelt, lepusztult kisteherautóval furikázott ide-oda Bentonville-ben; a fején Wal-mart feliratos baseball-sapka díszelgett, a haját pedig a helyi borbélynál vágatta. A szokásos szombat reggeli megbeszéléseket az üzlettársaival mindig az Arkansasi Bikák csapatát buzdító egyezményes gajdolással kezdték, amely úgy verte fel a reggel békés csendjét, mint a malacvisítás karácsony előtt.
Walton egyéniségében szerencsésen ötvöződtek a vidéki mentalitás hagyományos értékei a nagy látószögű kozmopolita szemlélettel. Közvetlen modorával, őszinteségével sikerült megnyernie vidéki társainak és vevőinek rokonszenvét, rugalmasságával és nyitottságával pedig a jelentéktelen arkansasi Bentonville-ből egész Amerikát meghódította. Tudta, hogyan kell egy kiskereskedelmi vállalkozást menedzselni, és minőséget biztosítani a vevőinek. Ügyesen kikerülve a nagyvárosokban hatalmas bevásárlóközpontokat építő Macy és Sears-féle kiskereskedő-óriásokat, az amerikai vidéken építette ki a maga birodalmát.
Ha megkérdeznék tőle, hogy szerinte mi a három legfontosabb dolog a kiskereskedelemben, minden bizonnyal ezt válaszolná: „A vevő, a vevő, és a vevő.” Walton mindenekelőtt a vevő ügynökének tartotta magát, aki az ő nevébe tárgyal az olyan termelőkel, mint a pl. a Procter and Gamble, a Colgate Palmolive, a Johnson and Johnson, a Coca-Cola, a Pepsi vagy a Gillette, hogy a lehető legjobb feltételeket - azaz a legalacsonyabb árakat kicsikarja a számára. Később is megkülönböztetett figyelmet fordított az áruszállítási folyamat hatékonyságának és gazdaságosságának fokozására a raktáráruház-rendszer korszerűsítésével, valamint egy komputeres és műholdas kommunikációs rendszer kiépítésével központi raktárai és a termelők között. Az ún. „gyorsdokkolási rendszer” bevezetésével lehetővé tette, hogy az áru állás nélkül vándoroljon át a termelő gépkocsiijainak platóiról a raktár egyik feléről az épület másik felén várakozó Wal-Mart-teherautókra, amivel jelentősen csökkentette az áruk raktározási idejét és költségét.
Walton folyamatosan és aktívan részt vett az áruházai munkájában. Kis magángépein több millió mérföldet repült, hogy tartsa a kapcsolatot birodalma minden egységével. „Ahogy a levegőbe emelkedett a gépem, elfogott az áruház láz” – mondta egyszer egy interjúban. Saját repülőgépe lehetővé tette, hogy szabadon mozogjon az egész országban - hogy bármikor bárkivel tárgyalhasson, akinek fontos mondanivalója volt a számára. Ő pedig kihasználta ezt a lehetőséget – repült és tárgyalt.

Egy ízben észrevett gépéről egy Wal-Mart-kamiont az országúton, és utasította a pilótát, hogy végezzen kényszerleszállást, mert kedve támadt átszállni a „tizennyolc kerekűre”.
Első repülőgépe egy használt, veterán kétüléses Air Coupe volt, ami potom 1850 dollárért vett. Néhány év múlva Walton és a társaság együtt már 20 gépet birtokolt, új azonban egy sem volt közöttük. Walton mindig büszkén emlegette, hogy addig nem vásároltak sugárhajtású gépet, amíg a társaság éves forgalma meg nem közelítette a 40 milliárd dollárt.
Walton világéletében inkább nézte volna bárki vásárlónak az áruházaiban, mint az egész mamutvállalkozás fejének. Amikor nem sokkal a halála előtt, 1992-ben megkapta Bush elnöktől a Szabadság Emlékérmet, Walton az üzlettársaival töltette mega dísztermet. Az elnöki kitüntetést nem személyes diadalként könyvelte el, hanem az általa lapított cég kollektív sikereinek elismerésének a jelét látta benne.
Walton vállalatát magasztalták már a Harvard Business Review hasábjain, és tanulmányoztatták a közgazdasági egyetem hallgatóival. A Wal-Mart, az egykori szerény kis vegyesbolt rettegett óriássá lett, amely valahányszor újabb régiók felé kezdett terjeszkedni, a kisebb vetélytársak heves tiltakozása fogadta. Sam Walton pedig korántsem azzal a nagyravágyó elhatározással kezdte a pályáját, hogy meghódítsa az amerikai kiskereskedelmet. Ahogy a maga szerény módján magyarázta sikere titkát: „Tudja, egyszer csak ott volt. Megláttuk, és azóta nem tágítunk a sarkából.”
Miután Walton 1992-ben, hetvennégy éves korában csontrákban meghalt,a társaság többségi tulajdonjoga és az elnöki tisztség a legidősebb fiára, S. Robson Waltonra szállt, de a vállalkozásban a család minden tagja érdekelt maradt vagy magán az üzletben, vagy a részvényeiken keresztül. Ha az egész vagyon egyetlen ember kezén marad, minden bizonnyal jócskán fölébe kerekedett volna akár Warren Buffet, akár Bill Gates vagyonának. Még úgy is, hogy a családtagok mindegyke csupán a teljes vagyon egyötödét birtokolta, a Walton-örökösöket mindössze tízen tudták megelőzni a Forbes 1995-ös toplistáján.

(Aki kereskedni is szeretne a társaság részvényeivel: WMT:xnys   mostani ár: 57,20 USD)
 

Sz.A.